Az egészséghez vezető út
és jóléthez
App store rating

Az egészséghez vezető út
és jóléthez

A természetes zsírégető recepteket Jarka Matoušková táplálkozási tanácsadó mutatja be

Hívták már valamikor segítségül a természetet, hogy segítsen nekünk lefogyni? Akkor mindenképpen ki kell próbálni!

A természet nagy varázsló, segít nekünk a FOGYÁS A FÜRDŐRUHÁBA akcióterv megvalósításában is, amit Önöknek készítettünk.

Az új étrendünkből, amelyről többet a Hogyan szabaduljunk meg a felesleges kilóktól, és hogyan készüljünk fel a fürdőruhás szezonra cikkünkben olvashatnak, nem hiányozhatnak a természetes zsírégetők sem. Iktassuk be étrendünkbe őket a lehető leggyakrabban. Persze nem úgy működik, hogy fogyasztásuk után azonnal elkezdenek tömegesen felszívódni a lerakódott zsírjaink. A természetes zsírégetők képesek egészségesen elősegíteni a metabolikus folyamatokat.

Természetesen, ha a további tanácsokat nem fogjuk betartani, és minden nap olajban sült ételeket fogunk enni, majd leöblítjük egy korsó sörrel, és desszertnek megeszünk egy vajkrémes tortát, akkor egyik zsírégető sem fog segíteni. Sem a földanyától kapott ”természetes” zsírégetők, de még a megvásárolt és garantált hatású „természetes” zsírégetők sem.

Természetes zsírégető italok receptjei

Reggeli indító minden napra

1 citrom – leve
½ teáskanál fahéj
¼ teáskanál kurkuma
300 ml langyos víz

Jól fel kell rázni, még fogyasztás közben is rázzuk, mert a kurkuma gyorsan leülepszik, még ha az italunkat szépen be is színezte.
Fogyasszuk minden reggel ébredés után (a legalkalmasabb időszak reggel 5 és 7 óra között). A meleg víz a citrommal és a fűszerekkel felgyorsítja az emésztőrendszer perisztaltikáját, és segít eltávolítani a méreganyagokat (a szervezetből, nem az étrendből).

Lehet, hogy első ránézésre a FAHÉJ csak egy közönséges fűszernek tűnik, viszont a többi fajhoz hasonlóan képes segíteni szervezetünket a fogyókúra alkalmával. Képes szabályozni a vércukor szintet, amivel viszonylag jól tudja eliminálni az édesség iránti vágyainkat. Az illata pedig képes a jóllakottság érzését kelteni. Egyes tanulmányok kimutatták, hogy az élelmiszerekben a fahéj segít gyorsabban elégetni a zsírokat, különösen a hastájékon, ahol a leggyakrabban zavar minket.

A KURKUMA egy aranyat érő elsősegély. Növeli a szervezetünk ellenálló képességét és regenerálódását, támogatja az immunitást, hatással van a pszichére, a megfelelő szövetképzésre, és a teljes regenerációra is. Képes fiatalítani, ezzel elősegíti a hosszú életet. A kurkuma egy kicsit serkenti az emésztést, javítja az élelmiszerek emészthetőségét és a tápanyagok felszívódását. Ezen kívül méregteleníti az ételeket, elpusztítja a baktériumokat, ráadásul még a parazitákat is, ha vannak benne.

Chili koktél

1 teáskanál almaecet
1 citrom – lé és reszelt citromhéj (citrom vegyszeres kezelés nélkül)
½ teáskanál őrölt chili

A rendesen megmosott citrom héját lereszeljük, és felöntjük negyed liter forró vízzel. Tegyük bele a többi hozzávalót, és rázzuk össze. Az italt étkezések után fogyasztjuk.

CHILI – üdvözlet a pokolból? Nem-nem. A chili paprikában található kapszaicin számos egyéb egészségügyi jótékony hatás mellett képes felgyorsítani az anyagcserét akár 25 %-kal is. Növeli az epe- és a gyomornedvek termelődését is, ami elősegíti a táplálék gyorsabb lebontására és pozitívan hat az emésztésre. A savas gyomornedvek ezen kívül antibakteriális hatással bírnak, így elpusztítják a bélrendszerben található kórokozó baktériumokat. Megszünteti a görcsöket, puffadásokat, fokozza a bélmozgást (bélperisztaltika aktivitását) így a táplálék nem rohad el a belekben.

Az igazi és egészséges ALMAECET friss alma erjesztésével készül. Ezért nagy mennyiségű súlycsökkentő enzimmel és fontos aminosavakkal van tele. Nagy mennyiségben tartalmaz B1, B2, B6 vitamint, folsavat, pantoténsavat (B5 vitamin), és C vitamint. Ezen tápanyagok mindegyike elősegíti a fogyást, és erősítik az immunrendszert. Az almaecet segít eltompítani az ízeket, és képes a jóllakottság érzését kelteni.

Vízhajtó tea

1 evőkanál zúzott petrezselyemlevél és szár
½ teáskanál édeskömény mag
3 szelet friss hámozott gyömbér

Öntsük fel forró vízzel a keveréket (egy csésze), hagyjuk állni 10 percig, majd öntsük át. Nap közben fogyasztjuk. De legyünk óvatosak. Mindenből megárt a sok, ezért ne vigyük túlzásba, ebből a teából a maximum napi egy liter.

A PETREZSELYEM jogosan tartozik vidékünk „szuperételei” közé. Rengeteg gyógyító hatása van, ami jót tesz az egészségünknek. Egyedülálló tápanyag-kombinációt tartalmaz, illóolajat, flavonoidokat, valamint C vitamint, amiből ráadásul 3× többet tartalmaz, mint a narancs. A petrezselyem tisztítja a vérünket, elősegíti az emésztést, és vízhajtó hatása van. Ha tehát néhány plusz kilótól szenvedünk, amit akár a szervezetünk túlzott víztartalma is okozhat, akkor a petrezselyem képes a vizet és a mérgező anyagokat eltávolítani szervezetünkből. Egyszerűen csak „összemegyünk”.

Az ÉDESKÖMÉNY magjaiban rengeteg, az emberi szervezet részére hasznos anyagot találunk– illóolajok, esszenciális olajok, nyomelemek és vitaminok. Mivel az édeskömény magjaiban található anyagok ellazítják az emésztőrendszer simaizmait, így enyhíti a gyomor- és bélgörcsöket, és elősegíti a szervezetben megragadt gázok távozását. Az édeskömény általában jótékony hatással van az emésztőrendszerre. Továbbá az édesköménymagban található anyagok enyhe vizelethajtó hatásúak, így elősegítik a víztelenítést és a szervezet tisztítását. Jótékony hatása van a májra és a vesére, tisztítja őket, ezáltal javítja a működésüket.

Gyömbéres limonádé

2 liter víz
15 dkg hámozott friss gyömbér
2 citrom vékony szeletekre vágva a héjával együtt (vegyszeres kezelés nélkül)
Néhány friss mentalevél (inkább az ízesítésre és díszítésre, nem a zsírégető hatás miatt)

A felforralt és még forró vízbe tesszük az apróra vágott gyömbért, és a citromszeleteket. Forraljuk fel ismét, és 1 percig még főzzük. Hagyjuk ázni amíg kihűl, átszűrjük egy üvegbe, és hozzáadjuk a mentaleveleket. Hűtőben tároljuk, két napon belül fogyasszuk el. Az üveget magunkkal vihetjük az autóba vagy a munkahelyre, így bármikor kéznél lesz a limonádé. Minden étkezés előtt 15 perccel kell inni belőle 4 dl mennyiséget.

  • FIGYELEM: ne használjunk olyan gyömbért, ami felvágás után meg van feketedve. Hogyan tudjuk ezt megállapítani? Nyugodtan törjünk le egy kis gyökérdarabot akár a boltban is, úgy pedig már láthatjuk, hogy jó lesz-e, vagy nem.

A GYÖMBÉR az emberi szervezet számos olyan funkcióját támogatja, amik megkönnyítik a fogyást. Aktívan égeti a kalóriákat, mert csípős íze hatékonyan felmelegíti a szervezetet. Beindítja az égetést, pozitívan hat az emésztésre a gyomorban és a belekben, ezáltal kedvezően befolyásolja a szervezetünk metabolikus folyamatait. Elősegíti a vérkeringést, és csökkenti a koleszterinszintet is. Egyszerűen mondva: A gyömbér segít megmozgatni a lelassult anyagcserénket!

A természetes zsírégetők jótékony hatásai az egészséges táplálkozásnak érdekes részét képezik. De amennyiben azt gondolják, hogy ha csak gyömbért, citromot, petrezselymet és chilit, kurkumát, vagy fahéjat fognak magukba gyömöszölni, és ennek köszönhetően húsz kilót tudnak lefogyni, akkor nagy tévedésben vannak. Ez nem ilyen egyszerű. Bizonyára sokunknak nagy örömet okozna, ha így lenne. De ha eltökélt szándékuk, hogy a fürdőruha szezonig (és nem csak addig) valamit kezdjenek önmagukkal, akkor ezek a receptek segíteni fognak a gyorsabb fogyáshoz vezető úton, feltéve, ha betartják az olyan elveket mint az EGYENSÚLY, VÁLTOZATOSSÁG, JÓZANSÁG ÉS FRISSESSÉG. Ráadásul nem fogja felborítani az otthoni költségvetést sem.

P.S. Ne felejtsék el beleszámolni a folyadékmennyiségbe az összes elkészített és elfogyasztott italt.

 

Mgr. Matoušková Jaroslava
www.fitalita.cz

  • A Fitalita táplálkozási tanácsadó tulajdonosa
  • Az egészséges táplálkozás szakembere
  • A Synergy módszer szerzője
  • Ellensége az univerzális diétáknak, minden extrém módszernek, az étrend-kiegészítők erőltetésének és a kétséges csodáknak

Dine4fit.hu

27.1.2022 Dine4fit.hu Cikkek, Érdekességek, Hogyan fogyókúrázzunk egészségesen?

Az archívumból

Karlovka – a lusta férfi zabpehely-lepénye

Karlovka. Mi ez valójában? És hogy készítsük el magunknak otthon? 

Leggyakrabban ezt kérdezik a Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4Fit segítségével csoport új tagjai, amikor a „karlovka” névvel találkoznak.

Kapcsolódó cikkek

Forrólevegős fritőzök, rizsfőzők és lassan főző edények

Ma három aktuális „újdonságot” mutatunk be (ez nem igazán újdonság) a konyhával kapcsolatban, ezek történetét, felhasználását és lehetséges kalória-előnyeit.

Ezek most a Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével csoportunk slágertermékei.

Mgr. Tereza Rogalewiczová: Testösszetétel analízis

A testösszetétel elemzésére használt eszközök manapság egyre gyakoribban megtalálhatósak a rendelőkben, táplálkozási tanácsadóknál, és a sportközpontokban.

A test összetételén kívül, azaz az izom-, zsír-, víz stb. információkon túlmenően az emberek tápláltsági állapota is megállapítható. Pontosabb képet adnak a túlsúly vagy az elhízás mértékéről, valamint az esetleges alultápláltságról is. Ez egy érdekes kiegészítés, amelynek köszönhetően néhány egészségügyi paraméter is megfigyelhető.

Hellča Vávrová: Hogyan érhetjük el a belső elégedettséget fogyókúra alatt

Amikor a „fogyókúra” szót halljuk, a legtöbb embernek a szigorú diéták, az edzőteremben eltöltött órák és a mérlegen leolvasható érték folyamatos követése jut az eszébe.

Azonban az egész folyamat pszichológiai oldala gyakran elkerüli a figyelmünket.

Ha nem eszed meg, nem kapsz édességet, avagy a gyermekkori nevelés hogyan befolyásolja nem csak az ételekhez való hozzáállást a felnőttkorban

A nevelési minták, amiket a gyermekkorban elsajátítunk, később egész életünkön át formálnak és befolyásolnak minket.

Gondolkoztak már azon, hogy a gyerekkorunkban hallott mondatok milyen nyomokat hagynak bennünk?

Ing. Barbora Karásková: Mit tehetünk még a jojó-effektus nélküli egészséges fogyás érdekében?

Az előző cikkünkben olvashattak a gyors fogyás kockázatairól, és részletesen ismertettük az egészséges fogyás szabályait és alapelveit. De ez még nem minden.

Melyek azok a további fontos szokások, amelyek nemcsak az egészséges fogyást és folyamatát segítik elő, hanem az optimális testsúly, a lelki egyensúly és az egészség megőrzését is?

Bárhol elérhető, ahol szükség van rájuk

Kalóriatáblázatok elérhetők online, telefonon, táblagépen és okosórákon, például a Garmin és az Apple Watch készülékeken.

App Store Google Play

Dine4Fit Banner Dine4Fit Banner