Az egészséghez vezető út
és jóléthez
App store rating

Az egészséghez vezető út
és jóléthez

Nem csak az ételtől él az ember, avagy mik lehetnek az okai a fogyás kudarcainak I.

Több mint 7 éve vagyok a rajongója a Dine4Fit alkalmazásnak.

Akkoriban, mint két kislány édesanyja, le szerettem volna adni valamennyit a nagyon könnyen felszedett pár kilónyi zsírból.

Így kezdődött Maty felhasználónk története, akivel megismerkedhetünk a folytatásban. Lehet, hogy saját magukra is ráismernek benne. Olvashatjuk tanácsait és receptjeit is. Matyval a Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4Fit segítségével cseh nyelvű zárt csoportunkban találkozhatnak.

Tehát kezdjük azokkal a könnyen felszedett kilókkal. Maty pedig így folytatja:

Miért írok könnyen felszedett kilókat? Mert egyáltalán nem volt nehéz a terhesség alatt szó szerint „felenni” magam 110 kg-ra. És ezt az eredeti 75 kg-ról, 174 cm-es magassággal. Ekkor 28 éves voltam.

  • A legrosszabb az egészben, hogy mindössze fél évre volt szükség ahhoz, hogy ennyit hízzak.

Hogy az étkezési szokásaimat jobban be tudjam mutatni, nálunk gyerekkorom óta amolyan klasszikus étkezés volt jelen. Szóval szószok, knédli, édes palacsinta, mindenféle zsíros, sós, édes, cukorból és fehér lisztből készült kaják. Tulajdonképpen pont olyan ételek, amelyeken a legtöbben nőttek fel Önök közül is. 

Annyi előnye volt, hogy a húsok, zöldségek és gyümölcsök többnyire háziak voltak. Néha volt egy kis mandarin, banán és narancs – főleg ünnepnapokon. Soha nem korlátoztam az evést, nagyon szerettem enni. És ez nálam meg is maradt. Másrészt mindig sokat mozogtam. Ez talán annak volt köszönhető, hogy a kertünk egy domboldalon volt.

  • Bár tinédzser koromban vétkeztem egy kicsit az étellel kapcsolatban, amikor gyorsan fogytam (hogy a tetszek a fiúknak), de megértettem, hogy ez már valószínűleg túl sok. Szerencsére hamarosan megint minden rendben volt, és visszatértem az átlagos kamaszlány normál súlyához.

A legnagyobb problémák a hízással valójában csak az első terhességemnél jelentkeztek, amikor 2007-ben több mint 30 kg-t híztam. A szülés után csak 7 kg ment le, és több mint 20 kg valahogy rajtam maradtam. Ez nagyon meglepett, és kicsit meg is döbbentem (nevet).

  • Sokszor nagyon stresszes voltam, mert a kicsi nem volt valami jól alvó baba, és így állandóan álmos és fáradt voltam.

Nem volt időm enni, mert a lányom nem nagyon hagyott. Napközben kint kellett korzózni a babakocsival, így mindig vittem magammal egy kis gyors energiát, kekszet, vagy valami hasonlót. Csak este laktam jól, amikor hazajött a férjem a munkából, és az anyósom főzött meleg vacsorát. Minden bizonnyal sok kismamának ismerős ez a forgatókönyv. Az étkezési szokásaim akkoriban nagyon rosszak voltak, de tudom, hogy mindez az alapelvek nem ismerete, a mentális diszkomfort, a fáradtság és kimerültség miatt volt. Viszont valahogy nem volt erőm ahhoz, hogy kezdjek magammal valamit. Inkább egyértelműen azt mondanám – lusta voltam. Ezen kívül szerettem volna második gyereket is, így arra gondoltam, hogy nem fogok most lefogyni, nehogy a következő terhességgel megint hízzak 30 kg-ot. Értsék úgy, hogy csak felesleges munka lett volna (nevetés)

  • 2010-ben estem teherbe másodszor, és még abban az évben meg is szültem a második kislányomat. Ezalatt a terhesség alatt is több mint 30 kg-t híztam, egészen pontosan 35 kg-t.

Néhány hónappal később már nem tudtam magamra nézni. Mindenem segítségért kiáltott. De egyszerűen tanácstalan voltam. Kétségbeestem, és nem tudtam, mit kezdjek ekkora túlsúllyal. Nem volt pénzem táplálkozási tanácsadóra, anyaságin voltam otthon két kisgyerekkel. Azt mondtam magamnak, hogy ezt egyedül kell megoldanom. Akkoriban nagyon szerettem nézni az „Az vagy, amit megeszel” című műsort, végigizgultam minden sikeres változást, vagyis azok változását, akik nem adták fel, és megdolgoztak érte. Ez egyre jobban motivált.

  • Elkezdtem információkat gyűjteni az interneten, és újra és újra áttanulmányoztam a „Az vagy, amit megeszel” műsor minden egyes részét. Minden szakmai tanácsot megismertem, és azt figyeltem, mit tanácsol Havlíček úr és Cajthamlová asszony az ügyfeleknek – mármint a műsor résztvevőinek.

Minden tanácsot elfogadtam, és egyre többet olvastam a táplálkozásról. Sok könyvet vásároltam az étkezéssel és az egészséges táplálkozással kapcsolatban. De őszinte leszek, akkoriban a fő célom a fogyás volt. Az egészségemmel nem sokat foglalkoztam, mert végül is egészséges voltam. Legfőképpen nem is gondoltam arra, hogy árthatok magamnak. Nem éreztem semmilyen problémát, és az orvosok is azt mondták, hogy egészséges vagyok, a vérképem mindig is rendben volt.

Így tovább olvasgattam, rengeteg információt szereztem, csináltam magamnak egy tervet, és beregisztráltam a Dine4Fit.hu alkalmazásba. És elkezdtem a fogyókúrát.

Fitness weboldalakon kalkulátorral kiszámoltam, hogy mennyi bevitelre van szükségem, amihez elkezdtem ragaszkodni. És láss világ csodát, működött. A súlyom villámgyorsan csökkent, és én izgatott lettem. Elkezdtem edzeni stepper és orbitrek gépeken is. Keresgettem a megfelelő ételeket. Mit együnk az edzések előtt és mit edzések után. Annak ellenére, hogy nagyon szerettem ezt a sportot, úgy tűnt, hogy a testem egyre nagyobb stresszben volt, mivel minden nap edzettem. A müzliszeletek evésével kapcsolatban is tévedtem. Azt gondoltam, hogy ez megfelelő lesz uzsonnára, és az edzés után megengedhetem magamnak.

  • Ekkor kerestem fel egy táplálkozási szakértőt, mivel megállt nálam a fogyás, és több héten keresztül nem csökkent a súlyom.

Ezzel azt szeretném kihangsúlyozni, hogy minden nap edzettem – és ez sem igazán jó, lehet, hogy nem mindenkinek felel meg. Beszélgetésünk után kicsit okosabb lettem, már ami a fogyókúra közbeni étkezéseket illeti. Többek között azt is megtudtam, hogy mindent jól csinálok, csak egy kicsit korlátoznom kell az edzéseket, és szét kell osztanom egész hétre, hogy legyen legalább két nap a regenerálódásra, mivel az izmoknak is pihenniük kell. Amit nem helyeselt, azok a müzliszeletek voltak – tele vannak nem megfelelő cukorral. Megfelelőbb falatokat választottam, mint pl. a rozskenyér, sonka, zöldségek stb. A kilók ismét mentek lefelé, én meg hihetetlenül boldog voltam. Néhány hónapig élveztem a leadott kilókat, valamint az egészségesebb és karcsúbb életet.

  • Tényleg nagyon jól éreztem magam. Úgy fizikailag, mint lelkileg. Később kiderült, hogy ismét terhes vagyok. És valószínűleg nem kell sokáig kerülgetnem a forró kását, mindenki rájött, hogy ismét meghíztam. Na, újra szépen 35 kg-mal több voltam.

Egyesek biztos azt mondanák, hogy ez jojó-effektus. Alapvetően igen – mert minden terhességem alatt túl sokat ettem, és nem bírtam ki egészségesebben étkezni. Kerestem az okát, hogy miért, amikor élveztem az egészet, az egészségesebb ételeket és a teljes változásomat. A fő okot abban látom, hogy egyszerűen mondva egyetlen terhességemet sem „élveztem” igazán, mint ahogyan azt egyes nők élvezik, vagy legalábbis a bulvárlapokban írják. Imádtam a babát a hasamban, de a terhesség, a vizesedések, és a korlátozások valahogy lekötöztek. Hozzá még a két kisgyerek, a pazarlásuk, az én kialvatlanságom, és a stressz. A szervezetemnek gyors segítségre, gyors energiára volt szüksége, de én nem foglalkoztam vele. Úgy is le fogok fogyni megint, már tudom, hogyan kell azt.  

(a történet folytatása, és praktikus tanácsok)

 

www.dine4fit.hu szerkesztőség

Dine4fit.hu

22.3.2022 Dine4fit.hu Cikkek, Érdekességek, Hogyan fogyókúrázzunk egészségesen?

Az archívumból

Egy kis szótár a modern kifejezésekhez: low carb, fresh, raw, paleo, fusion…

Minden új korszak sok új elnevezést hoz magával, és nem csak a gasztronómiai területről.

Ma néhány újonnan használt szót vizsgálunk, amelyekkel néhány évtizeddel ezelőtt nem, vagy csak elszórtan találkozhattunk volna, és elmagyarázzuk, mit jelentenek – és hogy többnyire ugyanaz a jelentése, mint régen, csak máshogy nevezzük.

Kapcsolódó cikkek

Forrólevegős fritőzök, rizsfőzők és lassan főző edények

Ma három aktuális „újdonságot” mutatunk be (ez nem igazán újdonság) a konyhával kapcsolatban, ezek történetét, felhasználását és lehetséges kalória-előnyeit.

Ezek most a Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével csoportunk slágertermékei.

Mgr. Tereza Rogalewiczová: Testösszetétel analízis

A testösszetétel elemzésére használt eszközök manapság egyre gyakoribban megtalálhatósak a rendelőkben, táplálkozási tanácsadóknál, és a sportközpontokban.

A test összetételén kívül, azaz az izom-, zsír-, víz stb. információkon túlmenően az emberek tápláltsági állapota is megállapítható. Pontosabb képet adnak a túlsúly vagy az elhízás mértékéről, valamint az esetleges alultápláltságról is. Ez egy érdekes kiegészítés, amelynek köszönhetően néhány egészségügyi paraméter is megfigyelhető.

Hellča Vávrová: Hogyan érhetjük el a belső elégedettséget fogyókúra alatt

Amikor a „fogyókúra” szót halljuk, a legtöbb embernek a szigorú diéták, az edzőteremben eltöltött órák és a mérlegen leolvasható érték folyamatos követése jut az eszébe.

Azonban az egész folyamat pszichológiai oldala gyakran elkerüli a figyelmünket.

Ha nem eszed meg, nem kapsz édességet, avagy a gyermekkori nevelés hogyan befolyásolja nem csak az ételekhez való hozzáállást a felnőttkorban

A nevelési minták, amiket a gyermekkorban elsajátítunk, később egész életünkön át formálnak és befolyásolnak minket.

Gondolkoztak már azon, hogy a gyerekkorunkban hallott mondatok milyen nyomokat hagynak bennünk?

Ing. Barbora Karásková: Mit tehetünk még a jojó-effektus nélküli egészséges fogyás érdekében?

Az előző cikkünkben olvashattak a gyors fogyás kockázatairól, és részletesen ismertettük az egészséges fogyás szabályait és alapelveit. De ez még nem minden.

Melyek azok a további fontos szokások, amelyek nemcsak az egészséges fogyást és folyamatát segítik elő, hanem az optimális testsúly, a lelki egyensúly és az egészség megőrzését is?

Bárhol elérhető, ahol szükség van rájuk

Kalóriatáblázatok elérhetők online, telefonon, táblagépen és okosórákon, például a Garmin és az Apple Watch készülékeken.

App Store Google Play

Dine4Fit Banner Dine4Fit Banner