Az egészséghez vezető út
és jóléthez
App store rating

Az egészséghez vezető út
és jóléthez

Idegesség az éhségtől, és hogyan előzzük meg

A mai cikk témája nagyon érdekel, mert sok tapasztalatom van ezzel kapcsolatban nekem is.

Azt fogjuk boncolgatni, hogy milyen hatása lehet annak, ha valaki nem eszik időben, azaz amikor az éhség első fázisa beköszön (amikor ideális lenne enni valamit).

Ez az első fázis ugyanis segít megelőzni a hatalmas farkaséhséget, ami aztán általában azt eredményezi, hogy túlesszük magunkat, és az ételt szó szerint felfaljuk.

O nervozitě z hladu a jak jí předcházet

Ha olyankor eszünk, amikor még csak „normálisan” vagyunk éhesek, hosszú távon jótékony hatással van a testsúlyunk megőrzésére, mert ilyenkor nyugodtabban, lassabban eszünk, és érezzük azt, hogy mikor vagyunk éppen jóllakva. Ennek eredményeként nem esszük túl magunkat, és így valahogy intuitív módon „optimálisan” étkezünk. És végül, mint ahogy majd azt a cikkből megtudhatjuk, ez pozitív hatással lehet személyes kapcsolatainkra és interakcióinkra is.

Ez a cikk azokat az aspektusokat boncolgatja, amelyeket a farkaséhség mellékhatásként eredményezhet. Ezek a hangulat-ingadozások, az ingerlékenység, az idegesség, esetenként a nagyobb robbanékonyság, vagy az agresszió. Az éhség erre is képes! Jómagam is ismerem ezeket az érzéseket, talán nem annyira fokozottan, de azt valóban elmondhatom, hogy ha éhes vagyok (ami viszont nem gyakori eset nálam), akkor „kellemetlen” vagyok – még saját magamnak is.

Ezért van az, hogy (nem csak az én esetemben) a rendszeres étkezés előnyös, vagy valamit tartsunk mindig magunknál (például diót, gyümölcsöt vagy raw szeletet), hogy elkerüljük a nagy éhség kezdeti jeleit (amikor olyan helyzetben vagyunk, amikor nem tudunk normálisan étkezni, például kirándulásokon, vagy üzleti utakon). Nekem is a tanácsadó irodámban meg kell szerveznem az időmet az étkezésre vagy az uzsonnára a találkozók között, hogy a saját éhségem ne befolyásolja negatívan az ügyfeleimmel eltöltött időt.

Elgondolkodtató

Gondoltak már valamikor arra, hogy a kellemetlen személy, akivel találkozójuk van, vagy a postán sorban álló ideges hölgy, vagy otthon az ingerült gyerek, csak azért viselkedik így, mert az alapvető étkezési szükségletét még nem elégítette ki? Néha a magyarázat sokkal egyszerűbb, mint azt gondolnánk…

Egy történet a táplálkozási tanácsadói praxisomból

Éppen erről szól a mai történetem, ami ráadásul még vicces is. A rendszeres étkezésnek és így a farkaséhség megelőzésének köszönhetően többek között Petra asszony kapcsolata is sokat javult.

Petra azért keresett fel, mert személyre szabott étrendet akart összeállítani magának, hogy megtanuljon helyesebben étkezni, és ezzel fogyni szeretett volna kb. 8 kg-ot. Így aztán a táplálkozási tanácsadáson való találkozásunk után összeállítottam egy étrendet az ő kívánságai, egészségi állapota, és napi rutinja alapján. Egy hónappal később, amikor a következő tanácsadáson találkoztunk, Petra asszony elmesélte benyomásait az új étrendről.

Petra az étrendjét napi négy étkezéssel szerette volna megterveztetni, mivel „éjszakai bagoly” és inkább később szokott felkelni, nincs szüksége tízóraira, ami a reggeli és az ebéd közötti átmenet (mert ezek között kevés idő telik el). Így elkezdett kiegyensúlyozottabban és rendszeresebben étkezni (kb. három-négy óránként), és így, mint a legtöbb ügyfelem esetében, stabilizálódott az étvágya, éhségingadozása és a túlfogyasztása. Emésztése is javult, és az első három kilogrammot is már leadta. De amit a legjobban kiemelt, az az volt, hogy hatással volt a hangulatára a nap folyamán. Petra asszony elárulta nekem, hogy párja már régóta tudta, hogy ha nem lakik jól, akkor állandóan ingerült és ideges. De azzal, hogy odafigyelt az rendszeres étkezésre (amennyire lehetséges) az „éhségidegessége” teljesen megszűnt. Azóta állítólag sokkal kiegyensúlyozottabb, nem veszekszik a párjával, és legtöbbször kedves is hozzá, mert az éhségtől, az étvágytól, a túlevéstől és a rendszertelen vagy kiegyensúlyozatlan étkezéstől függő hangulatingadozása hirtelen eltűnt. Új étkezési szokása szó szerint jót tett a kapcsolatának!

Tanulság a végére, és két tanács az élethez

Higgyék el, hogy van egy csoport, aki érzékeny az éhségérzetre, ami aztán fokozott feszültséget és ingerlékenységet eredményezhet. Utána már csak „olaj a tűzre”, ha valami oda nem illőt mondunk vagy teszünk, és az adott személynél beindul az érzelmi robbanás – akár a legkisebb késztetésre is. Ez a jelenség a nőknél sokkal szembetűnőbb, nemcsak ciklikusságuk, hanem a kisebb érzelmi stabilitásuk miatt is. A férfiaknál viszont a farkaséhség nagyobb agressziót vagy kevésbé empatikus kifejezésmódot válthat ki (farkaséhség esetén a normális válasz helyett amolyan „macskakő” stílusban válaszolnak).

  1. Ha már volt részük ilyen jelenségben, akkor ideje elgondolkodni az étkezéseken – főleg az étrend összeállításában. Például azok, akik nem fogyasztanak poliszacharidokat (gabonafélék, hüvelyesek, minőségi pékáru…), vagy több édességet esznek, és rendszertelenül étkeznek, nagyobb valószínűséggel lesznek ingerlékenyek és feszültek. Ezért próbálják meg rendszeressé tenni az étkezéseiket, és minden főétkezéshez adjanak hozzá egy maréknyi poliszacharidot (köretet), és fogyasszanak minden nap egy maréknyi diót, ami természetes „hangulatjavítókat” tartalmaz. Aludjanak körülbelül napi 8 órát, és nem utolsósorban ügyeljenek a napi egy óra mozgásra, ami érdekli is Önöket, így nagy eséllyel javulni fog a hangulatuk és az érzelmi stabilitásuk.
  2. Ha valami fontos dolgot szeretnének megbeszélni valakivel, mindenképpen figyeljenek oda, hogy jóllakott legyen. És Önök is. Ezért azt javaslom, hogy a kellemetlen problémákat a könnyen emészthető étkezések után próbálják meg megoldani, például egy jó kávé, vagy tea mellett.

fotóo: cz.depositphotos.com

Bc. Martina Rusňáková Korejčková, DiS.
www.martinakorejckova.cz

  • Táplálkozási terapeuta és táplálkozási tanácsadó
  • Személyre szabott étrendeket állít össze, táplálkozási programokat, on-line étrendeket és általános életmód tanácsokat biztosít
  • Örömmel ír cikkeket a saját blogjára és weboldalakra
  • Miss Csehország döntőseinek táplálkozási tanácsadójaként is dolgozott
  • FacebookInstagram

Dine4fit.hu

27.6.2022 Dine4fit.hu Cikkek, Érdekességek

Az archívumból

Hogyan találjuk meg a sikerhez vezető utat

A fogyás nem a hasban vagy a combokban kezdődik, hanem a fejünkben. Hasonló a helyzet az izmokkal is – azok sem a proteinital elfogyasztása után nőnek, hanem az edzés hatására.

Nos, nem hiába mondják, hogy minden lehetséges, csak akarni kell. És tenni is kell érte valamit…

Kapcsolódó cikkek

Forrólevegős fritőzök, rizsfőzők és lassan főző edények

Ma három aktuális „újdonságot” mutatunk be (ez nem igazán újdonság) a konyhával kapcsolatban, ezek történetét, felhasználását és lehetséges kalória-előnyeit.

Ezek most a Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével csoportunk slágertermékei.

Mgr. Tereza Rogalewiczová: Testösszetétel analízis

A testösszetétel elemzésére használt eszközök manapság egyre gyakoribban megtalálhatósak a rendelőkben, táplálkozási tanácsadóknál, és a sportközpontokban.

A test összetételén kívül, azaz az izom-, zsír-, víz stb. információkon túlmenően az emberek tápláltsági állapota is megállapítható. Pontosabb képet adnak a túlsúly vagy az elhízás mértékéről, valamint az esetleges alultápláltságról is. Ez egy érdekes kiegészítés, amelynek köszönhetően néhány egészségügyi paraméter is megfigyelhető.

Hellča Vávrová: Hogyan érhetjük el a belső elégedettséget fogyókúra alatt

Amikor a „fogyókúra” szót halljuk, a legtöbb embernek a szigorú diéták, az edzőteremben eltöltött órák és a mérlegen leolvasható érték folyamatos követése jut az eszébe.

Azonban az egész folyamat pszichológiai oldala gyakran elkerüli a figyelmünket.

Ha nem eszed meg, nem kapsz édességet, avagy a gyermekkori nevelés hogyan befolyásolja nem csak az ételekhez való hozzáállást a felnőttkorban

A nevelési minták, amiket a gyermekkorban elsajátítunk, később egész életünkön át formálnak és befolyásolnak minket.

Gondolkoztak már azon, hogy a gyerekkorunkban hallott mondatok milyen nyomokat hagynak bennünk?

Ing. Barbora Karásková: Mit tehetünk még a jojó-effektus nélküli egészséges fogyás érdekében?

Az előző cikkünkben olvashattak a gyors fogyás kockázatairól, és részletesen ismertettük az egészséges fogyás szabályait és alapelveit. De ez még nem minden.

Melyek azok a további fontos szokások, amelyek nemcsak az egészséges fogyást és folyamatát segítik elő, hanem az optimális testsúly, a lelki egyensúly és az egészség megőrzését is?

Bárhol elérhető, ahol szükség van rájuk

Kalóriatáblázatok elérhetők online, telefonon, táblagépen és okosórákon, például a Garmin és az Apple Watch készülékeken.

App Store Google Play

Dine4Fit Banner Dine4Fit Banner