Az egészséghez vezető út
és jóléthez
App store rating

Az egészséghez vezető út
és jóléthez

Balett? HIIT? Jóga? Vagy pilates? És miért ne mindent?

… ez komplikáltnak hangzik? Ezeknek a kombinációja a Barre Eclipse edzésmódszer, amelyet 1959-ben fejlesztettek ki Londonban, és most már Európában is találkozhatnak vele.

Most pedig nézzük meg, mi is a Barre?

A bár angolul „rúd”-at jelent. A módszer neve arra a balett kapaszkodó rúdra utal, amelyet a balett táncosok nyújtás közben fognak. A vékonyka balerina szűkre kötött balettcipőben, olyan testhelyzetben, amely már-már meghaladja az ízületek fiziológiai határait, nem biztos, hogy mindenki számára vonzó.

Barre Eclipse

A Barre Eclipse módszer kíméletes, és nem igényel különösebb mozgáskészséget. Teljesen kezdők részére is megfelelő. A mozgások, amelyeket edzés közben végzünk, teljesen természetesek, és inkább kisebb mértékűek. Csak elvétve tartalmaz ugrásokat, így elkerülhető, hogy túlzottan megterheljük ízületeinket. Ennek ellenére nagyon dinamikus és mindenekelőtt szórakoztató edzés, ami közben egy pillanatig sem fognak unatkozni.

Felkeltette figyelmüket? Akkor nem kell azonnal pánikba esni, hogy nincs otthon balett kapaszkodó rúdjuk. A gyakorlatokat otthoni körülményekre tervezték át, így nincs szükség speciális felszerelésre. Ennek köszönhetően az edzést kényelmesen, saját otthonukban, online edzések keretében, saját testsúlyukkal és a rendelkezésre álló segédeszközökkel is végezhetik. Ezek elsősorban az erőfejlődést segítik. Lehetnek könnyű egykezes súlyzók vagy például a népszerű gumipántok.

Barre Eclipse

Kulcs az állóképesség, fizikai erőnlét, és az önszeretet fejlesztéséhez

A Barre Eclipse fő célja, hogy barátságosan közelítsünk saját testünköz, és mozgáson keresztül találjunk rá a magabiztosságra és önszeretetre. A gyakorlatok nagyszámú ismétlésszámának köszönhetően elősegíti az erő-és állóképességünket. Az intenzitás az edzés alatt használt zene ritmusától változhat az alacsonytól a magasig, így ennek alakulása mindig meglepetést okoz. Minden új zenénél másik gyakorlatra váltunk. A lejátszási lista közvetlenül másolja a begyakorolt ​​részeket. Az ütem gyorsulásával a pulzusunk is felgyorsul, a ritmikus mozdulatok pedig szinte már táncra hasonlíthatnak. Ezalatt szó szerint beleszeretünk önmagunkba.

A nyugodtabb zene viszont közvetlenül igényli az izometrikus állóképesség bevonását. Az intenzitást, és az ismétlések számát egyéni igények szerint is módosíthatjuk. Full body workout-tal növelni tudjuk a fizikai kondíciónkat, erőképességünket, állóképességünket, és a rugalmasságunkat is fejlesztjük. Ezenkívül megerősíti a testközepet és javítja az általános pozitúránkat (testtartást), ami tökéletes alapot nyújt ahhoz, hogy csodálatosan érezzük magunkat.

Barre Eclipse

A megfelelő edzés alapelvei szerint az oktató az egyéni gyakorlatok végrehajtásának módjára is odafigyel, és nagy hangsúlyt fektet a helyes légzéstechnikára is. Ezért ez egy komplex, számos egészségügyi előnnyel rendelkező edzés, ami mindenkinek megfelel, aki szeretne valami újat kipróbálni és feltöltődni jó sok pozitív energiával.

Hogyan zajlik egy ilyen edzés?

Az edzést mindig bemelegítéssel és az ízületek átmozgatásával kezdjük, hogy a szervezet megfelelően fel legyen készítve a terhelésre. Ezt követően maga az edzés következik, amit egy tapasztalt oktató vezet végig. Az edzés fókuszálható egy adott részre is, de akár az egész testre is lehet edzeni, amitől így az edzés időtartama is függ. A Barre-t mindig zene kíséri, hogy jól érezzük magunkat, és egyúttal motiváltak maradjunk.

Miért adjunk esélyt a Barre-nak?

Az intenzív edzés közben endorfin szabadul fel, ami boldogságot és kellemes érzéseket okoz. Az edzés után jókedvűnek, kellemes hangulatúnak érezzük magunkat, jó önérzettel. Egy ilyen edzés tökéletes kezdete lehet a napnak, vagy éppen ellenkezőleg, nagyszerű módja lehet a stresszoldásának egy nehéz nap után. A jól megválasztott zene és tapasztalt edző csodálatos motiváció, és kiváló előfeltétele annak, hogy az edzés szórakoztató és frissítő legyen. Az alakunk formálása és feszesítése már csak egy kellemes bónusz.

Szerkesztőség tippje

A cikk szerzője saját oldalán online gyakorlatokat ajánl.

 

Eliška Sosnová
https://www.eliskasosnova.com

  • fitnesz edző, aki a „gyerekek után“ fedezte fel a Barre-t
  • 2021-ben a Barre Eclipse módszer első cseh nyelvű oktatója lett, emellett pilates tornával és yin jógával is foglalkozik, idősebb jégkorongozó diákokat oktat (HC Vimperk)
  • IG barre.days

Dine4fit.hu

15.11.2022 Dine4fit.hu Cikkek, Érdekességek

Az archívumból

A fogyókúra nem csak a kilókról szól: Hogyan és miért kell megmérni a derék és a csípő kerületét

Az emberek igyekeznek lefogyni, főleg az ünnepek után, ugyanakkor nem is annyira a súlyon van a hangsúly.

Sokan közülünk naponta mérik a testsúlyukat, feljegyzik azt, esetleg újraszámolják a BMI-t, azaz a testtömegindexünket. Azonban nem biztos, hogy ezeknek az értéknek annyira jelentős szerepük van a fogyókúra során.

Kapcsolódó cikkek

Markéta Nevěčná – fitness edző: Egészséges táplálkozás nem csak a tehetősebbeknek

Szeretnének minőségi ételeket enni és nem költekezni feleslegesen? Kezdjenek el főzni maguknak!

Ha otthon fognak főzni alapvető nyersanyagokból, nem csak a megvásárolható készételektől lesz jobb az ételük, hanem sokkal olcsóbban is kihozhatják az étrendjüket.

A következő néhány sorban ezt részletesen átvesszük.

Szoptatás és a nők étrendje

Amikor egy nő elkezd szoptatni, gyakran kap tanácsokat arról, hogy mit szabad enni és mit nem, hogy elegendő anyatej jusson a babájának, és a tej ne tartalmazzon a babára káros anyagokat.

Mekkora mértékben befolyásolja a nő étrendje a szoptatást, és kell-e egy szoptató nőnek másképp étkezni, mint ahogy azt megszokta?

Gyönyörűnek lenni az Instagramon nem képesítés az étrendek összeállítására

Még ha a Dine4Fit alkalmazást is használják, ami automatikusan beállítja a szükséges paramétereket, előfordulhat, hogy segítségre lesz szükségük az étrenddel kapcsolatban (különösen az elején).

… És szakértőhöz fordulnak. STOP! Mielőtt fizetnének az étkezési tervért, GONDOLKODJANAK.

Három alapvető dolog, ami segít belekezdeni a rendszeres edzésbe, és kitartani mellette

A Dine4Fit.hu blogon igyekszünk jó tanácsokat adni, amelyek megkönnyítik a felesleges kilók elleni küzdelmet.

Ez nem egy pillanatnyi dolog, nem egy varázspálca-lengtetésről vagy egy csodabogyó lenyeléséről szól, hanem egy tartós életmódváltás.

Pavel Furch táplálkozási tanácsadó: A fogyókúra alatti kalóriabevitel korlátozás túllépése – mit tegyünk ilyenkor?

Sokan szorgalmasan odafigyelnek a teljes kalóriabevitelükre vagy az egyes makrotápanyagok mennyiségére, de néha mégis megesik, hogy mindez egy kicsit zavaros lesz.

Elfelejtik megnézni, és hirtelen csak csodálkozva nézik, hogy a köröcskék elvörösödnek a nyugtató zöld szín helyett. Ezzel most kárba vész minden eddigi erőfeszítésünk?

Bárhol elérhető, ahol szükség van rájuk

Kalóriatáblázatok elérhetők online, telefonon, táblagépen és okosórákon, például a Garmin és az Apple Watch készülékeken.

App Store Google Play

Dine4Fit Banner Dine4Fit Banner