Igazi motiváció a fogyáshoz – hogyan találjuk meg?
A mai cikk témáját az egyik kliensem hozta fel a táplálkozási tanácsadói központomból, aki az elmúlt két évben összesen 23 kg-ot fogyott.
De volt egy érdekes bökkenő a súlyának megtartása folyamán…
Több oka is volt annak, hogy az illető az elején miért akart lefogyni. Az egyik az volt, hogy elérje a megálmodott súlyt – hogy jól érezze magát a saját testében, hogy beleférjen egy számmal kisebb konfekcióméretbe, és hogy egy fontos társasági eseményen karcsúbb legyen. Minden jól sikerült, és a képzelete szerinti csinos kosztümöt tudott felvenni magára.
A közelmúltbeli találkozásunk során azonban bevallotta nekem, hogy az utóbbi időben nem találja a megfelelő motivációt a folytatáshoz. Hirtelen hiányzik neki az alapvető motiváció!
Azt tanácsoltam neki, hogy engedje a felszínre az igazi MIÉRT-et, és ne próbálja meg kitalálni: „Véleményem szerint a fogyás vagy a súly megtartásának az okát nem is annyira a fejben kell, hogy legyen, hanem egy mély belső vágyból kéne jönnie. ”
A legtöbb ember, aki fogyókúrába kezd, tudja, miért akar fogyni. Legalábbis ezt gondolják. Azt képzelik, hogy amikor elérik az kiálmodott alakjukat vagy súlyukat, akkor eljön az igazi elégedettség is. És azt is gondolják, hogy az alakjuk megőrzésére a motiváció örökké megmarad majd.
De ez az ok, ami a legtöbb fogyókúrázó embernél a kezdetkor létezik, csak néhány ember esetében lesz az alapvető „miért”. Valaki csak azért tudja megtartani a lefogyott alakját, mert fontosabb neki, hogy karcsúbb legyen, mint hogy behódoljon az étvágyának. De a valóságban azt látom, hogy sokan még ha le is fogynak, nem képesek megtartani a súlyukat, éppen azért, mert nem találták meg a legfőbb okát a fogyásnak és a súly megtartásának.
- Azért fogyni, hogy egy ruhát fel tudjunk venni, vagy egy számmal kisebb konfekcióméretbe beleférjünk, új szerelem miatt, egy fogadás végett, vagy azért, mert csak jobban akarunk kinézni, gyakran csak rövid távú motiváció.
Elmondom az én példámat. Mi a motivációm, hogy évekig megőrizzem az alakomat? Igen, szeretem, ha a tükörben látom vissza magam, de nem ez a belső lényeges MIÉRT. Az én motivációm az, hogy fájdalommentes, jól működő, és egészséges szervezetem és testem legyen. Hogy sokáig és minőségi életet élhessek. Mert az élet minősége – szerintem ez az, amiről az egész szól.
Az én „miért”-em tehát az, hogy úgy bánjak a testemmel, hogy azt sokáig a lehető legjobb állapotban tarthassam, és az itteni életemet fájdalommentesen és egészségügyi problémák nélkül tudjam élvezni. Mert az egészségügyi problémák alapvetően befolyásolják a mindennapok minőségét és élvezetét.
Ezért mindenkinek, aki fogyni szeretne, már fogyókúrázik, vagy a lefogyott karcsú alakját szeretné megőrizni, azt ajánlom, hogy ne csak folytassák azokat a lépéseket, amelyek jót tettek, hanem keressék meg a legbelsőbb „miért”-jüket is. Ha nem tudnak ragaszkodni azokhoz a dolgokhoz, amik a fogyást elősegítették, akkor merem állítani, hogy az igazi „miért”-et még nem találták meg. A fentebb említett különböző okok valóban jók lehetnek, de egyáltalán nem biztos, hogy ezek olyan tényezők, amik segíteni tudnak a hosszabb távú kitartásban.
És hogy kell megtalálni az igazi „miért“-et?
Azt javaslom, hogy álljanak meg, nyugodjanak meg, szánjanak rá egy kis időt, és tegyék fel maguknak a kérdést: „Miért szeretnék igazából lefogyni/egészségesebben étkezni/sportolni?”
Kérdezzék meg maguktól, hogy mit akarnak. És maradjanak úgy egy darabig. De ne gondolkodjanak rajta. A gondolataik azonnal elkezdik önteni az indokokat, de ezek csak a racionális indokok. Ezeket hagyják figyelmen kívül. Ezeket ismerik, és egy ideig nincs szükség rájuk. Nyugodtan folytassák azt, amit eddig csináltak. Hagyják feledésbe egy ideig. Órákra, napokra, esetleg hetekre. A válaszok, amelyeknek „belülről” kellene jönniük, talán éppen akkor jönnek majd, amikor a legkevésbé számítanak rá.
Talán Önökben is felmerül egy inspiráló gondolat, mint például: „Bárcsak a napi fájdalmaim nélkül élhetnék az életem” vagy „Bárcsak 80 évesen is mehetnék kirándulni, járni a hegyeket és élvezni az életet”. Vagy akár az a gondolat: „Hiszen én nem is akarok lefogyni. A fogyókúráim mindig a körülményeknek voltak köszönhetőek – partner/ruha/ego/társasági szokások, de legbelül nem igazán akarok lefogyni, mert ez számomra egyáltalán nem fontos.“
- Alapvetően arról van szó, hogy ne próbálják meg gondolataikkal kitalálni (részben lehet), de mindig legyen legalább egy indok, ami valódi belső vágyból fakad.
Ha megtalálják ezt a belső „miért”-et, akkor nem fog gondot okozni visszautani egy zsíros süteményt vagy egy „meki-t”, mert eszükbe fog jutnia a „miért”-jük, ami annyira meggyőző lesz, hogy valószínűleg nyugodt könnyedséggel vissza fogják tudni utasítani. Vagy csak akkor fogják megenni, amikor igazán megkívánják, és nem akkor, amikor az ízvágyuk vagy az érzelmeik játszanak Önökkel.
A végére egy megjegyzés
Ha szeretnének lefogyni/tömeget növelni/egészségesebben enni/sportolni/minőségibben étkezni az egészségük miatt, keressenek valódi belső indítékokat, ne csak a racionálisakat.
A racionális indítékok csak a népesség egy bizonyos részénél (teljesítményre és eredményre koncentráló emberek esetében), vagy csak egy bizonyos ideig működhetnek. Vizsgálják meg azokat az okokat is, amiket gyakran emlegetnek és sokszor halljuk: „Le kéne fogynom, mert a magas koleszterinszint veszélyes.” Hm, de ez még nem elég, nem ez az igazi „miért”. Ez csak egy ok az okozat miatt. Rengeteg embert és ügyfelet ismerek, akik tudják, hogy magas a koleszterinszintjük/cukorszintjük/vérnyomásuk, de csak egy rövid ideig tartják be az előírt diétát, mert nem ez az Ő igazi motivációjuk. Ez csak egy általánosan kimondott indok, hogy miért étkezzünk jobban, de nem belső indok. A racionális indítékok valakit inkább csak bosszantanak, miközben az igazi indítékok a vágyból és az érzésekből fakadnak, amelyek kellemesek, nem pedig bosszantóak.
fotó: cz.depositphotos.com
- Táplálkozási terapeuta és táplálkozási tanácsadó
- Személyre szabott étrendeket állít össze, táplálkozási programokat, on-line étrendeket és általános életmód tanácsokat biztosít
- Örömmel ír cikkeket a saját blogjára és weboldalakra
- Miss Csehország döntőseinek táplálkozási tanácsadójaként is dolgozott
- Facebook oldala
29.3.2023
Dine4fit.hu
Cikkek, Érdekességek, Hogyan fogyókúrázzunk egészségesen?