Az egészséghez vezető út
és jóléthez
App store rating

Az egészséghez vezető út
és jóléthez

Iva: Mindenkinek megvan az a lehetősége, hogy olyan teste legyen, amilyet szeretne

A Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével csoportban nap mint nap elképesztő dolgokat látunk a Dine4Fit alkalmazás felhasználóinál.

Mint ahogy már többször írtuk, nagyon hálásak vagyunk a közösségért, ami az alkalmazásunk felhasználóinak lett létrehozva. Minden történet, amit ott olvashatunk, értelmet ad a munkánknak, és mint ahogyan azt az Önök visszajelzéseiből tudjuk, ez óriási motivációt jelent azoknak is, akik most akarják elkezdeni, vagy esetleg megtorpannak az erőfeszítéseikben.

Nézzünk most meg egy újabb mesés átalakulást. Iva asszony osztotta meg velünk a történetét, aki szakmáját tekintve ápolónő, de ma már főállású anyuka. Hisszük, hogy ezeken az őszi napokon Önök is kedvet kapnak az étrendjük rendszeres odafigyelésére. A rokonszenves anyuka egyébként az őszt tartja az év legszebb időszakának, amikor a legszívesebben sétálni szeret járni.

Iva: Každý má na to mít tělo, jaké si přeje

Saját maga mondta: Úgy döntöttem, hogy életmódot váltok, főleg magam miatt. Már attól is undorodtam, ahogy kinéztem, és hogy már levegőt sem kapok, amikor a gyerekekkel játszok. 162 cm-es magasságommal 97 kg voltam, a mellbőségem 114 cm, a csípőm 119 cm, a derékbőségem pedig 90 cm volt.

Sosem volt gondom a súlyommal. De a második gyerek után elkényelmesedtem, és egyfajta biztonságban éreztem magam. És egyáltalán nem foglalkoztam magammal. Csak amikor megláttam az esküvői fotóimat, akkor szörnyedtem el a látványtól. Ez volt az első pillanat, amikor azt mondtam magamnak, hogy változtatnom kell valamit. És sikerült. Most, harminchárom évesen, és két gyermek után úgy nézek ki, mint tizenhét évesen. A három év alatt, amíg a Dine4Fit alkalmazást használtam, több mint 30 kg-ot fogytam. Most már csak alkalmanként ellenőrzöm az étrendemet.

Mik voltak a fontosabb változtatások?

  • Elkezdtem rendszeresen enni – talán ez volt a fő változás az étrendemben.
  • Egészséges élelmiszereket iktattam be az étrendembe, és csökkentettem a zsíros ételeket, mint pl. a sültkrumpli, steak, chips (ezek voltak a fő bűneim).
  • Leküzdöttem a lustaságomat, és elkezdtem sétálni, és később kocogni. Most már edzőterembe is járok, és a családommal meglehetősen aktív életet élünk.

A legnehezebb az egészben az volt, hogy beismerjem, hogy ez nem két hónapig fog tartani, hanem el kellett fogadjam azt a tényt, hogy az új életmód az egész életemre szól. Ijesztő volt, mert attól féltem, hogy már semmi sem lesz olyan, mint régen. De aztán rádöbbentem, hogy tulajdonképpen nem is igazán akarok olyan lenni, mint korábban, hanem jobb akarok lenni.

És ez sikerült. Most 65 kg vagyok, a mellbőségem 85 cm, a derékbőségem 70 cm, a csípőm pedig 98 cm.

Büszke vagyok, mert bebizonyítottam saját magamnak, hogy ha akarok valamit, azt meg is tudom csinálni. És teljesen mindegy, hogy egy, kettő vagy három év alatt lesz meg. Ma már tudom, hogy minden napom segített eljutni a kitűzött célomhoz. Persze annak is örülök, hogy azoknak is meg tudtam mutatni, akik hittek benne, hogy ezt meg lehet csinálni. És mindenkinek, akik nem hittek nekem, elakadt a lélegzete.

Iva: Každý má na to mít tělo, jaké si přeje

Üzenet a Dine4Fit alkalmazás felhasználóinak

Az embernek be kell látnia, hogy az életmódváltás nem egy olyan dolog, amit egy hónap alatt véghez lehet vinni. Ez egy olyan életút, ami az életünk megváltoztatásáról szól, hogy jobbak és egészségesebbek legyünk, mint előtte. Állandóan csak azt kell ismételnünk önmagunkban, hogy a lustaság és a kudarctól való félelem nem vezet a siker felé. A kis lépések, a rövidke futások is számítanak. És mindenkinek, tényleg mindenkinek lehet olyan teste, amilyet szeretne. A döntés a saját kezünkben van.

www.dine4fit.hu szerkesztőség

Dine4fit.hu

24.10.2023 Dine4fit.hu Cikkek, Érdekességek, Hogyan fogyókúrázzunk egészségesen?

Az archívumból

MUDr. Kristina Skulínková: A glikémiás index és hatása az egészségre és a fogyásra

A glikémiás indexről (GI) bizonyára mindenki hallott már. Az emberek többsége viszont nem tudja, hogy valójában mi is a GI, és mire lehet hasznos a gyakorlatban.

Vegyünk át néhány alapvető információt GI-ről, amelyek segítenek egészségesebben táplálkozni.

Kapcsolódó cikkek

Forrólevegős fritőzök, rizsfőzők és lassan főző edények

Ma három aktuális „újdonságot” mutatunk be (ez nem igazán újdonság) a konyhával kapcsolatban, ezek történetét, felhasználását és lehetséges kalória-előnyeit.

Ezek most a Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével csoportunk slágertermékei.

Mgr. Tereza Rogalewiczová: Testösszetétel analízis

A testösszetétel elemzésére használt eszközök manapság egyre gyakoribban megtalálhatósak a rendelőkben, táplálkozási tanácsadóknál, és a sportközpontokban.

A test összetételén kívül, azaz az izom-, zsír-, víz stb. információkon túlmenően az emberek tápláltsági állapota is megállapítható. Pontosabb képet adnak a túlsúly vagy az elhízás mértékéről, valamint az esetleges alultápláltságról is. Ez egy érdekes kiegészítés, amelynek köszönhetően néhány egészségügyi paraméter is megfigyelhető.

Hellča Vávrová: Hogyan érhetjük el a belső elégedettséget fogyókúra alatt

Amikor a „fogyókúra” szót halljuk, a legtöbb embernek a szigorú diéták, az edzőteremben eltöltött órák és a mérlegen leolvasható érték folyamatos követése jut az eszébe.

Azonban az egész folyamat pszichológiai oldala gyakran elkerüli a figyelmünket.

Ha nem eszed meg, nem kapsz édességet, avagy a gyermekkori nevelés hogyan befolyásolja nem csak az ételekhez való hozzáállást a felnőttkorban

A nevelési minták, amiket a gyermekkorban elsajátítunk, később egész életünkön át formálnak és befolyásolnak minket.

Gondolkoztak már azon, hogy a gyerekkorunkban hallott mondatok milyen nyomokat hagynak bennünk?

Ing. Barbora Karásková: Mit tehetünk még a jojó-effektus nélküli egészséges fogyás érdekében?

Az előző cikkünkben olvashattak a gyors fogyás kockázatairól, és részletesen ismertettük az egészséges fogyás szabályait és alapelveit. De ez még nem minden.

Melyek azok a további fontos szokások, amelyek nemcsak az egészséges fogyást és folyamatát segítik elő, hanem az optimális testsúly, a lelki egyensúly és az egészség megőrzését is?

Bárhol elérhető, ahol szükség van rájuk

Kalóriatáblázatok elérhetők online, telefonon, táblagépen és okosórákon, például a Garmin és az Apple Watch készülékeken.

App Store Google Play

Dine4Fit Banner Dine4Fit Banner