Az egészséghez vezető út
és jóléthez
App store rating

Az egészséghez vezető út
és jóléthez

Michal (57 éves): Miért szerettem bele a Dine4Fit alkalmazásba

Ma Michal urat mutatjuk be, aki azt állítja, hogy a Dine4Fit alkalmazás többek között még az életét is megmentette.

Elmondása szerint az adott neki reményt, hogy senki sem reménytelen eset. És hogy mindenki áttérhet az egészségesebb életmódra, és főleg helyreállíthatja az önmagával szembeni egészséges kapcsolatot.

Az ő újjáéledésének a története 161 kg-nál kezdődik, amit egy amolyan cseh klasszissal halmozott fel: kapkodás, túlterheltség, és kevés idő maradt önmagára és az egészségére. Ennek a következménye lett aztán a szívelégtelenség, az aritmia, katéterezés, a válás és a család elvesztése.

Magukra ismernek? Akkor sorait olvassák még nagyobb figyelemmel:

Több mint 11 évbe telt, hogy egyenesbe jöjjek. Hiába próbált nekem segíteni több táplálkozási szakértő is, mindig kudarcot vallottam, amikor a sorsomra hagytak. Csak a fent említett alkalmazással kezdtek megváltozni a dolgok. Figyelt rám, és nem bocsátott meg semmit. A piros köröcskék kíméletlenül mutatták, hol van a baj: só, zsír vagy cukor. Az utóbbi egy cukorbetegnek, akik közé én is tartozom, különösen riasztó tud lenni.

És mégis olyan egyszerű volt. Nem kellett mást tennem, mint beolvasni az élelmiszereken megtalálható értékesítési kódot, majd beírni a mennyiséget amennyit ettem. A folyamat gyors és egyszerű. Talán ennek köszönhetően megtanultam mindent őszintén feljegyezni, és nem csalni. Hiszen a legjobban csak saját magamat csapnám be.

Proč jsem se zamiloval do aplikace Kalorické Tabulky

És még tovább haladtam. Vastag vonalat húztam a múltam mögött, és nem kerestem tovább a bűnöst, akit okolhattam volna az átkozott plusz kilókért. Be kell vallanom, még az alkalmazásra is sokszor dühös voltam, amikor nem azt mutatta, amit elképzeltem, és annyira nyomkodtam a mobiltelefonom képernyőjét, hogy még a védőfóliát is ki kellet rajta cseréltetnem.

De az idő haladtával a végére beleszerettem, és elkezdtem megbízni benne – az átláthatósága és a felhasználóbarát felülete miatt. És most figyelem, itt következett be a döntő fordulat: Minél kevésbé voltam dühös, annál jobban kezdtem el több figyelmet szánni az egyes élelmiszerekre. Kezdtem megismerni a makrotápanyagokat – a fehérjéket, a zsírokat, a szénhidrátokat, és hogy is működik mindez.

  • Nem szégyelltem a többiek előtt odasétálni a hűtőhöz, hogy beolvassam a csomagoláson található kódot.

Még beszélgetni is elkezdtem a Dine4Fit alkalmazással, ami furcsa módon oda vezetett, hogy a közeli hozzátartozóim kötekedő megjegyzései is elmaradtak. Nem jó ötlet ingerelni egy olyan bolondot, aki úgy beszél a telefonjához, hogy nem is hívja senki…

jak zhubnout s aplikací Kalorické Tabulky

A tanácsom az Önök számára?

Mindig szánjanak egy kis időt az étkezés után, és jegyezzék fel rendszeresen az ételeket és italokat (a megfelelő hidratálás nagyon fontos). Nekem ma már ez egy rituálé és egy játék. És csak hogy köztünk maradjon, tényleg gyors. Minél jobban kezdtem megérteni a kiegyensúlyozott táplálkozás lényegét, fokozatosan kezdtek eltűnni a piros köröcskék és szép zöld színre váltottak. Az ételek feljegyzéséhez is szükséges egy kicsi gyakorlat.

Nálam lassan ment a fogyás, mert az egyetlen mozgás, amit egészségügyi okok miatt csinálhatok, az a egyszerű séta, de sikerült. És ez a lényeg. A testem egyre jobb állapotba került, mint ahogy a kapcsolatom is saját magammal.

A Dine4Fit segített abban, hogy rögzüljenek nálam a napi szokások apró fontos részletei, és tudjak a szakértőktől teljesen független lenni, akikkel többnyire nem tudunk állandó kapcsolatban lenni. Én ezzel mindig úgy voltam, mint a mondás tartja: „amit a szem nem lát, az a szívnek nem fáj „. Tetszés szerint megtervezhetem az étrendemet, és azonnal ellenőrzés alatt tarthatom. Nem fenyeget az a veszély, hogy feladom, ha bezárul mögöttem a táplálkozási tanácsadó ajtaja.  

Mit mondjak befejezésnek?

Az a hideg és érzéktelenül működő algoritmus, ahogyan a Dine4Fit alkalmazás működik, éjjel-nappal készen áll arra, hogy javítani tudjon az étrendemen úgy, hogy jobban tudjak élni. Ez egyszerűen egy szerelem.

illusztrációs fotó: cz.depositphotos.com

www.dine4fit.hu szerkesztőség

Dine4fit.hu

4.4.2024 Dine4fit.hu Cikkek, Érdekességek, Hogyan fogyókúrázzunk egészségesen?

Az archívumból

Mgr. Tereza Rogalewiczová: Testösszetétel analízis

A testösszetétel elemzésére használt eszközök manapság egyre gyakoribban megtalálhatósak a rendelőkben, táplálkozási tanácsadóknál, és a sportközpontokban.

A test összetételén kívül, azaz az izom-, zsír-, víz stb. információkon túlmenően az emberek tápláltsági állapota is megállapítható. Pontosabb képet adnak a túlsúly vagy az elhízás mértékéről, valamint az esetleges alultápláltságról is. Ez egy érdekes kiegészítés, amelynek köszönhetően néhány egészségügyi paraméter is megfigyelhető.

Kapcsolódó cikkek

Forrólevegős fritőzök, rizsfőzők és lassan főző edények

Ma három aktuális „újdonságot” mutatunk be (ez nem igazán újdonság) a konyhával kapcsolatban, ezek történetét, felhasználását és lehetséges kalória-előnyeit.

Ezek most a Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével csoportunk slágertermékei.

Hellča Vávrová: Hogyan érhetjük el a belső elégedettséget fogyókúra alatt

Amikor a „fogyókúra” szót halljuk, a legtöbb embernek a szigorú diéták, az edzőteremben eltöltött órák és a mérlegen leolvasható érték folyamatos követése jut az eszébe.

Azonban az egész folyamat pszichológiai oldala gyakran elkerüli a figyelmünket.

Ha nem eszed meg, nem kapsz édességet, avagy a gyermekkori nevelés hogyan befolyásolja nem csak az ételekhez való hozzáállást a felnőttkorban

A nevelési minták, amiket a gyermekkorban elsajátítunk, később egész életünkön át formálnak és befolyásolnak minket.

Gondolkoztak már azon, hogy a gyerekkorunkban hallott mondatok milyen nyomokat hagynak bennünk?

Ing. Barbora Karásková: Mit tehetünk még a jojó-effektus nélküli egészséges fogyás érdekében?

Az előző cikkünkben olvashattak a gyors fogyás kockázatairól, és részletesen ismertettük az egészséges fogyás szabályait és alapelveit. De ez még nem minden.

Melyek azok a további fontos szokások, amelyek nemcsak az egészséges fogyást és folyamatát segítik elő, hanem az optimális testsúly, a lelki egyensúly és az egészség megőrzését is?

Ing. Barbora Karásková: Egészséges fogyás jojó effektus nélkül – kulcsfontosságú elvek és alapelvek

A fogyókúrát gyakran nagyon összetett és stresszes folyamatnak tekintik.

Az igazság az, hogy sokan feleslegesen komplikálják a fogyókúrát azzal, hogy különféle gyorsítószerekkel és extrém módszerekkel próbálkoznak, például a nagyon szigorú, tiltó és korlátozásokkal teli diétákkal.

Bárhol elérhető, ahol szükség van rájuk

Kalóriatáblázatok elérhetők online, telefonon, táblagépen és okosórákon, például a Garmin és az Apple Watch készülékeken.

App Store Google Play

Dine4Fit Banner Dine4Fit Banner