Veronika Mayová: A testem fogyott, de fejben nem bírtam követni

Lefogytam. Évekig tartó próbálkozás után a mérlegen látható szám végül olyanra változott, amivel valamennyire elégedett voltam. Azóta többször cseréltem le a ruhatáramat.

Ahogy kezdtem lazának érezni a nadrágomat, össze kellett húznom a nadrágszíjat. És a környezetemben lévő emberek is észrevették a változást.

Ezeket mondogatták: „Az igen, nagyon jól nézel ki!” „Mennyit fogytál? Hogyan csináltad?” És én? Még mindig úgy éreztem, hogy semmi sem változott. Hogy mindig ugyanolyan vagyok.

Furcsa volt, milyen lassan jutott el a tudatomig. Állandóan csak lazább ruhát szerettem hordani. Mintha el kellene bújnom, pedig nincs már mi elöl bujkálni. A boltban mindig olyan méreteket kerestem, amik már régen nem voltak jók rám. Mintha nem akartam volna elhinni, hogy más vagyok. Hogy már más a méretem. Ez tényleg igaz lehet?

Mindig „kövér” voltam. Már nem vagyok az? Akkor ki vagyok én?

A ruhákkal kapcsolatban több vicces és kevésbé vicces helyzetet is átéltem.

• Először, amikor felfogtam, hogy milyen „nagy” vagyok. Az eladó hölgy (fiatal és vékonyka) csomagolta az 54-es méretű nadrágomat, én arra gondoltam, hogy beleférne egy nadrágszárba is.
• Másodszor, amikor farmert vettem, olyat, ami tetszett is, és nem csak azért, mert méretben jó rám. Négyet is vettem. Annyira izgatott voltam.
• Néhány évvel később és pár kilóval könnyebben rohangáltam a próbafülkéből egyre kisebb méretekért, mert nem tudtam megszokni az „új méretet”. Az igaz, hogy tettem jónéhány lépést, de nem ez volt a terv.

Hirtelen elkezdtem más dolgokat is észrevenni. Amikor leültem, arra számítottam, hogy a hasam ugyanolyan hurkás lesz, mint korábban. Nem volt az. A fotókon másképp néztem ki, de a fejemben még mindig olyannak láttam magam, mint előtte. Mintha egy régi képem fogságába estem volna.

És ekkor jöttem rá, hogy a fogyókúra nem csak a kilókról szól. Lefogyhatnak, de ha mindig arra gondolnak, hogy nem néznek ki elég jól, sosem fogják olyan könnyűnek érezni magukat, mint amilyennek szeretnének.

Láthatnak alacsonyabb számot a mérlegre lépve. Vehetnek kisebb méretű nadrágot. Láthatják, hogyan reagál a szervezetük az erőfeszítéseikre. De amíg belülről nem tudatosul Önökben, akkor is olyan lesz, mint egy álom, amit nem tudnak elérni.

Alkalmatlannak éreztem magam. Miért panaszkodok? Mit meg nem adnának ezért mások? De, aki átélte, tudja, hogy a pozitív változás is változás. Valahogy meg kell küzdenünk vele, és jó, ha felkészülünk rá.

Szóval hagytam egy kis időt magamnak. Megtanultam minden nap másként tekinteni magamra. Próbáltam elfogadni, hogy ez az új test az enyém. Hogy megérdemlem, hogy jól érezzem magam. Hogy már nem kell rejtegetni a kezem, vagy a hasamon lehúzni a pólót. Próbáltam tisztelettel tekinteni önmagamra, nem pedig kritikával.

És egy nap eljött. Megálltam a tükör előtt, és végre megláttam az új énemet. Nem mint egy idegent, nem úgy, mint akit „ki kell érdemelni”. Úgy, mint az igazi én. A mai mottóm az, hogy a mérlegen lévő szám nem határozza meg a mértéket. Akár pozitív, akár negatív irányba.

Megérte, sosem szabad feladni. Jómagam is körülbelül hússzor próbáltam lefogyni. És aztán sikerült – örökre (remélem). Ezért, ha Önök is ezen mennek keresztül, egy dolgot szeretnék mondani: Haddjanak időt maguknak. Lehet, hogy a fej nem tud lépést tartani azzal, amit a test elért, de egy nap utoléri. Aztán eljön egy pillanat, amikor a tükörbe néznek, és végül azt mondják majd: „Igen. Ez vagyok én. És rohadt büszke vagyok magamra.“

fotó: cz.depositphotos.com és archivum

Egy megjegyzés és egy tipp a Dine4Fit szerkesztőségtől

A cikk szerzője, aki ma már tanácsokat is ad, a saját weboldalán a következőt írja: „Letöltöttem a Dine4Fit alkalmazást, és elkezdtem jegyzetelni. Nem volt erőm egyszerre mindent megváltoztatni, ezért csak feljegyeztem. Minden darabot, minden falatot. Észrevettem, hogy napközben keveset eszek, este pedig bepótoltam. Az étrendem félelmetesnek tűnt: reggel zsemle, ebédre pirított tészta, délután keksz, kalács, este pedig bundáskenyér mértéktelen mennyiségben. Nem volt könnyű beismerni, de szükség volt rá. Feketén-fehéren láttam mindent, hogy változtatás nélkül nem mehet tovább. Már az is, hogy feljegyeztem az ételeimet, arra késztetett, hogy elgondolkodjak, mit is csinálok valójában.“

Ne féljenek segítséget kérni. Van, akiknek elég elkezdeni a jegyzetelést, másoknak pedig partnerre van szükségük, aki segít „elindulni” és leküzdeni a válságokat.

11.9.2025 Dine4fit.hu Cikkek, Érdekességek, Hogyan fogyókúrázzunk egészségesen?