Az egészséghez vezető út
és jóléthez
App store rating

Az egészséghez vezető út
és jóléthez

Lukáš Práchenský a Dine4Fit alkalmazásról: Ha nálam működik a fogyókúra még a tolószékben is, akkor Önöknek – akik normálisan tudnak mozogni – is menni fog!

Ma egy szimpatikus harcos – Lukáš történetét szeretnénk bemutatni, aki egészségügyi korlátai ellenére is azon dolgozik, hogy javítson az étrendjén és fizikai állapotán.

Annak ellenére, hogy 13 éve tolószékben ül, aktív életet él. Armwrestlinggel foglalkozik (karbirkózás) foglalkozik, és csupa optimista hangulatot áraszt maga körül.

Lukáš (született 1973-ban) saját elmondása szerint már ifjú korától küszködött a plusz kilókkal – többé-kevésbé sikertelenül. Tizenkilenc évesen azonban, amikor Kadaň-ból Mladá Boleslavba költözött, elkezdett foglalkozni a fitnesszel és az egészséges táplálkozással, így elég jól sikerült ellenőrzés alatt tartania a súlyát. Megnősült, normális családi életet élt, fuvarozással foglalkozott, és úgy tűnt, hogy minden rendben van.

A fordulópont a válás volt, amihez még jött egy súlyos betegség felfedezése 2010-ben. Ez a gerincvelőrák volt. Bár a gerincvelő daganatát sikeresen megműtötték, a rákból pedig remélhetőleg kigyógyult, Lukáš azóta is tolószékben ül.

Lukáš Práchenský o aplikaci Kalorické Tabulky: Když jde hubnutí mně na vozíku, půjde to i vám, kteří se můžete normálně hýbat!

És itt kezdődik az Ő története a Dine4Fit-tel. Erről már ő maga beszél:

A tolószékben híztam 40 kg-t! Ez egy ijesztően nagy szám. Természetesen részben a okolhatók a pszichotróp szerek is, de a fő ok a helytelen táplálkozás volt. Rengeteg módszerrel próbáltam a fogyni, de csak a Dine4Fit tudott meggyőzni, ami megmutatta a helyes irányt. Két hónap alatt (2023.07.29-től 2023.09.29-ig) 7 kg-ot fogytam és több cm-nyi zsírt égettem el.

Mindenesetre nem áll szándékomban abbahagyni – beállítottam egy bizonyos kalóriadeficitet, és erősítő edzést is, mivel a tolószékesek cseh képviselője vagyok. És ami még fontos, sokat kardiózok.

Lukáš Práchenský o aplikaci Kalorické Tabulky: Když jde hubnutí mně na vozíku, půjde to i vám, kteří se můžete normálně hýbat!

Az alkalmazás használatának első napjaiban főleg azon gondolkodtam, hogy milyen élelmiszereket fogok használni. A kiegyensúlyozott táplálkozás alapjait már ismertem, ez előnyt jelentett. Erőnléti sportolóként vannak specifikus igényeim. Ráadásul 2-es típusú cukorbeteg vagyok, ezért a cukrot és az édes gyümölcsöket próbálom kiiktatni az étrendemből. Kerülöm a klasszikus szószos és zsíros húsos ételeket.

Természetesen eltartott egy ideig, míg sikerült kialakítanom az étrendemet, de találtam számos olyan ételt, ami ízlik, kiváló összetevőket tartalmaz, és jól is lakok tőle. Néha persze eszek valami kevésbé „egészségesebbet” is, de nálam az a szabály, hogy a Dine4Fit köröcskéi zöldek legyenek, ami valójában a siker lényege.

Ezzel a nyílt kijelentésemmel szeretném motiválni e cikk olvasóit. Nem csak azokat, akik hasonló helyzetben vannak, mint én, hanem mindenki mást is: Ha nekem megy még a tolószékben is, akkor Önöknek – akik normálisan tudnak mozogni – is biztosan menni fog. Csatlakozzanak a Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4Fit segítségével csoporthoz, ahol én is nagyszerű emberekre találtam, akik bátorítani és támaszt tudnak nyújtani.

fotó: saját archívum

www.dine4fit.hu szerkesztőség

Dine4fit.hu

4.10.2023 Dine4fit.hu Cikkek, Érdekességek, Hogyan fogyókúrázzunk egészségesen?

Az archívumból

Jarmila: Saját tapasztalataim a Sencor Smart konyhai okos mérleggel

Hozzám került egy új Sencor mérleg Bluetooth funkcióval és azzal a lehetőséggel, hogy ételt küldjek közvetlenül a Dine4Fit alkalmazásban levő étrendembe.

Nem vagyok író, cikkeket sem írok sehol, és értékeléseket pláne nem, de összeszedtem néhány szót a tapasztalataimról mérleg felhasználásával kapcsolatban.

Kapcsolódó cikkek

Saša Fraisová: Amit a folyadék-bevitelről tudni kell

A folyadék-bevitel témáját jó néhány mítosz övezi. Ezért logikus, hogy mindenki hisz valamiben, és néha makacsul ragaszkodik az állításához, ami nincs teljesen alátámasztva sem.

Mennyi folyadékra van szükségünk?

Elkezdődött az iskolaév: Hogyan néz ki az ideális tízórai?

Amikor iskolába kezdtem hordani az első fiunkat, lenyűgözött – kellemesen –, hogy mennyi automata van, az egyikben a kávé, a másikban a szendvics és a kekszek, a harmadikban tej (ízesített is), a negyedikben pedig a hideg italok.

Ma már minden más.

Forrólevegős fritőzök, rizsfőzők és lassan főző edények

Ma három aktuális „újdonságot” mutatunk be (ez nem igazán újdonság) a konyhával kapcsolatban, ezek történetét, felhasználását és lehetséges kalória-előnyeit.

Ezek most a Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével csoportunk slágertermékei.

Mgr. Tereza Rogalewiczová: Testösszetétel analízis

A testösszetétel elemzésére használt eszközök manapság egyre gyakoribban megtalálhatósak a rendelőkben, táplálkozási tanácsadóknál, és a sportközpontokban.

A test összetételén kívül, azaz az izom-, zsír-, víz stb. információkon túlmenően az emberek tápláltsági állapota is megállapítható. Pontosabb képet adnak a túlsúly vagy az elhízás mértékéről, valamint az esetleges alultápláltságról is. Ez egy érdekes kiegészítés, amelynek köszönhetően néhány egészségügyi paraméter is megfigyelhető.

Hellča Vávrová: Hogyan érhetjük el a belső elégedettséget fogyókúra alatt

Amikor a „fogyókúra” szót halljuk, a legtöbb embernek a szigorú diéták, az edzőteremben eltöltött órák és a mérlegen leolvasható érték folyamatos követése jut az eszébe.

Azonban az egész folyamat pszichológiai oldala gyakran elkerüli a figyelmünket.

Bárhol elérhető, ahol szükség van rájuk

Kalóriatáblázatok elérhetők online, telefonon, táblagépen és okosórákon, például a Garmin és az Apple Watch készülékeken.

App Store Google Play

Dine4Fit Banner Dine4Fit Banner