Az egészséghez vezető út
és jóléthez
App store rating

Az egészséghez vezető út
és jóléthez

Hogyan találjuk meg a sikerhez vezető utat

A fogyás nem a hasban vagy a combokban kezdődik, hanem a fejünkben. Hasonló a helyzet az izmokkal is – azok sem a proteinital elfogyasztása után nőnek, hanem az edzés hatására.

Nos, nem hiába mondják, hogy minden lehetséges, csak akarni kell. És tenni is kell érte valamit…

Nagyon hasznos lehet inspirálódni mások sikerei által, esetleg motivációt keresni másoknál, sőt talán szükséges is. De csak pszichológiai szempontból. Nagyon kell akarnunk, és főleg nekünk kell tennünk valamit érte azért, hogy elérjük az álmainkat, elérjük az álmaink célját.

ilustrační foto: Vaříme zdravě s Léňou a Hellčou

Weboldalakat nézegetve vagy fogyókúrás csoportokban böngészve, mint például a Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével, általában az úgynevezett átalakulások érdekelnek minket, ahol azt látjuk az összehasonlító fotók között, hogy egy hölgy milyen szépen lefogyott, vagy egy férfi csodálatra méltó testet épített fel.

  • És teljesen mindegy, hogy közszereplőről van szó, vagy egy teljesen ismeretlen személyről. Sok embernek mindig ugyanaz a kérdés jut eszébe: „Hogy volt erre képes?”

Ha egy ilyen poszt alatt teszik fel a fent említett kérdést, akkor az érintett (ha megfelelőnek tartja és egyáltalán van ideje ilyesmire) valószínűleg azt fogja válaszolni, hogy a Dine4Fit alkalmazás szerint evett, vagy nem evett semmi édességet, vagy hogy elhagyta az üdítőket, hogy járni az edzőterembe, vagy valami hasonló.

Aztán az emberek megpróbálják azt tenni, amit válaszolt, bármi legyen is az. Olyan lesz az érzésük, hogy megszereztek egy tuti módszert, aminek köszönhetően végre sikerülni fog. De ez így egyáltalán nem működik. Egyeseknél elég, ha abbahagyják a csokievést és lefogynak. Valaki egy kis testmozgást iktat bele a mindennapjaiba, és lefogy. De mindannyian mások vagyunk. Mindenki eredeti. Természetesen vannak alapelvei az emberi szervezet működésének, de az, hogy hogyan fogyunk, az nagyon egyéni.

Olyan tényezők alapján, mint a személy életkora, súlya, magassága és aktuális fizikai aktivitása, kiszámítható az alapanyagcsere, majd ezt követően meghatározható a napi kalóriabevitel mennyisége úgy, hogy az illető személy kalóriadeficitben (súlycsökkentés céljából) vagy kalóriatöbbletben (tömegnövelés végett) legyen. És itt már észrevehetjük, hogy senki sem olyan, mint mink vagyunk.

ilustrační foto: Vaříme zdravě s Léňou a Hellčou

Példa a gyakorlatban?

Tegyük fel, hogy a Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével csoport egyik tagjának, nevezzük Gabinak, elsősorban a Dine4Fit alkalmazásnak köszönhetően sikerült lefogynia, ahogy már a csoport neve is sugallja. Az azonos nevű weboldalon található kalkulátor segítségével kiszámolta azt a napi beviteli mennyiséget, hogy kalóriadeficitben legyen, aztán csak rendszeresen jegyzetelte, és annyit evett, amennyit ennie kellet. Ezzel a módszerrel még azelőtt biztosak lehetünk benne, hogy feltennénk magunknak a kérdést, hogy „Hogy volt erre képes?”. Ez egyszerű. És tényleg működik.

De ha a válasza az volt, hogy minden nap futott, és csak baromfihúst evett, vacsorára pedig tésztasalátát, annak így semmi értelme. Röviden: ami Gabi esetében bevált (a kalóriadeficiten kívül), az valószínűleg másnál nem fog működni.

Önök közül senki sem Gabi, Önök egyszerűen saját maguk – eredetiek. Mindannyian más „tésztából” vagyunk, más a hobbink, mások a szokásaink, máshogy viszonyulunk a mozgáshoz vagy az étkezéshez. Az egyetlen dolog, ami garantáltan mindenkinek beválik, az a kalóriadeficit (vagy kalóriatöbblet). A „Hogy volt erre képes?” kérdésre semmilyen más válasz nem jó nekünk, és nem is előnyös számunkra.

Milyen tanulságot vonhatunk le a cikkből?

Ne pazarolják az idejüket. Bízzanak a megálmodott céljaikban. Hagyják magukat motiválni a történetekkel, mert mások sikerét fontos látni! Ennek köszönhetően az ember könnyebben elhiszi, hogy meg tudja csinálni. Csak hallgassanak többet saját magukra. Ne próbáljanak vakon utánozni senkit. A siker természetesen a motiváción múlik, de azon is, hogy étrendünk kiegyensúlyozott-e és tápanyagokban gazdag-e. És hogy kalóriadeficitben vagyunk-e (fogyáshoz).

Sok sikert.

illusztrációs fotó: Egészségesen főzünk Leňával és Hellčával”

 

Hellča Vávrová
https://www.instagram.com/cobuduzasvarit

Dine4fit.hu

7.2.2023 Dine4fit.hu Cikkek, Érdekességek, Hogyan fogyókúrázzunk egészségesen?

Az archívumból

Bc. Martina Rusňáková Korejčková, DiS.: Mit tegyünk, ha a mérlegen lévő számtól rendszeresen elveszítjük a kedvünket

Táplálkozási tanácsadóként klienseimmel leggyakrabban a fogyókúra – súlycsökkentés témával foglalkozom.

Egyeseknél azt vettem észre, hogy egy ördögi játszmának tekintik – mert csak fogynak és visszahíznak újra és újra. És minden újra próbálkozás alkalmával egyre erősebben ragaszkodnak a végeredményhez, elveszítik az önbizalmukat és egyre dühösebbek lesznek.

Kapcsolódó cikkek

Fogyókúra, egészséges életmód és motiváció (3. rész): Hogyan haladjunk előre, motiváció és válsághelyzet

Sorozatunkban most egy talán fontosabb témával találkoztunk, mint amilyennek első pillantásra tűnik – együttműködés a saját pszichénkkel.

Hogyan tudjuk nyomon követni a fejlődést, és hogyan lehet fenntartani a motivációt azokban a pillanatokban is, amikor a dolgok nem mennek jól?

Nézzük meg lépésről lépésre.

Fedezd fel a Prémium újdonságunkat!

Lefényképezett ételek felismerése és súlybecslés.

A lefényképezett ételek felismerése és az adag becslése egy másik dolog, ami bekerült a Dine4Fit alkalmazásba – a mesterséges intelligencia, mint egy asszisztens a feljegyzésekhez.

Tíz lépés, ami segít helyesen elkezdeni a fogyókúrát

Elmúltak az ünnepek, ami gyakran nagyobb ételfogyasztással jár, és több kalóriabevitellel alkohol formájában.

Ráadásul sokan ilyenkor is szoktak fogadalmat tenni, ami persze nem tart sokáig. Hogyan vágjunk bele, hogy ezúttal kitartóak legyünk?

A fogyókúra nem csak a kilókról szól: Hogyan és miért kell megmérni a derék és a csípő kerületét

Az emberek igyekeznek lefogyni, főleg az ünnepek után, ugyanakkor nem is annyira a súlyon van a hangsúly.

Sokan közülünk naponta mérik a testsúlyukat, feljegyzik azt, esetleg újraszámolják a BMI-t, azaz a testtömegindexünket. Azonban nem biztos, hogy ezeknek az értéknek annyira jelentős szerepük van a fogyókúra során.

Fogyókúra, egészséges életmód és motiváció (2. rész): Gondoljunk másképp az ételre

Elegük van már a diéták és a tiltások végtelen körforgásából?

Talán itt az ideje abbahagyni a csodamegoldások keresését, és elkezdeni úgy tekinteni az ételre, mint aminek segítenie kell, nem pedig korlátoznia.

Bárhol elérhető, ahol szükség van rájuk

Kalóriatáblázatok elérhetők online, telefonon, táblagépen és okosórákon, például a Garmin és az Apple Watch készülékeken.

App Store Google Play

Dine4Fit Banner Dine4Fit Banner