Az egészséghez vezető út
és jóléthez
App store rating

Az egészséghez vezető út
és jóléthez

Věra (63 éves): Számomra kihívás volt az alkalmazást kezelni a mobilomon, de fokozatosan megbarátkoztam vele

Egy újabb érdekes történetet osztunk meg Önökkel a Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével Facebook csoportunkból.

Nagy örömmel töltött el bennünket és a jól elvégzett munka érzését kelti bennünk. És azoknak, akik csak most kezdik, reméljük, segíteni fog a kitartásban.

Sziasztok Dine4Fit-esek! Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik kitalálták ezt az alkalmazást (Dine4Fit), megvalósították, és létrehozták a Facebook csoportot. A 196. napomat „töltöm” az alkalmazással, még december végén kezdtem, hogy ne legyek „januári”, kitartottam, és szerintem nagyon megérte.

Věra (63 let): Pracovat s aplikací v mobilním telefonu byla pro mě výzva, ale postupně jsem se s ní spřátelila

Miért döntöttem a Dine4Fit használata mellett?

Mindig is karcsú voltam, sokat sportoltam, és még most is sportolok, így sosem kellett korlátoznom magam az étkezésekben, azt ettem, amit megkívántam. Ez nem azt jelenti, hogy „malac” voltam. Azt hittem, hogy az étrendem kiegyensúlyozott, de ahogy teltek az évek, már mérlegelnem kellet, hogy mit teszek a tányéromra.

  • Akkor jött a fordulópont, amikor megbetegedtem és gyógyszereket kellett szednem, amik igaz, hogy segítettek, de az egyik mellékhatásuk a súlygyarapodás volt (nálam 12 kg).

Az eredeti tervem a következő volt: Amikor vége lesz a gyógyszeres kezeléseknek, elkezdek fogyókúrázni. Ez az áhított pillanat 2022 decemberében jött el, rögtön el is kezdtem valamilyen okos segítőt keresgetni, és rátaláltam a Dine4Fit alkalmazásra.

Tekintettel az életkoromra nagy kihívás volt egy mobiltelefonos alkalmazást használni. Fokozatosan kezdtem „megbarátkozni” vele, bár meg kell jegyezni, hogy főleg eleinte nagyon mérges voltam. Napról napra és a „kattintgatási” tapasztalataimmal egyre izgatottabb voltam az alkalmazással kapcsolatban. Ami pedig az étkezést illeti: „felfedeztem Amerikát”.

Az alkalmazás használatával rájöttem, hogy mint egy „beavatatlan laikus” mekkorát tévedtem az élelmiszerek összetételét illetően az elmúlt években. Csak csodálkoztam rajta.

A Dine4Fit a már a napi rutinjaim közé tartozik, becsületesen jegyzeteltem. Ha pedig a köröcskék valamikor pirosra színeződtek, akkor sem estem pánikba. Az alkalmazás a barátom és egyben a napi segítőm lett, aminek köszönhetően 196 nap alatt sikerült 74 kg-ról 63 kg-ra lefogynom (nem számolom a napokat, de a Dine4Fit annyira „trükkös”, hogy minden adat benne van). A fogyásom egyenletes volt, ami átlagosan heti 0,5 kg-t jelent. A kitűzött célomhoz még 1 kg-t kell leadnom.

A „fogyókúrám” során sokat segített a SENCOR smart okosmérleg, amit a mobilon a Dine4Fit alkalmazással összeköthető, így csak ki kell mérni az alapanyagot, beszkennelni, vagy beírni a kódot és kiválasztani az élelmiszerek listájából. Minden fontos tápanyag-információ megjelenik, majd „csak” el kell menteni és „csodálkozni”. Egyszóval tökéletes kütyü.

Sokat segítettek a Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével csoportban olvasható kérdések és tanácsok, ahol inkább csendes, de szorgalmas és lelkes olvasó voltam.

Röviden csak annyit, mint ahogy Edit Piaf énekli a dalában: Nem bánok semmit sem. Nem sajnálom az időt, energiát vagy pénzt (pl. a mérlegre), amit a fogyni akarásom végett belefektetettem, mert a Dine4Fit alkalmazásának köszönhetően mindez sokszorosan megtérült a boldogság és elégedettség érzésével, és nem csak a súlyom csökkenése miatt, hanem azért is, hogy sikerült megbirkóznom az alkalmazás kezelésével.

Biztosan nem hagyom abba a jegyzetelést alkalmazásban, most segíteni fog megtartani az elért súlyomat, és főleg az étrendem optimális összetételében. Még egyszer nagyon szépen köszönöm a Dine4Fit-nek azt a csodálatos ötletet, a megvalósítást és folyamatos innovációját.

Věra

És mink pedig köszönjük Věra asszonynak, hogy megjeleníthettük történetét, és ezzel remélhetőleg motivációt tudunk adni mindazoknak, akik esetleg hasonló helyzetben lennének.

illusztrációs fotó: cz.depositphotos.com a Jota

www.dine4fit.hu szerkesztőség

Dine4fit.hu

31.7.2023 Dine4fit.hu Cikkek, Érdekességek, Hogyan fogyókúrázzunk egészségesen?

Az archívumból

Forrólevegős fritőzök, rizsfőzők és lassan főző edények

Ma három aktuális „újdonságot” mutatunk be (ez nem igazán újdonság) a konyhával kapcsolatban, ezek történetét, felhasználását és lehetséges kalória-előnyeit.

Ezek most a Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével csoportunk slágertermékei.

Kapcsolódó cikkek

Fogyókúra, egészséges életmód és motiváció (3. rész): Hogyan haladjunk előre, motiváció és válsághelyzet

Sorozatunkban most egy talán fontosabb témával találkoztunk, mint amilyennek első pillantásra tűnik – együttműködés a saját pszichénkkel.

Hogyan tudjuk nyomon követni a fejlődést, és hogyan lehet fenntartani a motivációt azokban a pillanatokban is, amikor a dolgok nem mennek jól?

Nézzük meg lépésről lépésre.

Fedezd fel a Prémium újdonságunkat!

Lefényképezett ételek felismerése és súlybecslés.

A lefényképezett ételek felismerése és az adag becslése egy másik dolog, ami bekerült a Dine4Fit alkalmazásba – a mesterséges intelligencia, mint egy asszisztens a feljegyzésekhez.

Tíz lépés, ami segít helyesen elkezdeni a fogyókúrát

Elmúltak az ünnepek, ami gyakran nagyobb ételfogyasztással jár, és több kalóriabevitellel alkohol formájában.

Ráadásul sokan ilyenkor is szoktak fogadalmat tenni, ami persze nem tart sokáig. Hogyan vágjunk bele, hogy ezúttal kitartóak legyünk?

A fogyókúra nem csak a kilókról szól: Hogyan és miért kell megmérni a derék és a csípő kerületét

Az emberek igyekeznek lefogyni, főleg az ünnepek után, ugyanakkor nem is annyira a súlyon van a hangsúly.

Sokan közülünk naponta mérik a testsúlyukat, feljegyzik azt, esetleg újraszámolják a BMI-t, azaz a testtömegindexünket. Azonban nem biztos, hogy ezeknek az értéknek annyira jelentős szerepük van a fogyókúra során.

Fogyókúra, egészséges életmód és motiváció (2. rész): Gondoljunk másképp az ételre

Elegük van már a diéták és a tiltások végtelen körforgásából?

Talán itt az ideje abbahagyni a csodamegoldások keresését, és elkezdeni úgy tekinteni az ételre, mint aminek segítenie kell, nem pedig korlátoznia.

Bárhol elérhető, ahol szükség van rájuk

Kalóriatáblázatok elérhetők online, telefonon, táblagépen és okosórákon, például a Garmin és az Apple Watch készülékeken.

App Store Google Play

Dine4Fit Banner Dine4Fit Banner