Az egészséghez vezető út
és jóléthez
App store rating

Az egészséghez vezető út
és jóléthez

Élelmiszertechnológus és táplálkozási szakértő: Mennyi ideig tárolhatjuk a készételeket a hűtőben?

Bizonyára sokunknál felmerül a kérdés, hogy hol tudunk időt spórolni az olyan dolgokra, amelyek örömet okoznak nekünk. Saját tapasztalatomból azt mondhatom, hogy a pihenés értékes pillanatait nálam legtöbbször a napi ételkészítés szokta elvenni.

Éppen ezért igyekszem ezt az időt is úgy csökkenteni, hogy több napra főzök előre és készítem el az ételeket.

Emelem a képzeletbeli kalapom azok előtt, akiknek a mindennapi főzés a hobbija. A hozzám hasonlókkal pedig megnézzük, mennyi ideig tárolhatjuk az ilyen előre elkészített ételeket, mivel az így megtakarított idő valóban jelentős. Ezen felül pedig azoknál az embereknél, akik napi szinten figyelik a kalóriabevitelüket, és mindent feljegyeznek a Dine4Fit alkalmazásba, az ételek előre elkészítése több napra a napi rutinjuk egy további kis részét is érinti, mert nincs egyszerűbb, mint bemásolni az előző napi ételt a következő napra. Ennek pedig csak örülni lehet, főleg, ha a kis karikák is zöldre váltanak.

Vystudovaná technoložka potravin a odbornice na výživu: Jak dlouho je možné uchovat hotové pokrmy v lednici?

Hogyan célszerű tárolni több napig az élelmiszereket, hogy továbbra is biztonságosan fogyaszthatóak maradjanak?

Az elején azonban meg kell említeni néhány alapelvet, amelyeket be is kell tartani.

  • Sosem teszünk meleg ételt a hűtőszekrénybe. Mert ilyenkor a hűtőszekrényben átmenetileg megemelkedik a belső hőmérséklet, ami veszélyeztetheti a hűtőben tárolt többi élelmiszer minőségét. Ráadásul az így eltárolt edények belsejében vízcseppek keletkeznek, amelyekben aztán gyorsabban elszaporodhatnak a mikroorganizmusok.
  • A hűtőszekrény alsó szintjein, ahol magasabb a páratartalom, inkább a gyümölcsöket és a zöldségeket tárolják.
  • Ellenőrizzék le, hogy a hűtőszekrényben a hőmérséklet 5 Celsius fok alatt van-e.
  • Gondolják át az ételek elrendezését a hűtőben. A húst és a tojást, a baktériumok potenciális hordozóit tárolják a lehető legtávolabb a készételektől. Ügyeljenek arra, hogy az élelmiszerek ne érintkezzenek, így megakadályozzák a baktériumok és a szagok átterjedését.

Pokud vaříme vývar poctivý, který má nahoře pěknou tukovou vrstvu a je bez zeleniny, nudlí a masa, vydrží nám v lednici i několik týdnů.

És most nézzük meg a konkrét ételeket.

HÚSLEVES

Ha igazi húslevest főzünk, aminek zsíros a teteje, nincs benne zöldség, sem tészta, és hús nélkül van, akkor a hűtőben akár több hétig is eláll. Tiszta befőttesüvegben kellene tárolni. Ha már hús is van a levesben, esetleg zöldségek vagy tészta, akkor a biztonságos tárolási idő 3 nap.

Azonban az ételek fogyasztása előtt minden alkalommal érdemes ellenőrizni hűtőszekrényben tárolt élelmiszerek illatát, kinézetét és állagát.

TOJÁS

A tojás egy kiváló fehérjeforrás, és jó tudni, hogy a főtt tojás megfelelő tárolás esetén akár egy hétig is eláll a hűtőben. A friss tojás akár egy hónapig is. A tojássárgája nyersen meglehetősen sok zsírt tartalmaz, ezért legfeljebb 3 napig érdemes tárolni a hűtőben, míg a tojásfehérje akár 3 hétig is eláll.

  • A lényeg, hogy tárolás előtt a tojásokat soha ne mossuk meg. A tojások héján egy természetes védőréteg található, ami megakadályozza a baktériumok átjutását a tojás belsejébe, és ezt a réteget vízzel mosva könnyen megsértjük.

BUKTÁK, KALÁCSOK       

Ha a megsütött buktákat vagy kalácsot, amik tojást is tartalmaznak, a hűtőszekrényben szeretnének tárolni, a legjobb, ha legfeljebb három napig tároljuk.

HÚS       

Ha főtt, vagy más módon feldogozott húsokról van szó (rántott szelet, fasírt), tartsuk be a három napos szabályt. Ugyanez vonatkozik a szószban és lében elkészített húsokra is, ugyanis fennáll a más összetevők általi kontamináció veszélye. Ha a húst pároljuk, sütjük, vagy jó minőségű vagdaltat készítünk belőle, a tárolási időt egy nappal meghosszabbíthatjuk, így nem kell félnünk, akár négy napig is biztonságosan tárolhatjuk.

Vystudovaná technoložka potravin a odbornice na výživu: Jak dlouho je možné uchovat hotové pokrmy v lednici?

HALAK         

A sült lazac esetében is a három napos szabály az érvényes, de például a füstölt makréla egy másfajta feldolgozási módnak köszönhetően akár két hétig is eláll a hűtőben.

KENYÉR ÉS EGYÉB PÉKÁRU

A pékségben vásárolt kenyér vagy kifli legfeljebb 10 napig tárolható a hűtőszekrényben. Fontos azonban ellenőrizni, hogy nem keletkezett-e rajtuk véletlenül penész, amit okozhat például a pékáruk szállítása közbeni szennyeződés, vagy a hűtőszekrényben nem megfelelően tárolt élelmiszerek is. Ellenőrizni kell minden fogyasztás előtt.

FŐTT RIZS   

Ha a rizst a kihűlés után azonnal a hűtőbe tesszük, nyugodtan fogyaszthatjuk négy napig.

Vystudovaná technoložka potravin a odbornice na výživu: Jak dlouho je možné uchovat hotové pokrmy v lednici?

Fontos figyelmeztetés

Végezetül szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy lehetőség szerint (itt nem a kenyérre vagy a kalácsra gondolok) a hűtőszekrényben tárolt ételeket a fogyasztásuk előtt mindig MELEGÍTSÉK MEG.

fotó: cz.depositphotos.com

Ing. Dokoupilová Ladislava
https://www.facebook.com/jidlemkradosti

Kitanult élelmiszer-technológus, és táplálkozási szakértő. Az evészavarok megelőzésével foglalkozik, és próbálja mindenkivel megértetni a táplálkozással kapcsolatos alapvető dolgokat. Az „Étellel a boldogsághoz” (Jídlem k radosti) projekt alapítója, ahol hiteles információkat oszt meg a táplálkozásról és saját tapasztalatairól. A kliensekkel végzett munkája során a lelki egészségre is nagy hangsúlyt fektet.

Dine4fit.hu

6.12.2023 Dine4fit.hu Cikkek, Érdekességek

Az archívumból

Markéta Nevěčná – fitness edző: Hogyan tűzzünk ki reális újévi célokat, és hogyan maradjunk motiváltak egész évben

Ha újévi fogadalmat tettek, hogy az idén LEFOGYNAK, higgyék el, hogy a siker kulcsa a reális elvárások és a jelenlegi életmód fokozatos megváltoztatása.

Az ügyfeleim esetében legalábbis mindig összejött.

Kapcsolódó cikkek

Fedezd fel a Prémium újdonságunkat!

Lefényképezett ételek felismerése és súlybecslés.

A lefényképezett ételek felismerése és az adag becslése egy másik dolog, ami bekerült a Dine4Fit alkalmazásba – a mesterséges intelligencia, mint egy asszisztens a feljegyzésekhez.

Tíz lépés, ami segít helyesen elkezdeni a fogyókúrát

Elmúltak az ünnepek, ami gyakran nagyobb ételfogyasztással jár, és több kalóriabevitellel alkohol formájában.

Ráadásul sokan ilyenkor is szoktak fogadalmat tenni, ami persze nem tart sokáig. Hogyan vágjunk bele, hogy ezúttal kitartóak legyünk?

A fogyókúra nem csak a kilókról szól: Hogyan és miért kell megmérni a derék és a csípő kerületét

Az emberek igyekeznek lefogyni, főleg az ünnepek után, ugyanakkor nem is annyira a súlyon van a hangsúly.

Sokan közülünk naponta mérik a testsúlyukat, feljegyzik azt, esetleg újraszámolják a BMI-t, azaz a testtömegindexünket. Azonban nem biztos, hogy ezeknek az értéknek annyira jelentős szerepük van a fogyókúra során.

Fogyókúra, egészséges életmód és motiváció (2. rész): Gondoljunk másképp az ételre

Elegük van már a diéták és a tiltások végtelen körforgásából?

Talán itt az ideje abbahagyni a csodamegoldások keresését, és elkezdeni úgy tekinteni az ételre, mint aminek segítenie kell, nem pedig korlátoznia.

Fogyókúra, egészséges életmód és motiváció: Alapvető információk és célok kitűzése

Januárban a cseh nyelvű „Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével” Facebook-csoportban futott egy #nemleszekjegmadar kihívás, ami az újévi fogadalmak megvalósítását hivatott segíteni.

De a fogyókúrába és az életmód váltásba az idén tavasszal is sokan akarnak belevágni, abban a reményben, hogy nyáron (főleg nyaraláskor) sokkal jobban fogják majd érezni magukat.

Bárhol elérhető, ahol szükség van rájuk

Kalóriatáblázatok elérhetők online, telefonon, táblagépen és okosórákon, például a Garmin és az Apple Watch készülékeken.

App Store Google Play

Dine4Fit Banner Dine4Fit Banner