Az egészséghez vezető út
és jóléthez
App store rating

Az egészséghez vezető út
és jóléthez

Bc. Martina Rusňáková Korejčková, DiS.: Mit tegyünk, ha a mérlegen lévő számtól rendszeresen elveszítjük a kedvünket

Táplálkozási tanácsadóként klienseimmel leggyakrabban a fogyókúra – súlycsökkentés témával foglalkozom.

Egyeseknél azt vettem észre, hogy egy ördögi játszmának tekintik – mert csak fogynak és visszahíznak újra és újra. És minden újra próbálkozás alkalmával egyre erősebben ragaszkodnak a végeredményhez, elveszítik az önbizalmukat és egyre dühösebbek lesznek.

Nem, én nem csodálkozom ezen, de ha újra és újra ugyanazt fogják csinálni, és folyamatosan sikertelenül, akkor a következő nekifutásra sem számíthatnak más eredményre. Változtatni kell rajta. Teljesen másképpen kell hozzáállni.

Bc. Martina Rusňáková Korejčková, DiS.: Co dělat, když vám číslo na váze pravidelně kazí náladu

A fogyókúrázó emberekre jellemző, hogy minden nap ellenőrzik a testsúlyukat. Egyszerűen fogalmazva: minden nap megmérik magukat, és vannak, akik naponta többször is! Higgyék el, a mindennapi mérlegelés csak azoknak lehet előnyös, akik csak „legyintenek” az eredményre, esetleg bármilyen eredmény csak motiválja őket, nem pedig elrontja a hangulatukat.

Viszont nagyon sok olyan kliensem van, főleg nők, akiknek a mérleg mutatója az egész napjukat el tudja rontani (ha a reggeli érték nem alacsonyabb a tegnapinál, vagy ne adj isten többet mutat, mint tegnap).

Ha Önök is naponta mérik a súlyukat, és ha a mérlegen nem azt látják, amit szeretnének, az pedig tönkreteszi az egész napjukat/hangulatukat/elveszítik a motivációt/az önbizalmat stb., akkor olvassanak tovább, ez a cikk Önöknek szól.

Először is az én javaslatom – milyen gyakran érdemes mérni magunkat

Én a heti 1x, maximum 2x otthoni mérlegelést javaslom. Célszerű mindig ugyanazt a napot, időpontot és hasonló körülményeket választani – például minden péntek reggel, „vécé után”, éhgyomorra, ruha nélkül. És miért csak heti 1-2 alkalommal? Mert a súlyingadozás teljesen normális, és a mindennapi vagy a napi többszöri mérlegelést kicsit túlzásnak tartom. Hiszen az elégedettségünket nem egy mérlegen levő szám határozza meg. Tehát a heti 1-2 alkalom szerintem pont megfelelő. Ráadásul így a továbbiakban majd könnyedén tudunk rá reagálni mondjuk az étrendünk vagy a testmozgás változtatásával.

Ellenőrizzék a testrészeik körméreteit

Ez a másik javaslatom – válasszanak néhány helyet a testükön, és időnként mérjék meg. Nem is szükséges hetente megmérni – inkább azt mondanám, hogy a havi 2 alkalom elég. A mérlegen szereplő szám néha nem specifikus, de a testkörfogatok mérése többet árul el az alak változásáról. Mérjék meg a testkörfogatokat mérőszalaggal mindig ugyanazokon a helyeken (például a derékbőséget, a köldök feletti kerületet, a csípőt, a combot és a felkart stb.). A mérőszalagot próbálják mindig ugyanakkora erővel feszíteni.

Tělesné obvody měřte vždy na stejných místech

Időnként végezzenek „teljes testösszetétel” mérést is

A testsúly csak az egyik (de alapvető) mutatója az emberi szervezetnek, ami azonban nem árul el sokat a testünk MINŐSÉGÉRŐL. Az emberi test nem csak a törzsből, csontokból, kötőszervekből, erekből, testnedvekből és egyéb érdekességekből áll, összetételében magtalálható bizonyos mennyiségű zsír, izom, víz (celluláris és extracelluláris) is, amit a teljes testösszetétel mérésekből megtudhatunk.

A testösszetételt többféle módszerrel lehet meghatározni, amelyek közül az egyik leginkább elérhető mérési forma a speciális eszközökön végzett fájdalommentes bioimpedancia analízis (zsírok, izmok, stb. összetevők elektromos ellenállásának mérése a készülékből nyert váltakozó áram segítségével).

 

A megfelelően megválasztott étrenddel és fizikai aktivitással nem várt eredményeket érhetnek el a testösszetételben, mert úgy tudni fogják, hogy mely összetevőkből fogynak. A súlycsökkentés célja megszabadulni a lehető legtöbb testzsírtól, és mindemellett a lehető legjobban megőrizni az izom- és teljes aktív tömeget.

Miért ne mérjük meg magunkat minden nap, ha ez elronthatja a hangulatunkat

Proč se nevážit každý den

A testsúly természetes ingadozásai

A testsúly számos természetes tényező hatására változik minden nap. Jelentősen befolyásolja az aznap elfogyasztott táplálék mennyisége, a folyadék mennyisége, az aktuális fizikai aktivitás, a béltartalom súlya, a visszatartott víz mennyisége, sőt a hormonális változások is. Ha az ember minden nap megméri magát, akkor ezek a rövid távú ingadozások frusztrációhoz vezethetnek, mert fogyókúra alatt is előfordul, hogy a testsúly nem csak csökken, hanem a mérleg néha többet is mutat, esetleg stagnál, mielőtt elkezd újra csökkenni.

Egy konkrét példa

Éppen fogyókúráznak, és az egyik este egy kicsit lazábbra veszik, megisznak egy pohár bort és közben sós mandulát nassolnak. Az alkohol és a sós ételek a felesleges víz visszatartásához vezethetnek a szervezetben, ami akár azt is okozhatja, hogy reggel egy pár dekával többet mutat a mérleg. Ekkor azt fogják gondolni, hogy felszedtek egy kis testzsírt, és jönnek is a negatív gondolatok. Mindeközben semmi más nem történt, csak az ételek ezen kombinációja miatt a szervezetük több vizet tartott vissza. Nincs baj a diétával, nincs semmilyen felszedett zsír stb. Csak nem vettek róla tudomást, vagy nem ismerik az összes összefüggést, ez minden.

Pszichés nyomás

A napi mérlegelés felesleges pszichés nyomást kelthet. Ha a testsúly éppen stagnál vagy akár még emelkedik is, az kudarc vagy frusztráció érzéséhez vezethet, annak ellenére, hogy a változások valójában normálisak és a „normán” belül vannak, és nem jelentenek valódi problémát.

A teljes kép hiánya

A súly nem az egyetlen egészségügyi mutató. A súlynál sokkal fontosabb a testösszetétel (az izom-zsír aránya), az edzettségi szint, az energia- és teljesítményszint, az étkezési szokások és az általános egészségi állapot. A napi súlymérés korlátozhat minket abban, hogy lássuk ezeket a szélesebb összefüggéseket.

A rögeszmés viselkedés kockázata

Egyesek számára a mindennapi testsúlymérés akár a testsúllyal kapcsolatos rögeszmés viselkedést is eredményezhet, aminek velejárója az ingerlékenység, rossz hangulat, elégedetlenség, kisebbrendűségi érzet stb.

Egy megjegyzés a végére

Jobb a hosszú távú trendekre összpontosítani, és a súlyváltozásokat hosszabb időközönként megfigyelni, például hetente vagy havonta. Ez segít kiértékelni a valódi fejlődésünket, és könnyebben meg fogjuk érteni, hogy a viselkedésünk hogyan befolyásolja az egészségünket és a testsúlyunk alakulását. A testkörfogat mérése, az „előtte és utána” fotók összehasonlítása, vagy az érzéseink nyomon követése szintén hasznos alternatívák lehetnek a napi testsúlymérés helyett.

fotó: cz.depositphotos.com

Bc. Martina Rusňáková Korejčková, DiS.

ww.martinakorejckova.cz

  • Táplálkozási terapeuta és táplálkozási tanácsadó
  • Személyre szabott étrendeket állít össze, táplálkozási programokat, on-line étrendeket és általános életmód tanácsokat biztosít
  • Örömmel ír cikkeket a saját blogjára és weboldalakra
  • Miss Csehország döntőseinek táplálkozási tanácsadójaként is dolgozott
  • Facebook oldala

Dine4fit.hu

27.11.2024 Dine4fit.hu Cikkek, Érdekességek, Hogyan fogyókúrázzunk egészségesen?

Az archívumból

Ludmila (67 éves): Most, hogy elegendő a fehérje bevitelem, megszűnt az édesség utáni vágyam

A Fogyunk és és egészségesen táplálkozunk a Dine4Fit segítségével csoportunkban minden korosztály megtalálja a közös nyelvet.

Örülünk neki, hogy nem csak a szülési szabadságon lévő, terhesség után fogyni vágyó fiatal anyukák osztják meg történeteiket és tippjeit, hanem olyan csodálatos és karizmatikus nők is, akik egyszerűen csak jól akarják érezni magukat a saját testükben. És az étrendjükben a változtatásokat szó szerint élvezik.

Kapcsolódó cikkek

Amire az alufóliát használhatjuk, nem csak a konyhában

Sokszor dilemmáztam azon, hogy valójában hogyan is működik a matt és a fényes oldala az alufóliának.

Egyszer aztán újra előjött ez a kérdés, de nem főzéskor, hanem egy egészen más alkalommal.

Receptek, amiket imádni fognak: Kuszkusz édesen a’la rétes, póréhagymás-tojáskrém és kendermagos házi cipó

A Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével csoportban ötletgazdag és nagyszerű szakácsaink is jelen vannak. Folyamatosan szoktuk bemutatni őket itt a blogon.

Mi pedig mutatunk párat a repertoárjukból. Ma Andrea Ondováé a szó, akit már talán a lélegzetelállító átalakulásának köszönhetően ismerhetnek.

Tíz ok, hogy miért nem úgy fogynak, mint ahogy elképzelték

Megpróbálják fenntartani a kalóriadeficitet, de a mérleg egy bizonyos értéktől már nem akar lejjebb menni? Mi lehet a probléma?

Ezzel a témával már többször foglalkoztunk, de foglaljuk össze röviden néhány ponját. Hiszen az ismétlés a tudás anyja, ahogy mondani szokás.

Mgr. Radka Šmídová: Szénhidrátok az étrendben – igen vagy nem? Ha igen, akkor mennyi?

Nem telik el egy nap sem a táplálkozástudományi klinikán, hogy ne találkoznék valakivel, aki azt gondolja, hogy a szénhidrátok tehetnek arról, hogy nem tudja elérni a kiálmodott alakját.

Olyan időkben nincs min csodálkozni, amikor minden oldalról bombáznak bennünket az alacsony szénhidráttartalmú és keto-diéták hirdetésekkel. De tényleg a szénhidrátok a legnagyobb ellenségei a karcsú vonalaknak? Olvassák végéig a cikket, és megtudhatnak valamit, amire nem is számítottak.

Mire jó a burgonyalé?

A feleségem meglepett, amikor kijelentette, hogy ez bizony nem jó semmire.

Az én feleségem a burgonyából a vizet valóban a mosogatóba önti. Ami nagy kár, mint ahogy azt most ki fogjuk tárgyalni.

Bárhol elérhető, ahol szükség van rájuk

Kalóriatáblázatok elérhetők online, telefonon, táblagépen és okosórákon, például a Garmin és az Apple Watch készülékeken.

App Store Google Play

Dine4Fit Banner Dine4Fit Banner