Az egészséghez vezető út
és jóléthez
App store rating

Az egészséghez vezető út
és jóléthez

Eszter: Hogyan ettem túl magam 24 kg mínuszig 11 hónap alatt

A mai átalakulást Eszter küldte el nekünk, aki a saját szavai szerint a Dine4Fit segítségével tudta elérni azt, amit évek óta hiába próbált: Egészségesen étkezni, és elérni az álmai alakját.

A rövid, de érdekes történetet egy recepttel fűszerezte meg felhasználónk. Olvassuk szavait:

Sokáig gondoltam azt, hogy nem vagyok annyira „nagy”. A fényképeken az ember úgy-ahogy be tud állni, a környezet általában kedvez is, főleg ha baba is van… De megnéztem a fényképeken azokat a pillanatokat. Ott az ember nem tudja elrejteni. Akkor jöttem rá, hogy tényleg „nagy“ vagyok, és nem férek bele a nadrágomba sem. A fogyókúra körüli maratonfutásom tizenöt éves korom óta tart, emellett pedig átestem egy étkezési zavaron is. Legalacsonyabb súlyom 41 kg volt, ezt követően egészen 62 kg-ra híztam – és ekkor kezdődött. Minden nap csak káposztából készített zsírfogyasztó leveseket ettem. Nem fogytam semmit.

Ester: Jak jsem se prožrala k úbytku 24 kg za 11 měsíců

A fogyás csak a főiskolán jelentkezett, amikor az életmódváltozás és a pénzhiány játszotta a főszerepet (általában csak kiflit és hasonló dolgokat ettem). Aztán találtam magamnak egy barátot, akivel a mai napig együtt vagyok, és elkezdtem egyre többet enni – rendszeres vacsorák, esti vendégségek, és hirtelen 72kg voltam. Tehát a fogyókúrát ismét az elejéről kezdhettem. Személyre szabott étrend, amivel egyébként további 6kg-t híztam. Még a tojást is mértem, hogy pontosan 37g legyen, és én csak híztam. Hogyan lehetséges ez? Hiszen mindent 100%-osan betartok. Mindenhol azt írták, hogy fejben dől el, én pedig akarom, és továbbra is megteszek mindent, hogy lefogyjak.

Syrečkový tatarák podle Ester

sajtos tatár

Kétségbeesetten rendeltem magamnak keto diétát, így a napi bevitel 500 kcal volt. Ha valamikor megnyaltam egy kanalat is pluszba, kiköptem, és kiöblítettem a számat is utána. Teljesen fanatikus voltam, de lefogytam kb. 8 kg-ot. Most már tudom, hogy csak víz volt, és lefogytam volna akkor is, ha csak almát és egy teát ettem volna minden nap.

Intermezzo – tatár recept

  • A sajtokat durvára reszeljük, vágunk egy kevés fehér/lila hagymát, egy teáskanál ketchup, egy teáskanál mustár. Ha pikánsra vágyom, akkor teszek hozzá egy kevés dijoni mustárt, majd őrölt köménnyel és néha szárított pirospaprikával fűszerezem. Teljesen szárazzal. A köret pirítós toast szelet.

Az edzőm javaslatára nyirokmasszázsra jártam. Állítólag túlságosan vizesedtem (és hogy ez nem zsír, hanem víz). A masszázsokért kiadott négyezer korona után kiderült, hogy nem voltam vizes. És hogy valóban zsír volt. Eljutottam a low carb-ig, amivel semmit sem fogytam. De nem foglalkoztam vele többet – államvizsga, költözés, új munkahely. Azután teherbe estem. Öt hónapnyi rosszullét és hányinger eredménye mínusz 5 kg-ot jelentett. Kezdetekben 75 kg voltam, és a szülés előtti súlyom, kérem szépen, így is 105 kg volt. És szinte semmit sem ettem – csak lipánek-et (info: túrós desszert), fantát, és kiflit… Hát persze, most már tudom, hogy semmilyen fehérje, csak szénhidrátok, cukrok, és zsírok.

  • Nem szerettem a társaságot, az embereket, de csak a mérlegen lévő szám miatt. Én nem láttam magamat olyan nagynak.

A szülés után elég hamar elkezdtem sportolni, majd az első nagyobb torna alkalmával megsérült a porckorongom – és mindennek vége lett. Én, a 96 kilómmal depresszióba estem, hogy nem nézhetek én így ki, és nem lehetek ilyen súlyos. Hajlandó lettem volna bármit megtenni, de nem tudtam, hogy mit tegyek. Igen, a lényeg az volt, hogy a lányom elégedett legyen, de ha az anyukája nem elégedett, akkor ő sem lesz az.

 satay s arašídovou omáčkou

satay földimogyorós mártással

Intermezzo – földimogyorós satay lazaccal/csirkével recept:

  • Olajon megpirítjuk a sárgarépát, burgonyát, fokhagymát, és hagymát. Majd hozzáadom a fűszereket (1 teáskanál római kömény, 1 teáskanál garam masala, 1 teáskanál kurkuma), hagyjuk egy kicsit illatozni. Öntsük fel paradicsommal (konzerv) és húslével/vízzel (kb. 200 ml). Hagyjuk főni kb. 30 percet. Mixeljük össze, adjunk hozzá mogyoróvajat és kókusztejet, vagy kókuszkrémet. Az egészet mixeljük össze ismét. Halmártással/szójaszósszal ízesítjük, ízlés szerint adhatunk hozzá nád-/kókuszcukrot. Köretnek legjobb választás a rizs. Díszíthetjük mogyoróval, chili paprikával, petrezselyemmel/korianderrel. Bonyolult ételnek tűnik, de egy órán belül elkészíthető és fogyasztható, és nekünk ez 2 napra is elég.

És akkor eljött. Tizenöt év után végre rájöttem, hogyan is működik ez az egész. A Dine4Fit alkalmazásnak köszönhetően a mérlegen most 69 kg vagyok – és mindez 11 hónap alatt, amikor az elején még 93 kg voltam.

Hat éven át nem volt a súlyom 70 kg alatt. És ez nagy áldozatot követelt, sok pénzt emésztett fel, és összességében sok erőt is! Most el tudtam érni ÉTELLEL. A lényeg az egyensúlyon volt, és főleg a mennyiségen. És ami a legfontosabb, hogy teljesen másképpen tekintek az ételre, és hogy ez már örökre a fejemben lesz.

Számomra a Dine4Fit az éhezéstől és az evés megtagadásától való megszabadulást jelenti. Ha önök is meg akarnak szabadulni ezektől, akkor töltsék le a Dine4Fit alkalmazást.

Összegzés:
Legnagyobb súly: 105 kg
Jelenlegi súly: 69 kg
Kor: még egy darabig: 29 év
Magasság: 171 cm

Dine4fit.hu

19.1.2022 Dine4fit.hu Cikkek, Érdekességek, Hogyan fogyókúrázzunk egészségesen?

Az archívumból

Ünnepi kalóriák ellenőrzés alatt: Hogyan élvezzük az ünnepeket, hogy ne hízzunk

Amikor fogyni próbálunk, vagy csak megtartani a súlyunkat, a karácsonyi ünnepek általában az aggodalommal és izgatott várakozással telnek, hogy mi is lesz vajon az extra lakomázás után.

Tekintsék meg hét tippemet, amelyeket eredetileg csak az ügyfeleimnek készítettem. Hiszem, hogy segít az ünnepek nyugodt eltöltésében, annak ellenére, hogy most másként tesznek, mint amit évek óta megszoktak.

Kapcsolódó cikkek

Fogyókúra, egészséges életmód és motiváció (2. rész): Gondoljunk másképp az ételre

Elegük van már a diéták és a tiltások végtelen körforgásából?

Talán itt az ideje abbahagyni a csodamegoldások keresését, és elkezdeni úgy tekinteni az ételre, mint aminek segítenie kell, nem pedig korlátoznia.

Fogyókúra, egészséges életmód és motiváció: Alapvető információk és célok kitűzése

Januárban a cseh nyelvű „Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével” Facebook-csoportban futott egy #nemleszekjegmadar kihívás, ami az újévi fogadalmak megvalósítását hivatott segíteni.

De a fogyókúrába és az életmód váltásba az idén tavasszal is sokan akarnak belevágni, abban a reményben, hogy nyáron (főleg nyaraláskor) sokkal jobban fogják majd érezni magukat.

Újdonság! Ügyelj a köröcskékre még a feljegyzés előtt.

A Dine4Fit alkalmazás Prémium verziójában egy teljesen új funkcióval állunk rendelkezésedre, melynek köszönhetően könnyebben haladhatsz a kitűzött cél felé.

Monika Hronová táplálkozási tanácsadó: Hogyan tervezzük meg hatékonyan a kiegyensúlyozott étrendünket

Az étrendünk tervezése kulcsfontosságú lehet a kiegyensúlyozott tápanyagbevitel és a céljainak eléréséhez – legyen szó az erőnlétünk javításáról, a hatékonyabb regenerációról, vagy csupán a tudat miatt, hogy egészségesen étkezünk.

Gyakran okoz gondot az elegendő fehérjebevitel tervezése, ami nagyon fontos a szervezetünk számára. Hogyan csináljuk?

Dine4Fit: Hogyan és mivel pótoljuk a fehérjéket az étrendben

A rostokhoz hasonlóan (megtalálják a Hogyan és mivel egészítsük ki a rostokat az étrendünkben cikkben), a Dine4Fit alkalmazás legtöbb új felhasználója azt tapasztalja, hogy sokszor a fehérjéket jelző köröcske sem akar bezöldülni.

Mik is a fehérjék, és hogyan érhetjük el, hogy eleget fogyasszunk belőlük?

Bárhol elérhető, ahol szükség van rájuk

Kalóriatáblázatok elérhetők online, telefonon, táblagépen és okosórákon, például a Garmin és az Apple Watch készülékeken.

App Store Google Play

Dine4Fit Banner Dine4Fit Banner