Az egészséghez vezető út
és jóléthez
App store rating

Az egészséghez vezető út
és jóléthez

Kristýna: Nincs rossz étel, csak nem megfelelő mennyiség

Ma Kristýna történetét fogjuk nektek bemutatni. Annak ellenére, hogy egy fiatal lányról van szó, példaértékű utat járt végig, melyek során rájött, hogy mire is van szüksége ahhoz, hogy jól érezze magát.

Mivel másokat is tud motiválni a története, így megkértük, röviden mesélje el az ő kis történetét a kezdetektől. A végén pedig egyik kedvenc receptjét is megosztja velünk.

Innen már az ő szavai lesznek olvashatóak. Bevezetésként még annyit szeretnénk elmondani, hogy 28kg feleslegtől sikerült megszabadulnia. Példaértékű teljesítmény!

Kristýna: Neexistuje špatná potravina, jen špatné množství

Az igazat megvallva a fogyási kísérleteim számát két kezemen megszámolva se tudnám összeadni. A legtöbb súlyfelesleget tinédzser koromban szedtem fel, 11-13 éves koromban – ami 21kg-ot tett ki. Ez után folyamatosan rosszabbodott a helyzet. 17 éves koromban már elértem a 97kg-ot 19 évesen pedig már a mérleg mutatója súrolta 100kg-ot és ez így folytatódott tovább. Tény, hogy mindig elfogadtam magamat olyannak amilyen vagyok, sose néztem magamra kritikus szemmel. Természetesen folyton a fejemben volt az a gondolat, hogy kezdenem kell magammal valamit, mivel gyakran hallottam másoktól, főleg általános iskolában. Megszámlálhatatlan alkalommal voltam emiatt szomorú. Az egyik legboldogtalanabb pillanataim közé sorolnám azokat a perceket amikor a próbafülkében próbáltam fel a nadrágokat és mindig elszomorodtam, hogy azok amik tetszenek nekem nem jönnek fel rám.

  • Korábban nem tudtam, hogy miért nem sikerül lefogynom. Mára már rájöttem, hogy azért, mert nem voltam kitartó. Szerencsére mára már tudom és így már összeáll a kép.

Szentül meg voltam róla győződve, hogy változtatnom kell, de mindig az lett a vége az elhatározásnak, hogy én ezt az utat nem akarom végigjárni. Nem akartam és nem is tudtam elhinni, hogy egyszer sikerül elérni a kitűzött céljaimat. Egyszerűen az volt a fejemben, hogy nincs erre szükségem, nekem ez nem fog sikerülni. Tehát nem valaki vagy valami más miatt nem kezdtem el, hanem a saját hozzáállásom miatt. Csak amikor a „kellene” szó megváltozik „kell”-re úgy érzi az ember, hogy nincs más választása. Erre a pontra mindenkinek egyedül kell elérni és néha ez a legnehezebb és leghosszabb út.

Nálam ilyenek voltak a kezdetek. Négy évvel ezelőtt új munkahelyre kerültem, ahol rendelkezésemre állt egy multisport kártya. Az egyik barátom pedig ajánlott nekem egy edzőt én pedig úgy voltam vele „mikor máskor, ha nem most” eljött az én időm, így belevágtam.

Be kell valljam, hogy finoman szólva sose szerettem a testmozgást, mindig kerültem az edzőtermet. De most ez megváltozott, mert imádom.

Letöltöttem a dine4fit.hu alkalmazást, amit az egyik barátom ajánlott. Ez az alkalmazás segített nekem kiszámolni, hogy miből mennyit szabad ennem, én pedig elkezdtem számolni, tervezni és méregetni. Legfőképpen ennek az alkalmazásnak köszönhetem, hogy megtudtam miből mennyit és hogyan fogyaszthatok és azóta is a dine4fit a legjobb partnerem ebben. A kalóriatáblázatnak köszönhetően jöttem rá, hogy mi mennyit tartalmaz. Korlátoztam a cukros italokat és főleg a gyorséttermi ételeket.

  • Nagyon megszerettem ezt az életmódot. Idővel annyira belejöttem, hogy az ételeimet 5 perc alatt megterveztem és meg is főztem.

Kristýna: Neexistuje špatná potravina, jen špatné množství

Csak ajánlani tudom a kalóriatáblázat használatát, legalább a fogyás kezdeti fázisában, de garantálom hogyha elkezditek, mindig használni fogjátok. Ennek köszönhetően ugyanis megtudhatjátok, hogy bizonyos élelmiszerek miből mennyit tartalmaznak és hogy miből mennyit szabad enni. Fél év alatt 16kg-ot sikerült fogynom. Elmondhatatlanul jól éreztem magam, sokkal magabiztosabb lettem és meg tudtam venni azokat a nadrágokat, amik nem jöttek rám a próbafülkében. 🙂 Ez után jött a szerelem és az egészségügyi problémáim. Teljesen elhanyagoltam magam. Nem követtem tovább az étkezési szokásaim, nem jártam sportolni, így ennek következtében újra felszedtem 10kg-ot. Muszáj volt döntenem ismét, hogy mit is szeretnék magammal kezdeni. Nem akartam visszatérni a kezdetekhez, ezért tavaly márciusban újra átkapcsoltam magam az egészséges életmód követésére és tovább csináltam.

Hogy mi segített ebben? Az a pillanat amikor egy fényképen megláttam magam. „Micsoda? így nézek ki?” elborzadtam.

Egy ideig ösztönszerűen ettem, de rájöttem, hogy nekem ez nem megy. Volt, hogy kevés volt, volt, hogy sok. Így muszáj volt újrakezdenem. Elkezdtem újra sokat mozogni, naponta 10 000 lépést tettem meg (korábban ez kb. 3000 volt) és rendszeresen tornázni. Most már ott tartok, hogy képes lennék számomra nagyobb távokat is lefutni. Újra elkezdtem az alkalmazást használni, melyben ezeket az aktivitásokat tudom jegyzetelni. Emellett az ételeimet is tudom napra készen vezetni, amiket a hétvégén elkészítek és bedobozolom azokat a hétköznapokra.

Szeretném elmondani, hogy az utunk nem mindig egyszerű, tartogat kihívásokat, néha egyszerűen nem sikerül és visszafordulunk. Ezzel nincs semmi baj, teljesen normális. Ezek a pillanatok is az élethez tartoznak. A lényeg, hogy újra tudjunk indulni ezen az úton és ekkor már az akadályokat leküzdve haladjunk tovább céljaink felé. Jól jegyezzük meg, hogy semmi sincs azonnal. Mindenki más tempóban képes lefogyni. Nekem az segített sokat, hogy nem diétaként gondoltam rá, hanem hogy ez csak egy új egészséges életvitel forma.

Hiszem, hogy így sokkal élvezhetőbb lesz minden. Ami pedig a legjobb benne, hogy semmit sem kell nélkülözni abból, ami ízlik. Nem kell drasztikus diétához folyamodni, vagy csak leveleket enni és nem fogyasztani szénhidrátokat. Nincs egészségtelen étel, csak nem megfelelő mennyiség. Az étel a barátod. Jelenleg 28kg-tól sikerült megszabadulnom. Talán most vagyok eddig a legboldogabb. Csinálom tovább, amit elkezdtem, hiszen már az életem részévé vált. Igyekszem oktatni magam a táplálkozással és testmozgással kapcsolatban. Mindenképpen megéri. Ha nekem sikerült, sikerülni fog neked is.

Recept – a legjobb „sárgarépa szelet“

mrkvový dort nejlepší

Tészta:

  • 200 g zabpehely (lisztté őrölve)
  • 250 g reszelt sárgarépa
  • 100 g reszelt alma (kissé  ,,nyomkodjuk ki,, a levét)
  • 3 tojás
  • 80 g kókuszolaj (picit felmelegíteni a mikróban)
  • 60 g méz
  • édesítőszer (amivel esetleg edesítünk)
  • fahéj
  • 200 g vidéki joghurt Hollandia
  • 100 g dió (durvára darált)

A tetejére:

  • Philadelphia light egész csomag (vagy mascarpone túróval, esetleg csak túró)
  • 250 g zsírszegény túró
  • édesítőszer
  • egész dió, ízlés szerint

Keverjük el a tészta összes hozzávalóját (ne féljünk a tésztát rendesen megédesíteni) és 180 fokon sütjük (kb.  45-50 perc  – míg barnás nem lesz). Hagyjuk teljesen kihűlni, majd tegyünk a tetejére Philadelphia lightot + túrót + édesítőszert. Díszítsük dióval, és csurgassunk rá mézet.

Jó étvágyat kíván Kristýna

Dine4fit.hu

2.8.2021 Dine4fit.hu Cikkek, Érdekességek, Hogyan fogyókúrázzunk egészségesen?

Az archívumból

Ing. Barbora Karásková: Egészséges fogyás jojó effektus nélkül – kulcsfontosságú elvek és alapelvek

A fogyókúrát gyakran nagyon összetett és stresszes folyamatnak tekintik.

Az igazság az, hogy sokan feleslegesen komplikálják a fogyókúrát azzal, hogy különféle gyorsítószerekkel és extrém módszerekkel próbálkoznak, például a nagyon szigorú, tiltó és korlátozásokkal teli diétákkal.

Kapcsolódó cikkek

Fogyókúra, egészséges életmód és motiváció (2. rész): Gondoljunk másképp az ételre

Elegük van már a diéták és a tiltások végtelen körforgásából?

Talán itt az ideje abbahagyni a csodamegoldások keresését, és elkezdeni úgy tekinteni az ételre, mint aminek segítenie kell, nem pedig korlátoznia.

Fogyókúra, egészséges életmód és motiváció: Alapvető információk és célok kitűzése

Januárban a cseh nyelvű „Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével” Facebook-csoportban futott egy #nemleszekjegmadar kihívás, ami az újévi fogadalmak megvalósítását hivatott segíteni.

De a fogyókúrába és az életmód váltásba az idén tavasszal is sokan akarnak belevágni, abban a reményben, hogy nyáron (főleg nyaraláskor) sokkal jobban fogják majd érezni magukat.

Újdonság! Ügyelj a köröcskékre még a feljegyzés előtt.

A Dine4Fit alkalmazás Prémium verziójában egy teljesen új funkcióval állunk rendelkezésedre, melynek köszönhetően könnyebben haladhatsz a kitűzött cél felé.

Monika Hronová táplálkozási tanácsadó: Hogyan tervezzük meg hatékonyan a kiegyensúlyozott étrendünket

Az étrendünk tervezése kulcsfontosságú lehet a kiegyensúlyozott tápanyagbevitel és a céljainak eléréséhez – legyen szó az erőnlétünk javításáról, a hatékonyabb regenerációról, vagy csupán a tudat miatt, hogy egészségesen étkezünk.

Gyakran okoz gondot az elegendő fehérjebevitel tervezése, ami nagyon fontos a szervezetünk számára. Hogyan csináljuk?

Dine4Fit: Hogyan és mivel pótoljuk a fehérjéket az étrendben

A rostokhoz hasonlóan (megtalálják a Hogyan és mivel egészítsük ki a rostokat az étrendünkben cikkben), a Dine4Fit alkalmazás legtöbb új felhasználója azt tapasztalja, hogy sokszor a fehérjéket jelző köröcske sem akar bezöldülni.

Mik is a fehérjék, és hogyan érhetjük el, hogy eleget fogyasszunk belőlük?

Bárhol elérhető, ahol szükség van rájuk

Kalóriatáblázatok elérhetők online, telefonon, táblagépen és okosórákon, például a Garmin és az Apple Watch készülékeken.

App Store Google Play

Dine4Fit Banner Dine4Fit Banner