Az egészséghez vezető út
és jóléthez
App store rating

Az egészséghez vezető út
és jóléthez

Magdaléna (52 éves): Egy rossz lépés hogyan térített vissza a helyes útra, amiben a Dine4Fit segített

Egy évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy megpróbálom visszafordítani a súlygyarapodás folyamatát, és hogy végre változtatok valamin.

Akkor, abban a pillanatban még fogalmam sem volt, hogy mi is lesz ez pontosan…

Elkezdtem jegyzetelni az ételeket a Dine4Fit alkalmazásban. Ezt már tudtam, az étkezés és táplálkozás nem ismeretlen számomra. Egészségügyben dolgozok, és ennek fontossága az egészség szempontjából számomra egyértelmű. Mindig is igyekeztem egészségesen étkezni – fiatalkori bűneimet – az alkoholt és a cigarettát – már régen elhagytam. Sportoltam, még a maratont is lefutottam. Nem tudnék elképzelni egy hétvégét mozgás nélkül – futás, tájékozódási futás, kerékpározás, síelés, sífutás, sziklamászás. És még sok minden mást is ki akartam próbálni.

Jak mě jedno špatné šlápnutí vrátilo na správnou cestu a Kalorické Tabulky mi v tom pomohly

Úgy látszik, hogy mindez nem volt elég, és csak híztam lassacskán. Néha feljegyeztem az ételeimet az alkalmazásba, hogy átlássam, de az aktivitásomat is. És ezt szépen úgymond „pótoltam”. Lassan már arra a következtetésre jutottam, hogy tehetek bármit, ami tőlem telik, ez bizony a változókori súlygyarapodás. És mivel a nagymamám sem volt vékony, így a gének is közrejátszhatnak.

Idővel megjelentek az egészségügyi komplikációk is. A szívritmuszavarok korlátoztak a mozgásban, viszont az étvágyam nem változott. Nem foglalkoztam vele – hiszen mozgok. Ráadásul nem is egészségtelen ételről volt szó. Ma már tudom, hogy csupán túl sok volt.

Abbahagytam az állandó mérlegeléseket, a fotókat nézve megijedtem saját magamtól, nagyobb ruhákat kellett vennem. Ennek nem örültem. Így hát egy napon újra belevágtam, aminek az eredményében ugyanúgy kételkedtem, mint mindig. Elkezdtem napi rendszerességgel jegyzetelni az ételeimet a Dine4Fit alkalmazásba, csatlakoztam a Facebook-on a Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4Fit segítségével csoporthoz.

Az utasításoknak megfelelően módosítottam a beállításokat, átlagos kiadást állítottam be, és abbahagytam a fizikai aktivitások folyamatos rögzítését. Valamiért sosem volt jó. Állandóan kevés volt a fehérje, sok volt a zsír, mindig éhes voltam. Ennek ellenére a mérleg mutatója egy picit lefelé mozdult. De aztán megtörtént…

Elég volt egy rossz lépés a lépcsőn, és máris lett egy összezúzott boka. Kétségbeesett voltam, és úgy gondoltam, hogy ennek csakis egyféle kimenetele lehet: az elhízás és a rokkantság.

Mit fogok csinálni mozgás nélkül? A műtét után két hónapig fekvőgipszben voltam, csak a wc-re és vissza volt szabad mennem.

Jak mě jedno špatné šlápnutí vrátilo na správnou cestu a Kalorické Tabulky mi v tom pomohly

Ezt a kétségbeesett állapotomat a fent megnevezett csoportba is beírtam, és nagyon sok támogatást kaptam.Több olyan példát is olvastam ott emberektől, akik hasonló helyzetben voltak, és ráadásul még fogytak is. Nagyon motiváló volt. Hirtelen megtanultam minden köröcskét zöldre változtatni estére, még nulla aktivitás mellett is, nem voltam éhes és végre megtanultam kiegyensúlyozott ételeket összeállítani.

Volt időm egészséges recepteket keresni, és a saját ételeimet elkészíteni a közönséges alapanyagokból. A Dine4Fit lefoglalta az agyamat, és ennek köszönhetően nem volt időm kétségbeesni, és talán még a munkahelyem miatt sem aggódtam. Négy hónap táppénz után 10 kg-mal kevesebbel tértem vissza a munkába, nagy munkakedvvel, de azzal az elhatározással, hogy folytatom a lassú fogyókúrát.

Főleg azért, hogy a sérült bokámat ne terheljem feleslegesen. A kitűzött célomat az ideális súlyomhoz igazítottam, amire egy éve még álmomban sem mertem gondolni. Egy sikeres rehabilitáció után újra elkezdtem sportolni, a bevitelen egy kicsit emeltem, és a súlyom továbbra is havi fél-/egy kilóval csökken.

Be kell vallanom, hogy a köröcskéket nem sikerült állandóan zöldre változtatni, néha nem ment. De örömmel tértem vissza a rendszerességhez, mivel így jobban érzem magam. Már tudom, hogy ez az én utam. És hogy az én koromban is működik, változókor után, akár mozgás nélkül is. És mindezt a Dine4Fit-nek köszönhetem, aminek a segítségével szeretném megtartani a jelenlegi súlyomat a jövőben is.

Magdaléna

A Dine4Fit szerkesztőség hozzászólása

Köszönjük Magdaléna asszonynak a lehetőséget, hogy megjeleníthettük a történetét. Mindig nagy öröm számunkra azt látni, hogy a Dine4Fit képes segíteni.

www.dine4fit.hu szerkesztőség

Dine4fit.hu

3.10.2023 Dine4fit.hu Cikkek, Érdekességek

Az archívumból

Hogyan maradjunk aktívak a hidegebb napokon is

Aki már egyszer beleszeretett az endorfinok, a fokozott fizikai terheléskor felszabaduló hormonok mámorító hatásába a szabadtéri aktivitások során, az még hideg napokon sem akar lemondani róluk.

Hogy ilyen esetben mire kell odafigyelni, a Dine4Fit blogunk sokéves munkatársa, MUDr. Marie Skalská foglalta össze, aki a Dine4Fit – a legjobb receptek című cseh nyelvű könyv és a Dine4Fit: Napló tele motivációval című cseh nyelvű jegyzetfüzet készítésében is közreműködött.

Kapcsolódó cikkek

Fogyókúra, egészséges életmód és motiváció (2. rész): Gondoljunk másképp az ételre

Elegük van már a diéták és a tiltások végtelen körforgásából?

Talán itt az ideje abbahagyni a csodamegoldások keresését, és elkezdeni úgy tekinteni az ételre, mint aminek segítenie kell, nem pedig korlátoznia.

Fogyókúra, egészséges életmód és motiváció: Alapvető információk és célok kitűzése

Januárban a cseh nyelvű „Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével” Facebook-csoportban futott egy #nemleszekjegmadar kihívás, ami az újévi fogadalmak megvalósítását hivatott segíteni.

De a fogyókúrába és az életmód váltásba az idén tavasszal is sokan akarnak belevágni, abban a reményben, hogy nyáron (főleg nyaraláskor) sokkal jobban fogják majd érezni magukat.

Újdonság! Ügyelj a köröcskékre még a feljegyzés előtt.

A Dine4Fit alkalmazás Prémium verziójában egy teljesen új funkcióval állunk rendelkezésedre, melynek köszönhetően könnyebben haladhatsz a kitűzött cél felé.

Monika Hronová táplálkozási tanácsadó: Hogyan tervezzük meg hatékonyan a kiegyensúlyozott étrendünket

Az étrendünk tervezése kulcsfontosságú lehet a kiegyensúlyozott tápanyagbevitel és a céljainak eléréséhez – legyen szó az erőnlétünk javításáról, a hatékonyabb regenerációról, vagy csupán a tudat miatt, hogy egészségesen étkezünk.

Gyakran okoz gondot az elegendő fehérjebevitel tervezése, ami nagyon fontos a szervezetünk számára. Hogyan csináljuk?

Dine4Fit: Hogyan és mivel pótoljuk a fehérjéket az étrendben

A rostokhoz hasonlóan (megtalálják a Hogyan és mivel egészítsük ki a rostokat az étrendünkben cikkben), a Dine4Fit alkalmazás legtöbb új felhasználója azt tapasztalja, hogy sokszor a fehérjéket jelző köröcske sem akar bezöldülni.

Mik is a fehérjék, és hogyan érhetjük el, hogy eleget fogyasszunk belőlük?

Bárhol elérhető, ahol szükség van rájuk

Kalóriatáblázatok elérhetők online, telefonon, táblagépen és okosórákon, például a Garmin és az Apple Watch készülékeken.

App Store Google Play

Dine4Fit Banner Dine4Fit Banner