Az egészséghez vezető út
és jóléthez
App store rating

Az egészséghez vezető út
és jóléthez

Szakértők, akik segíthetnek elérni az álmaik alakját

Egész életükben a túlsúllyal küzdenek, és állandóan idegesek és kiállhatatlanok?

Mindenféle lehetséges diétát kipróbáltak már – ettek már csak uborkát, nem ettek kenyeret, sem cukrot, csak reggel ettek valamit, úgy étkeztek, mint egy hollywoodi színésznő, vagy egyáltalán nem ettek semmit.

Úgy tűnik, hogy semmi sem működik? És közben ez ilyan egyszerű: A tartós és egészséges fogyáshoz az embernek úgynevezett kalóriadeficitben kell lennie. Az egyik legjobb segítő a piacon a Dine4Fit. Egyszerű alkalmazás, aminek köszönhetően figyelemmel tudják kísérni azt, amit esznek, megtudhatják, miből tevődnek össze a különböző ételek, és megmutatja, mit kell változtatni az étkezésükben. Higgyék el, hogy ez működik.

A bevitelek és kiadások feljegyzése a mindennapi életben valakinek bonyolultabbnak tűnhet, mint amilyen valójában. Megkülönböztetni, hogy mely élelmiszerek a megfelelőek, melyeket hagyjuk ki az étrendünkből, mit jelentenek egyáltalán azok a színes köröcskék, és miért kell minden nap ennyi fehérjét és egyéb makro-tápanyagokat fogyasztanunk.

Ha már ettől az egésztől nem tudják hol áll a fejük, azt javaslom, hogy keressenek fel egy megfelelő szakembert, és így fektessenek be a saját maguk egészségébe.

De hogyan válasszunk? Ki lesz nekem a megfelelő, és bízhatok benne egyáltalán? Én személy szerint három kategóriába sorolnám azokat a szakértőket, akik segíthetnek és támogathatják Önöket:

Táplálkozási specialista

Általában végzettség nélküli személy, aki az étrendjeit és szolgáltatásait csak személyes tapasztalatai alapján javasolja, mert XY már lefogyott. Tanácsai és étkezési tervei kizárólag személyes tapasztalatain alapulnak, és legtöbbször egy cseppnyi szakértelemmel sem rendelkeznek.

Okleveles, vagy szakvizsgával rendelkező táplálkozási tanácsadó

Olyan személy, aki egy bizonyos végzettséggel, elvégzett tanfolyammal, szemináriummal rendelkezik. Itt fontos tudni, hogy ez a tanácsadó vajon jól képzi-e magát, utánajár-e a legfrissebb információknak az egészséges táplálkozással kapcsolatban, és igyekszik-e olyan szakmai ismereteket szerezni, amelyeket megfelelően fog tudni majd alkalmazni az étkezési tervekben.

  • Például nem javasol fölösleges táplálékkiegészítőket és „csodafűszereket” nekünk, azaz a szükségesnél több pénzt akar kicsikarni tőlünk.

Az ilyen típusú tanácsadó megfelelő étkezési terveket tud biztosítani az alapos felkészülésével és az Ön segítségével. Ha olyan emberhez fordulnak, aki képzett és jó referenciákkal rendelkezik, biztosak lehetnek benne, hogy helyesen cselekedtek.

Az első lépésnek az udvarias megközelítésnek kellene lennie, és megtudakolni, hogyan is néznek ki a szolgáltatásaik, mi mindent tartalmaznak és miből állnak az étkezési terveik. Az ő részéről pedig az kell legyen az első, hogy minél több információt megtudjon Önről, az Ön egészségi és mentális állapotáról, terhelhetőségéről stb.

  • Ezeket az információkat a legkönnyebben egy sornyi kérdést tartalmazó kérdőív segítségével tudja megszerezni. Minél több a kérdés, annál jobb lesz az együttműködés.

Az együttműködés során éppen ezért kell a lehető legtöbbet beszélni vele, és neki kell, hogy segítse és a motiválja Önöket.

Táplálkozási terapeuta

Olyan személy, aki egyetemi orvosi végzettséggel rendelkezik, és akihez elsősorban egészségügyi probléma esetén fordulunk.

De a legfontosabb, akiben bíznunk kellene, csakis saját magunk vagyunk. Minden ember eredeti. A fent említett tanácsadók közül egy sem fogja garantálni a sikert, ha Önök nem is akarják. Ráadásul az egészséges redukció alapelvei mindenkinél másként hatnak. Más szóval – a megfelelő táplálkozási szakértőnek meg kellene mutatnia a helyes irányt, meg kellene tanítania Önöknek az étkezés alapelveit legalább annyira, hogy a jövőben egyedül is boldoguljanak. Hogy tudják azt, mi a jó és mi a rossz Önöknek (minderre képes a psziché és az érzelmek is). És ezután már csak Önökön múlik. Sok szerencsét.

 

Hellča Vávrová
https://www.instagram.com/cobuduzasvarit

  • Okleveles táplálkozási és étrend-kiegészítő tanácsadó.
  • Egészséges és fenntartható módon segít Önöknek lefogyni vagy izmosodni.
  • Megmutatja, hogyan kell kiegyensúlyozottan és egyszerűen táplálkozni.
  • Szívesen irányítja Önöket a jobb énjük útjára, és végig is vezeti Önöket rajta.
  • Recepteket tölt fel az „Egészségesen főzünk Leňával és Hellčával” csoportba
  • Elérhetőség: vavrovahelena7@gmail.com

Dine4fit.hu

18.3.2023 Dine4fit.hu Cikkek, Érdekességek, Hogyan fogyókúrázzunk egészségesen?

Az archívumból

Ines Střítecká: A fogyókúra és a mentális egészség

Az egészséges és sikeres fogyókúra magában foglalja többek között a mentális egészséget is, ami a minőségi alvással és a kiegyensúlyozott táplálkozással együtt életünk első számú prioritásai közé kell, hogy tartozzon.

A cikk megírásához a Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével csoport kérdései inspiráltak, ahol táplálkozási szakértőként veszek részt a beszélgetésekben. És a saját tapasztalatom is inspirált.

Kapcsolódó cikkek

Fogyókúra, egészséges életmód és motiváció (2. rész): Gondoljunk másképp az ételre

Elegük van már a diéták és a tiltások végtelen körforgásából?

Talán itt az ideje abbahagyni a csodamegoldások keresését, és elkezdeni úgy tekinteni az ételre, mint aminek segítenie kell, nem pedig korlátoznia.

Fogyókúra, egészséges életmód és motiváció: Alapvető információk és célok kitűzése

Januárban a cseh nyelvű „Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével” Facebook-csoportban futott egy #nemleszekjegmadar kihívás, ami az újévi fogadalmak megvalósítását hivatott segíteni.

De a fogyókúrába és az életmód váltásba az idén tavasszal is sokan akarnak belevágni, abban a reményben, hogy nyáron (főleg nyaraláskor) sokkal jobban fogják majd érezni magukat.

Újdonság! Ügyelj a köröcskékre még a feljegyzés előtt.

A Dine4Fit alkalmazás Prémium verziójában egy teljesen új funkcióval állunk rendelkezésedre, melynek köszönhetően könnyebben haladhatsz a kitűzött cél felé.

Monika Hronová táplálkozási tanácsadó: Hogyan tervezzük meg hatékonyan a kiegyensúlyozott étrendünket

Az étrendünk tervezése kulcsfontosságú lehet a kiegyensúlyozott tápanyagbevitel és a céljainak eléréséhez – legyen szó az erőnlétünk javításáról, a hatékonyabb regenerációról, vagy csupán a tudat miatt, hogy egészségesen étkezünk.

Gyakran okoz gondot az elegendő fehérjebevitel tervezése, ami nagyon fontos a szervezetünk számára. Hogyan csináljuk?

Dine4Fit: Hogyan és mivel pótoljuk a fehérjéket az étrendben

A rostokhoz hasonlóan (megtalálják a Hogyan és mivel egészítsük ki a rostokat az étrendünkben cikkben), a Dine4Fit alkalmazás legtöbb új felhasználója azt tapasztalja, hogy sokszor a fehérjéket jelző köröcske sem akar bezöldülni.

Mik is a fehérjék, és hogyan érhetjük el, hogy eleget fogyasszunk belőlük?

Bárhol elérhető, ahol szükség van rájuk

Kalóriatáblázatok elérhetők online, telefonon, táblagépen és okosórákon, például a Garmin és az Apple Watch készülékeken.

App Store Google Play

Dine4Fit Banner Dine4Fit Banner