Az egészséghez vezető út
és jóléthez
App store rating

Az egészséghez vezető út
és jóléthez

Ludmila (67 éves): Most, hogy elegendő a fehérje bevitelem, megszűnt az édesség utáni vágyam

A Fogyunk és és egészségesen táplálkozunk a Dine4Fit segítségével csoportunkban minden korosztály megtalálja a közös nyelvet.

Örülünk neki, hogy nem csak a szülési szabadságon lévő, terhesség után fogyni vágyó fiatal anyukák osztják meg történeteiket és tippjeit, hanem olyan csodálatos és karizmatikus nők is, akik egyszerűen csak jól akarják érezni magukat a saját testükben. És az étrendjükben a változtatásokat szó szerint élvezik.

Nagyon örültünk többek között Ludmila asszony legutóbbi hozzászólásának, aki életerős megjelenésével azonnal felkeltette a csoporttagok figyelmét.

Ludmila (67 let): Když mám nyní dostatek bílkovin, zmizely chutě na sladkosti

 

És szokásunk szerint megkértük, hogy írja meg röviden a történetét, ami motiváljhatná a Dine4Fit alkalmazás többi felhasználóját. Itt vannak az Ő története. Köszönjük.

Nyugdíjas fogorvos vagyok. Egész életemben igyekeztem sportolni és aktív életet élni – fiatal koromban röplabdáztam, később pedig mindenfélét, amit csak lehetett, beleértve az konditermet és a spinninget is. Most, tekintettel a boka és térdízület műtétemre már csak a gyaloglás maradt. Szinte minden nap gyaloglunk, legalább egy órát, 5 km/h átlagsebességgel. A városunk környékén megtalálható enyhén dombos területeket járjuk, ami a Jeseníky-hegység kapuja.

Azt kell, hogy mondjam, annak ellenére, hogy állandóan mozogtam, ezért sportos alkattal és megfelelő izomzattal rendelkeztem, viszont egész életemben küzdöttem a súlyommal. Változó sikerekkel, de ezt szinte mindenki tudja, aki ezeket az oldalakat olvassa.

  • Kipróbáltam a népszerű keto-t, paleo-t stb. is, Aztán rátaláltam a Dine4Fit alkalmazásra. És ezzel könnyen ment.

Tavaly júniusban kezdtem, a 172 cm magasságommal 93 kg volt a súlyom. Most 81 kg, és teljesen elégedett vagyok. A célomhoz még 2 kg hiányzik.

Úgy van nekem beállítva, ahogy a Dine4Fit alkalmazás kiszámolta. És „csak“ a „zöld köröcskékre” próbálok odafigyelni.

Az étrendemen természetesen változtattam egy kicsit. Túrót, görög joghurtot és fehérjepudingot is beiktattam az étrendembe. Több zöldséget eszek, mint gyümölcsöt. Azt is észrevettem, hogy ha elegendő fehérjét eszek, nem vágyom édességre. Imádom a halat, a fehér és vörös húsokat is, de a felvágottakat kicsit próbálom elhagyni. De egy pohárka fehérborról viszont nem mondok le

Semmilyen mintaétrendem nem volt, és nincs is. Úgy főzök és eszek, hogy a Dine4Fit alkalmazás „köröcskéibe” beleférjen.

Meglepő, hogy a változás útjára térni egyáltalán nem volt nehéz. Nagyon könnyen ment. Két hónap után a férjem is csatlakozott hozzám. Olyan, mint egy közös szórakozás, és kölcsönösen gúnyoljuk egymást.

És a siker? Igen, jól érzem magam, jobban nézek ki, és nem fogok félni fürdőruhába öltözni sem.

Egy üzenet a többieknek: Ez nálunk, idősebbeknél is működik. Ráadásul van erre időnk és tapasztalatunk, nem csak a konyhában

www.dine4fit.hu szerkesztőség

Dine4fit.hu

11.4.2023 Dine4fit.hu Cikkek, Érdekességek, Hogyan fogyókúrázzunk egészségesen?

Az archívumból

Útmutató a kalória/kJ kalibrálásához

A Dine4Fit alkalmazás zárt csoportjainkban folyamatosan ismétlődik a helyes beállítás és az azt követő lépések kérdése a fogyás folyamatában.

Az lépésekről egy rövid útmutatót írt Roland, a csoport szakértője.

Kapcsolódó cikkek

Fogyókúra, egészséges életmód és motiváció (2. rész): Gondoljunk másképp az ételre

Elegük van már a diéták és a tiltások végtelen körforgásából?

Talán itt az ideje abbahagyni a csodamegoldások keresését, és elkezdeni úgy tekinteni az ételre, mint aminek segítenie kell, nem pedig korlátoznia.

Fogyókúra, egészséges életmód és motiváció: Alapvető információk és célok kitűzése

Januárban a cseh nyelvű „Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével” Facebook-csoportban futott egy #nemleszekjegmadar kihívás, ami az újévi fogadalmak megvalósítását hivatott segíteni.

De a fogyókúrába és az életmód váltásba az idén tavasszal is sokan akarnak belevágni, abban a reményben, hogy nyáron (főleg nyaraláskor) sokkal jobban fogják majd érezni magukat.

Újdonság! Ügyelj a köröcskékre még a feljegyzés előtt.

A Dine4Fit alkalmazás Prémium verziójában egy teljesen új funkcióval állunk rendelkezésedre, melynek köszönhetően könnyebben haladhatsz a kitűzött cél felé.

Monika Hronová táplálkozási tanácsadó: Hogyan tervezzük meg hatékonyan a kiegyensúlyozott étrendünket

Az étrendünk tervezése kulcsfontosságú lehet a kiegyensúlyozott tápanyagbevitel és a céljainak eléréséhez – legyen szó az erőnlétünk javításáról, a hatékonyabb regenerációról, vagy csupán a tudat miatt, hogy egészségesen étkezünk.

Gyakran okoz gondot az elegendő fehérjebevitel tervezése, ami nagyon fontos a szervezetünk számára. Hogyan csináljuk?

Dine4Fit: Hogyan és mivel pótoljuk a fehérjéket az étrendben

A rostokhoz hasonlóan (megtalálják a Hogyan és mivel egészítsük ki a rostokat az étrendünkben cikkben), a Dine4Fit alkalmazás legtöbb új felhasználója azt tapasztalja, hogy sokszor a fehérjéket jelző köröcske sem akar bezöldülni.

Mik is a fehérjék, és hogyan érhetjük el, hogy eleget fogyasszunk belőlük?

Bárhol elérhető, ahol szükség van rájuk

Kalóriatáblázatok elérhetők online, telefonon, táblagépen és okosórákon, például a Garmin és az Apple Watch készülékeken.

App Store Google Play

Dine4Fit Banner Dine4Fit Banner