23.2.2022 Dine4fit.hu

Kalóriadeficit esetén nem hízunk!

Ez egy kicsit hosszabb lesz. Főzzenek egy kávét, és olvassák el figyelmesen.

Ehhez az íráshoz a Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével a csoportban feltett kérdések miatt jutottam el. És Albert Einstein idézete miatt: „Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.“

Az elmúlt időkben a csoportban, melyet a Dine4Fit kezeli, többször szó esett arról, hogy lehet-e hízni, ha élelmiszerhiány lép fel (pl. ha jóval kevesebb, mint az alapanyagcsere). Tehát egyszer és utoljára: Kalóriadeficit esetén nem képződik zsírszövet. Pont. Előre is elnézést kérek a Janáktól és Lindáktól, akiknek a nevét “kölcsönvettem” a cikkemhez két példa erejéig, a helyes megértés érdekében.

V kalorickém deficitu se nepřibírá

A fogyás egy katabolikus folyamat – ami a zsírszövet csökkentését jelenti (részben beleértve az izomszövetet is, pár % izomtömeg is csökken a fogyás esetén). A gyarapodás ezzel szemben egy anabolikus folyamat, amikor valami képződik (izom, zsírok), a bevitelnek pedig túlsúlyban kell lennie.

De akkor az miért van, hogy valaki keveset eszik, és mégis hízik?

A magyarázathoz két példát hoztam a való életből

Az első: Jana sosem diétázott, azt evett amit akart, a súlya normális volt, sosem foglakozott vele. Viszont a kor/terhesség/hormonok miatt mégis hízott valamennyit. Le szeretne fogyni, ezért edzeni kezd, keveset eszik (az alapanyagcsere értéke alatt), gyorsan le is fogy. Aztán visszatér a megszokott kerékvágásba, és nem hízik.

  • Klasszikus példája ez a kalóriadeficitnek MINDENFÉLE FOGYÓKÚRÁS ELŐZMÉNY nélkül. Deficitben van, a zsírszövet lebomlik, mivel az anyagcsere rendben van. Leírja az állapotokat, hogy ha az ember akar, akkor minden lehetséges. Talán még tanácsokat is ad másoknak az Instagramon, hogyan kell ezt csinálni.

A második: Linda már többször diétázott. Tulajdonképpen egyik diétáról a másikra tért állandóan. És mindig visszahízott. Jelenleg már 100 kg felett van, és nagyon szomorú. Ezért ISMÉT drasztikusan lecsökkenti a bevitelt (3000 kJ körül eszik) és elkezd edzeni. Az anyagcseréje a diétáktól úgymond beszűkült. Egy hét után már fáradt, már nem is igazán érdekli. Minden nap mérkőzik, ideges, és demotivált, mivel még hízott is egy kicsit. Délután a barátnőjével elmegy egy kávéra, és megeszik egy szelet süteményt is. Hiszen úgy sem tud fogyni! Elmeséli a barátnőjének, mennyire szenved. Egy süti után kedvet kap, és hazafelé bemegy a boltba, ahol csokit, chipset, és még talán fagyit és tejszínhabot is vesz. És az egészet megeszi. Depresszióba esik, hogy megint nem tudta kibírni. De ha már így lett, akkor az egész hétvégén tovább eszik. Majd hétfőn újrakezdi. Hétfőn reggel a mérleg 2 kg-mal többet mutat. Szomorú, ezért nem reggelizik, ebédre két sárgarépát eszik, este pedig egy joghurtot. És elkezdi a következő kört.

  • Egy ilyen héten kb. egy kilót hízik. Linda „jogosan“ érzi azt, hogy akkor is hízik, ha nem eszik semmit. Hiszen egész héten az éhséggel harcol. A pénteki sütit,és a hétvégi nassokat valahogy elfelejti…

Látják a különbséget? Két nő, akik nagyon keveset esznek, de mégis eltérő eredménnyel. És itt terjed az a mítosz, hogy “keveset eszek, de hízok”. Természetesen egy picit eltúloztam, de szándékosan, hogy első olvasásra egyértelmű legyen. Nem mindenki csinálja ennyire extrém módon.

Önöknek, akik azt érzik, hogy a semmitől is híznak, a gyakori diéták miatt beszűkült az anyagcseréjük (ez a mi evolúciós előnyünk, hogy túléljük a hiányt, a szervezetünk lelassítja azokat a folyamatokat, amelyek nem annyira fontosak, a fáradtság fokozódik, hogy a testünk ne dolgozzon túl sokat, lelassul a bőr megújulása és a haj növekedése, töredeznek a körmeink, hullik a hajunk, romlik az alvás minősége, és a hangulatunk is…).

  • Minél többször tartottunk már ilyen diétát, a szervezetünk annál jobban jegyzi ezt meg.

Mivel ha egy ilyen diétát nem tartunk be sokáig, és utána túlesszük magunkat, vagy nem foglalkozunk a diétával, akkor a szervezetünk, ami most lassabban működik, elkezdi elraktározni a felesleges energiákat.

Először is elraktározza a többletet, mert hétvégén bevittünk 10 000 kJ-t a 8 000 kJ helyett, ami elegendő lett volna. És utána a szervezet lassan működik, így ebben a pillanatban a 8000 kJ túl sok.

Mihez kezdjünk ilyenkor? Kezdjünk el enni!

Azt kérdezik utána, „Nem fogok így hízni?”. De, lehet, hogy hízni fognak. Általában ez 3 kg körül van az első három hétben (a szervezet felemészti a tápanyagokat és az energiákat). Azután a folyamat megáll, és úgy tűnik, hogy nem történik semmi, de valójában mégis: A szervezet gyógyulni kezd. Amikor hirtelen elkezdődik a fogyás.

Csak arra kérem Önöket, ne ragadják meg minden szavam. Lehetnek ebben különböző változó tényezők is: Először is lehet, hogy valamit másképpen csinálnak, lehet, hogy valamilyen betegség után lábadoznak, valamilyen intoleranciában szenvednek, a magas beviteli és alacsony beviteli ciklus eltérő hosszúságú lehet. Az az érzésük, hogy tényleg nem esznek semmit, de valójában sosem számolták ki, és így talán mégsem vannak kalóriadeficitben. Vagy megeszik azt, amit a gyerekek hagytak, esetleg a deficithez még megisznak naponta két latté-t, vagy egy kanál dióvajat megesznek, amit feljegyeznek a Dine4Fit aplikációba, de a második kanalat is elfogyasztják „tanúk és feljegyzés nélkül”. Ez inkább egy külön posztba való lenne.

Végszóra azonban a következtetés egyértelmű: Kalóriadeficitben nincs hízás.

fotó: cz.depositphotos.com

Olvassák el az archívumból ezt is:

Kalória és kalóriadeficit – mítoszok vs. tények

Miluška Burdová
https://www.fitschuti.eu

  • Szakképzett táplálkozási tanácsadó – államvizsgával záruló szakképesítés
  • A Cseh Köztársaság Aliance Táplálkozási Tanácsadói Szövetségének tagja
  • Táplálkozási tanácsadó 2016 óta. Egyéni táplálkozási tervek összeállítása, online tanácsadás.
  • Eredeti cikkeket és recepteket a „Fit s chutí” FB oldalon olvashatnak
  • Az étel végig kísér minket egész életünkben, és nem zárhatjuk ki életünkből, mint bármilyen más függőséget. Ezért a „Fit s chutí” oldal mottója – „Egyetlen étrend sem tanítja meg Önöknek helyesen enni. Az ételt meg kell érteni, és szeretni kell“.
Egyéb érdekes olvasnivalók:

Újdonság a Dine4Fit applikációban: A recepteknél már feltüntettük a tápértékeket is. Inspirálódjanak és használják!

23.2.2022 Dine4fit.hu Cikkek, Érdekességek, Hogyan fogyókúrázzunk egészségesen?

Hozzászólások

A hozzászólások nem képviselik a szerkesztők vagy a blog üzemeltetőjének véleményét.

Hozzászólás írása

Kapcsolódó cikkek
Dine4Fit –milyen számítási módszert használjuk a bazális alapanyagcsere számításához, és hogyan állítsuk be Dine4Fit –milyen számítási módszert használjuk a bazális alapanyagcsere számításához, és hogyan állítsuk be

Markéta Matyášová vagyok, és már egy ideje együttműködök a Dine4Fit.hu alkalmazással.

A Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével csoportban, többé-kevésbé azonos típusú kérdések forognak, ezért nem árt átismételni az alapokat.

Mai írásom azoknak szól, akik kezdők, bizonytalanok, vagy már összezavarodtak az egymásnak ellentmondó tanácsok miatt.

Az egész cikk 26.5.2022 0

Viszlát kövérség! Én a kiálmodott alakra fogom túlenni magam Viszlát kövérség! Én a kiálmodott alakra fogom túlenni magam

A Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével csoportunkban a még jobb tájékoztatás érdekében szakértőket vontunk be.

Többnyire táplálkozási tanácsadókról van szó, akik velünk dolgoznak, és könnyedén tudnak válaszolni a Dine4Fit alkalmazás felhasználóinak kérdéseire. De vannak tiszteletreméltó kivételek is a szakértők között. Olyan emberekről van szó, akik egyszerűen annyira megszerették a kiegyensúlyozott étrendet, hogy ma már ők is olyan jó tanácsokat tudnak adni, mint a szakértők.

Például Karel Švejda. Egy szimpatikus fiatalember, aki elkezdett gondolkodni az étrendjén, mert már régebben is fogyni szeretett volna. Ma már készségesen válaszol a kezdők kérdéseire, és naponta motivál másokat is a hozzászólásaival. Köszönjük.

Az egész cikk 19.5.2022 0