12.7.2022 Dine4fit.hu

Minden, amiről tudniuk kell, mielőtt elkezdenek futni

A futás most nagy divat. Kortól függetlenül bárhol és bármikor lehet, és alig kell hozzá valami. 

Hogyan kezdjünk bele, hogy helyesen, egészségesen, és főleg úgy fussunk, hogy jól érezzük magunkat?

Tegyék meg az első lépést

A legfontosabb, hogy kezdjük el. Igen, mindig akad valami kifogás, hogy miért ne fussunk. Még ha több ezer kifogást is tartogatnak, határozzák meg pontosan a dátumot és időpontot, amikor futni fognak. Ebben a legjobb segítség lehet egy barát – egy futó. Ha ketten megállapodnak, akkor nem mondják le olyan könnyen, és sokkal szórakoztatóbb lesz mindkettőjük számára.

Co všechno potřebujete vědět, když začínáte s během

Elsősorban saját magunk miatt fussunk

Igen, a futás jelenleg divat, de nem biztos, hogy mindenkinek megfelel. Nagy hiba, ha csak azért akarnak elkezdeni futni, mert a barátjuk, vagy a párjuk is fut, és vele akarnak lenni. Ha nincs saját belső motivációjuk, soha nem fognak kitartani mellette. Nagyon jó, ha kitűzünk egy célt. Akár egy kicsit is – például azt, hogy javítsunk az állóképességünkön, hogy többet tartózkodjunk a friss levegőn, hogy jobban megismerjük saját magunkat és testünket. Vagy csak úgy, szórakozásból futni. Ez a kezdőknél is be szokott válni, ne gondolkodjunk rajta sokat, ne törjük ezen a fejünket.

Ne akarjanak mindent egyszerre

Még csak kezdők, így a szervezetnek fokozatosan hozzá kell szoknia a terheléshez. Könnyedén, nagyon lassan kezdjenek futni. Hogy nyugodtan tudjanak beszélni, és nem lihegve. Ezt hívják “beszédtempónak”. Az a fontos, hogy jól érezzék magukat. Ha túlzásba viszik az első futást, akkor következőhöz már nem lesz kedvük.

Ne féljenek a gyaloglástól

Barátkozzanak meg azzal a ténnyel, hogy az elején a szervezetük még nem áll készen a folyamatos futásra. Ellenkező esetben csak feleslegesen fognak küzdeni CSAK azért, hogy fussanak. Amikor kapkodni kezdenek a levegőért, és újra előjön az a kellemetlen szúrás az oldalukban, már nem fognak tudni tovább futni, és mint máskor, ismét feladják. Ha az egójuk nem engedi, menjenek olyan helyre futni, ahol senki sem látja Önöket, és váltogassák a futást és a tempós gyaloglást. A testük megszokja, és hamarosan azt veszik majd észre, hogy csak futnak.

Adagolják a kilométereket is

Ugyanúgy, mint ahogy az elején nem szabad túlzásba vinni a tempót, úgy az is fontos, hogy ne vigyék túlzásba a távot sem. Még sportteszter sem kell hozzá. Próbálják meg az elején otthon hagyni, és figyeljenek a testükre. Saját maga fogja jelezni, mikor érzi jól magát, és mikor kezd fáradni.

Co všechno potřebujete vědět, když začínáte s během

Alakítsanak ki szokást

Bizonyított tény, hogy a szervezetnek 21 napra van szüksége a megszokásig – és ha ezidő alatt rendszeresen csinálnak valamit, akkor a testük azt megszokja, és szükségük lesz a futásra. Ne aggódjanak, nem kell mind a 21 napon egymás után futniuk, de érdemes rendszeresen, ideális esetben minden második nap futni. Ismét elegendő a rövidebb táv és a lassú tempó, akár gyaloglással felváltott futás is. De ha csak véletlenszerűen edzenek, a szokás nem fog jelentkezni.

Ne engedjék, hogy a futás unalmas legyen

Nincs annál unalmasabb, mint hetente többször ugyanazt a kört lefutni. Már ismerik az összes fát, összes oszlopot, összes padot, összes követ. Mink is, még ha a kedvenc útvonalaink az otthonunkhoz közel vannak, akkor is váltogatjuk őket. Néha csak meg kell változtatni az kör irányát, és hirtelen más lesz. Ne féljenek megnézni a térképet, és orra futni, ahol még nem jártak. Mink például nemrég találtunk egy helyet gyönyörű kilátással. Az új útvonal lefoglalja az agyunkat, és megváltoztatja a tempót is, különösen, ha az útvonal változó és dombos.

  • fotó: Nutrend és a szerző archívuma

A Dine4Fit szerkesztőség tippje

Azt akarják, hogy a futás könnyed legyen? Kövessék étrendjüket a Dine4Fit alkalmazás segítségével. Elérhető Android-ra, iOS-ra, és Windows Phone-ra.

Soňa Hrabec Kotulková a Michal Hrabec
https://running2.cz

Soňa és Michal újságírók, testben és lélekben is igazi futók, ezért írnak erről a sikeres Running2.cz futóblogban. A prágai félmaratonon ismerkedtek meg, majd három évvel később futóesküvőt tartottak. Mindketten szeretnek a természetben és a hegyekben futni, szeretnek utazni és szenvedélyük az ultrafutás.
instagram: running2.cz
facebook: Running2.cz

Egyéb érdekes olvasnivalók:

Hogyan fogyott le Zuzana húsz kilót, nem egészen egy év alatt

12.7.2022 Dine4fit.hu Cikkek, Érdekességek

Hozzászólások

A hozzászólások nem képviselik a szerkesztők vagy a blog üzemeltetőjének véleményét.

Hozzászólás írása

Kapcsolódó cikkek
Táplálkozási terapeuta, Bc. Martina Rusňáková Korejčková, DiS.: Akkor is le lehet fogyni, ha néha lazítunk Táplálkozási terapeuta, Bc. Martina Rusňáková Korejčková, DiS.: Akkor is le lehet fogyni, ha néha lazítunk

Sokan azt gondolják, hogy a fogyókúra egy büntetés, és azzal a gondolattal vágnak bele, hogy rettenetesen vissza kell fogniuk magukat, túlárazott fogyókúrás termékeket kell vásárolniuk, éhezniük kell, rengeteget kell mozogniuk és mindenről kedvenc ételükről le kell mondaniuk.

Valaki valóban így csinálja, de én nem rajongok érte. Az én filozófiám kicsit más: “Inkább lazábban, de fenntarthatóan.”

Az egész cikk 27.3.2024 0

PhDr. Iva Málková: Hogyan lehetünk ínyencek még a fogyókúra alatt is? PhDr. Iva Málková: Hogyan lehetünk ínyencek még a fogyókúra alatt is?

Manapság a csábító finomságok gazdag kínálata mellett az érzelmek is szerepet játszanak abban, hogy mennyit, mit, miért és hogyan együnk. Hogyan tudnánk meggyőzni az embereket arról, hogy nem csak az a fontos, hogy mit esznek, hanem az is, hogy miért és hogyan esznek?

Fontos megtanulni, hogy az étel nem egy problémamagoldó segédeszköz, amivel megoldjuk azokat a problémákat, amelyek egyáltalán nem is kapcsolódnak hozzá.

Az egész cikk 20.3.2024 0

Hellča Vávrová: Az egészséges életmóddal kilépünk a komfortzónánkból? Hellča Vávrová: Az egészséges életmóddal kilépünk a komfortzónánkból?

Gondolkodtak már valamikor azon, hogy milyen gyakran halljuk a “kilépni a komfortzónából” kifejezést? Az egészséges életmód kontextusában ez a mondás egy egészen új dimenziót kap, főleg a gyermekes anyukák számára, akik megpróbálják összekapcsolni a családi életet a saját testükről és lelkükről való gondoskodással.

De mit is jelent valójában “kilépni a komfortzónából”, és tényleg szükséges-e az egészségesebb életmód eléréséhez?

Az egész cikk 13.3.2024 0