15.5.2023 Dine4fit.hu

Kačenka: Az étrend feljegyzése a Dine4Fit alkalmazásba számomra egy játék, amit a mai napig élvezek

Egy további bátorítást hoztunk el Önöknek a Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével csoportunkból.

A maihoz hasonló bejegyzések igazán boldoggá tesznek minket. Az, hogy a csoport jól működik, és sok embernek segít, az nem a mi érdemünk. Azoknak a tagoknak köszönhető, akiknek sikerült lefogyni az alkalmazásunkkal, és nem esik nehezükre tanácsot adni a kezdőknek.

Valójában mink is csodának tartjuk, hogy ennyi ember hajlandó tanácsot adni, támogatni és nem utolsósorban inspirálni másokat a saját étrendjükkel. Ma egy kedves nőt mutatunk be, aki a Facebookon Kačenka Bůtelátko becenéven szokott posztolni. Élvezettel figyeljük már régóta, és örülünk a hozzáállásának, hogy lépésről lépésre úgy halad mindig előre, hogy az embereket érdekli.

Kačenka: Zapisování jídelníčku do aplikace Kalorické Tabulky beru jako hru, která mě baví dodnes

Ő maga azt mondja, hogy ezzel még nincs vége. De mivel nemrég „előkerült” egy fénykép, amelyiken látható, hogy már leadott valamennyit, úgy döntött, megosztja történetét. Engedelmével pedig az élményeit közzétesszük a blogunkon.

Olvassuk hát történetét.

Az egész 2019 végén kezdődött, amikor 120 kg-ot mutatott a mérleg, és rémülten vettem tudomást arról, hogy 29 éves vagyok, és olyan nehéz, mint egy elefánt. De a súly mellett hiányzik a cukisága. Először is egy kicsit változtattam az étrendemen – kihagyom a fastfoodokat, a pattogatott kukoricát és az édességeket…

Tavasszal elkezdtem többet járni gyalog. Igyekeztem megtenni minden nap legalább az ajánlott 10 000 lépést. De hogyan? A buszról hamarabb szálltam le, és egyszerűen hazasétáltam. Egyre hamarabb szálltam le, mígnem a végén szinte minden nap kb. 8 km-t gyalogoltam – és ezt gyors tempóban. Körülbelül másfél évig tettem így. Ez idő alatt leadtam az első 15 kg-ot. De azután stagnálás következett.

Letöltöttem a Dine4Fit alkalmazást, és 2021. június 17-én kezdtem el töltögetni. Ekkor körülbelül 105 kg voltam. És ez nem akart változni. Mindig is azt gondoltam, hogy az étrend jegyzetelése a Dine4Fit alkalmazásban fárasztó és korlátozó – mindent mérni, leírni, megtervezni…

  • De én elkezdtem játéknak venni az egészet, amit a mai napig is élvezek. És őszintén szólva, nem is tudom, hogyan tudnék élni nélküle – a jegyzetelés az életstílusommá vált.

Kezdetben persze kínlódtam vele, az interneten megtalálható minden lehetséges instrukció szerint állítottam be az alkalmazást, folyamatosan változtattam rajta, sokszor ettem keveset stb.

Aztán rátaláltam a Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével cseh csoportra, ami segített sokmindent megértenem, és az ott lévő tagok segítségével sikerült úgy beállítani a Dine4Fit alkalmazást, ahogyan annak lennie kell. Ezúton szeretném mindenkinek szívből megköszönni a segítséget és a türelmet.

Nem mondom, hogy mindig 100%-ban zöld vagyok (a szerkesztő megjegyzése: köröcskék az alkalmazásban,), néha „disznó-rohamjaim” is vannak, de már akkor csinálok belőle gondot, ha a 200%-ot érem el!

Volt olyan is, hogy annyira nehezen viseltem el, ha valamelyik köröcske piros volt, hogy még hánytam is, vagyis tudat alatt problémákat kreáltam a fejemben, amit szerencsére sikerült kiküszöbölni. De már tudom, hogy egy nap alatt, vagy egy hét alatt nem szedem vissza magamra a leadott kilókat. Fontos, hogy ne lazítsunk, és ragaszkodjunk a lehető legtöbb zöld köröcskéhez.

Kačenka: Zapisování jídelníčku do aplikace Kalorické Tabulky beru jako hru, která mě baví dodnes

Azt is nagyon jól tudom, hogy nem egy hét alatt jutottam el a 120 kg-ig, így-hát nem is fogom azonnal leadni magamról. Éppen ez a felismerés, hogy ez időbe fog telni, elég rosszul esett, és sokáig tartott, amíg elfogadtam. De minden a fejben dől el, és most már tudom, hogy képes vagyok rá. Most éppen egy kis krízisben vagyok, és hozzá a stressz, ezért nem vagyok mindig “zöld”, de tudom, hogy ez is elmúlik.​

Nagyon hálás vagyok családom, partnerem és barátaim támogatásáért. A Dine4Fit segítségével nem egészen két év alatt további 20 kg-ot fogytam. Most kb. 85 kg vagyok, és szeretnék még további kb. 10 kg-ot fogyni, de már így is elégedett vagyok. Még egy kicsit meg kell erősíteni a testemet.

Továbbra is gyalog járok, biciklizek, vagy otthon az orbitrekezek. Szeretem a vizet és az úszást. Most kezdtem el a futást, és tervezem, hogy elkezdek otthon könnyebben edzeni. Vettem egy gumiszalagot is az edzéshez. A mozgás szórakoztató kell, hogy legyen számomra, ezért néha bolondozok közben, és amikor lehet, úgy csinálom, ahogy nekem jólesik.

Az én üzenetem, ha annak nevezhetem, hogy tartsanak ki, ne addják fel, és ha nem úgy sikerül valami, ne essenek kétségbe. És főleg nem feladni emiatt. Ne várjanak gyors fogyást munka nélkül. Nagy változáshoz idő kell.

 

www.dine4fit.hu szerkesztőség

Egyéb érdekes olvasnivalók:

Divat tippek teltkarcsúak részére 2023 nyarára: Befutó a magenta!

15.5.2023 Dine4fit.hu Cikkek, Érdekességek, Hogyan fogyókúrázzunk egészségesen?

Hozzászólások

A hozzászólások nem képviselik a szerkesztők vagy a blog üzemeltetőjének véleményét.

Hozzászólás írása

Kapcsolódó cikkek
MUDr. Marie Skalská: Mikortól lehet akár az életünkre is veszélyes a túlsúly? MUDr. Marie Skalská: Mikortól lehet akár az életünkre is veszélyes a túlsúly?

Azt, hogy a plusz kilók nem tesznek jót az egészségünknek, Hippokratész már 2000 évvel ezelőtt tudta, amikor megfigyelte, hogy a hirtelen halál gyakrabban fordul elő a “kövérebb” embereknél, mint a karcsúbbak esetében.

Azt, hogy saját magunk esetében mi a helyzet a testsúlyunkkal, a legegyszerűbben a testtömegindex, avagy a BMI alapján tudjuk meghatározni. Egy másik, ennél is fontosabb paraméter, ami alapján megítélhetjük a többletkilogrammok súlyosságát, az a derékbőség.

Az egész cikk 10.4.2024 0