Pozitív változásra törekszik, de az eredmény még nem látható?

Az olyan elhatározásoknál, mint pl. az, hogy az étkezési szokásinkat megváltoztatjuk, elkezdünk edzeni, fogyni, esetleg súlyt felszedni, vagy az egészségi állapotunkat hosszú távon javítani szeretnénk, és ezeket a változtatásokat és intézkedéseket meg is akarjuk tartani, a célhoz vezető változásokon túlmenően kellő akarat, motiváció, meggyőződés és elszántság szükséges.

Egyáltalán nem egyszerű…

Éppen ezért csodálok mindenkit, és nem csak az ügyfeleimet, akik valóban változtatnak az étrendjükön, beiktatják a testmozgást, elkezdenek egészségesebben vásárolni, főzni stb. Ilyen megközelítéssel az embereknél gyakran nagyon hamar mutatkozik első siker, akár a fogyásról beszélünk, vagy arról, hogy javul az emésztés, az egészségi állapot, a testösszetétel, megnő az erőnlét…

De mint mindenhol, a táplálkozási tanácsadásaimon is vannak kivételek, amelyek erősítik a szabályt. Van ugyanis jónéhány ember, akiknél az erőfeszítéseik ellenére is csak kevés, vagy egyáltalán nincs eredmény.

• Hogy lehetséges ez?

Két ügyfelem lehet példa, akiknek a hozzáállásából megfigyelhetjük, hogy mi minden játszhat szerepet abban, hogy sikerül-e eredményt elérni (kívánságokat, célokat) vagy nem…

Anna asszony és Hana asszony az ügyfeleim voltak, akik nem ismerték egymást, annyi közös volt bennük, hogy mindketten fogyni szerettek volna. Mindketten hasonló módszereket alkalmaztak erre – saját étrendjük szerint ettek, többé-kevésbé rendszeresen étkeztek, sportoltak, maguk készítették az ételeiket, megfontolták, hogy mit és hol vásárolnak. Egy dolog mégis eltérő volt náluk. És úgy tűnik, éppen ez a különbség volt a lényeges az eltérő eredményeikben. Nem akarom összehasonlítani, hogy ki mennyit fogyott, mert ez összehasonlíthatatlan, csak egy kulcsfontosságú tényezőt szeretnék kiemelni, ami miatt Anna asszony nagyon hatékonyan fogyott, míg Hana asszony úgy tartotta a súlyát, mint egy kullancs.

• A fontos megkülönböztető tényező a „belső hangulati állapotuk” volt, vagyis a közérzet és a hangulat a fogókúrás erőfeszítéseik heteiben.

Kiderült ugyanis, hogy Anna asszony nem ragaszkodott annyira az eredményekhez, és a testéhez való hozzáállása többé-kevésbé pozitív volt, pedig jelentős súlyfelesleggel kezdte. Fogyás közben minden apró eredménynek örült, és legjobban az étkezési szokásaiban bekövetkezett változásnak örült. Ezzel szemben Hana asszony utálta túlsúlyos alakját, és a fogyásban elért eredmények nagyon fontosak voltak további életútja szempontjából. Mindig az járt a fejében, hogy HA lefogy, akkor “minden” megoldódik. A minden alatt azt értem, hogy megkedveli magát, drágább ruhákat fog vásárolni, amin most spórol, magasabb lesz az önbecsülése, boldogabb lesz, örülni fog, hogy fürdőruhában mehet majd nyaralni a tengerhez… És így tovább és így tovább. Emiatt nagyon szigorúan vette az étrendjének a betartását, és nagy lelkiismeret-furdalást érzett, amikor “vétkezett”. Minden reggel ellenőrizte a súlyát, hátha fogyott megint valamennyit. Ideges volt, amikor otthon valamelyik családtagja megette az utolsó joghurtját, mert azt a joghurtot uzsonnára szánta. És ha valami mást kellett ennie az elfogyasztott joghurt helyett, az már megzavarta a napi étkezési tervét. Akkor is ideges lett, ha valahol tovább maradt, és nem tudott terv szerint étkezni. Minden este azon töprengett, vajon „megfelelően” evett-e, és eleget edzett-e.

Annát nem zavarta, amikor néha nem az étrend szerint evett, és „vétkezett”.Nem zavarta, ha valahol tovább maradt, és a vacsora kissé későbbre esett. Szeretett étteremben ebédelni a kollégáival, ahol csak annyit evett az adagból, amíg jóllakottnak érezte magát. És ha mozgalmas napja volt, nem hibáztatta magát, hogy nem tudott elmenni futni, hanem azt mondta magának, hogy “a mai mozgalmas napom után a testem megérdemli a nyugalmat és a relaxálást”.Ráadásul otthon nem is méregette magát, a mérlegeléssel és mérésekkel mindig megvárta a konzultációnkat, ahol havi rendszerességgel találkoztunk, mivel neki elég volt havonta egyszer megtudnia az értékeket.

Azt hiszem, nem kell tovább sorolnom, miben különbözött Anna és Hana hozzáállása, mert az első ránézésre is nagyon észrevehető. Az egyik könnyedséggel, higgadtan, sajnálkozás nélkül és ÖRÖMMEL fogadta az új életstílust és intézkedéseket, a másik pedig feszülten, nyomás alatt, ragaszkodva, tele várakozással. A fogyókúrás intézkedések az ő esetében STRESSZT okoztak, nem pedig örömöt.

Befejezésnek a tanulságot metaforával zárom: mi történik a tömlőben folyó vízzel, ha egy ponton összeszorítják a tömlőt? A víz nem tud könnyen átfolyni a tömlőn, és a víz áramlása sokkal gyengébb lesz. Ráadásul a szorítás helyén a víz jobban felhalmozódik. Amikor a tömlőn a szorítást megszüntetjük, újra egyenletesen kezd kifolyni a víz a tömlőből… Sok olyan példát találhatnánk, ahol a heves erőfeszítés nem hoz eredményt, de a megoldás talán egyszerűbb, mint amilyennek látszik. Vannak pillanatok, amikor hajtani kell, sokat kell tenni, aktívnak és kitartónak kell lenni. De ha ez a hozzáállás hosszú távon nem éri el a kívánt hatást, akkor valószínűleg változtatásra van szükség – továbbra is hinni kell, de az erőfeszítésekben és aktivitásokban lassítsunk, irányítsuk át a figyelmet, ne ragaszkodjunk, és hagyjuk, hogy a dolgok természetes úton történjenek, még akkor is, ha ez néha sokkal nehezebb és kevésbé természetes, mint keményen próbálkozni és cselekedni. Mert ahogy mondani szokás: “a kötelet nem szabad tolni, a kötelet húzni kell”. Ezért fontos, hogy ne csak az eredményeknek örüljünk, hanem az oda vezető útnak is.A siker ugyanis csak akkor jön, ha boldogok vagyunk.

Bc. Martina Rusňáková Korejčková, DiS.
www.martinakorejckova.cz

• Táplálkozási terapeuta és táplálkozási tanácsadó
• Személyre szabott étrendeket állít össze, táplálkozási programokat, on-line étrendeket és általános életmód tanácsokat biztosít
• Örömmel ír cikkeket a saját blogjára és weboldalakra
• Miss Csehország döntőseinek táplálkozási tanácsadójaként is dolgozott
• Facebook, Instagram