21.2.2023 Dine4fit.hu

Tomáš Kiml: Hogyan (ne)bizonyítsák be az orvosnak, hogy nem tudnak lefogyni

Örülünk a Dine4Fit felhasználók történeteinek, amelyeknek köszönhetően tudjuk, hogy alkalmazásunk hogyan segíthet nekünk megtalálni az egészséges életmódot (és fenntartani azt).

És néha még szórakoztató is…

Mint például a mai történet is, amelyben Tomáš úr bevallja, hogy azért kezdett el rendszeresen jegyzetelni, hogy “bebizonyítsa” az orvosának, hogy egyszerűen nem tud lefogyni, még akkor sem, ha a napi bevitele kevesebb, mint a kiadása. És mit gondolnak, mennyi volt? Nem volt kevesebb (nevet). Köszönjük Tomášnak a lehetőséget, hogy történetének tartalmas és tanulságos írását megjeleníthettük. Legalábbis mink nem tudtuk abbahagyni az olvasást.

Tomáš Kiml: Jak (ne)dokázat lékaři, že nejde zhubnout

Reméljük tetszeni fog Önöknek is. És főleg legyen ez amolyan inspiráció és motiváció a következő napokra:

Az általános iskolában azt mondták a tanárok, hogy tehetségtelen vagyok a sportban. Gyerekkorom óta “vágtázó” voltam, még a legjobb esetben is testnevelésből 2-esem volt (szerk.: Csehországban a legjobb jegy az 1-es, legrosszabb az 5-ös) . Pubertás koromban nagyon gyorsan értem el a 194 cm magasságot, ami egyszerre volt pozitív és negatív is. Nagyon jó volt, hogy a testmagasságommal változtak a testarányaim, és hirtelen csak “pufóka” lettem anélkül, hogy sokat fogytam volna. Sajnos a gyors növekedés elsősorban a térdemre volt rossz hatással, a fájdalmak miatt nem nagyon tudtam mozogni. De így is tudtam tartani a 90 kg körüli súlyomat, annak ellenére, hogy a középiskolában egy sérülés miatt fel voltam mentve a testnevelés órák alól.

Amikor bekerültem az egyetemre minden megváltozott. Két évig a cseh egyetemen még úgy-ahogy elment, mindössze csak kb. 5 kg-ot híztam, de abban a pillanatban, amikor elfogadtam az ajánlatot, hogy Ausztriában folytassam tanulmányaimat, odaköltöztem, és mindössze négy hónapon belül 120 kg lettem! A kevés mozgás és az osztrák konyha kombinációja megtette a magáét.

1997-et írtunk. És ekkor kezdődött az igazi harcom a felesleges kilókkal. Mivel mindig nagy volt az étvágyam, így a mozgásomat kellett növelnem. A célom természetesen az volt, hogy visszatérjek legalább az eredeti 95 kg-hoz, de a tanulmányaim befejezésekor az edzőterem rendszeres látogatásának köszönhetően “csak” 112 kg lettem.

2003-ban elkezdtem dolgozni, rá egy évre megnősültem, aztán sorban megszületett a három gyermekünk, sok időt vett el egy régebbi ház felújítása is, az embernek pedig más gondjai is voltak, minthogy a súlyunkra figyeljünk. Tisztában voltam azzal, hogy nőt a pocakom, időnként le is adtam pár kilót, ami pár hónap múlva visszajött egy kis “bónusszal”.

2019 végén, közel negyvenhárom évesen azonban a szívemmel problémáim akadtak. Szerencsére a vizsgálat azt mutatta ki, hogy nem olyan súlyos, de az orvos utasítása egyértelmű volt: Le kell fogyni!

A mérleg 136 kg-ot mutatott! Akkoriban ellenkeztem, mondtam, hogy nagyon szeretnék lefogyni, de nem megy. Hogy nem eszek sokat, és mozgok is eleget, mert a régi házzal és a kerttel ez másképpen nem is lehet. De a szigorú tekintete mindent elmondott. És én mindenáron be akartam bizonyítani neki, hogy igazam van, hogy a bevitelem kevesebb, mint a kiadásom.

De hogyan? Az internetes kereső természetesen segített, és felfigyeltem a Dine4Fit ikonjára. Ez az. Ez jó lesz bizonyítéknak. És így 2020 elején elkezdtem jegyzetelni. Egyelőre csak jegyzetelni: a bevitelt és a kiadást is, mindenféle alkalmazásbeállítás nélkül.

  • Azt hiszem, hogy mindenki el tudja képzelni azt a sokkot, amikor rájöttem, hogy tévedtem, és hogy valójában több volt a bevitelem, mint kiadásom. Mi legyen most? Ezt így nem vallhatom be orvosnak…

Így hát eljátszadoztam a Dine4Fit beállításaival, és minden napra beiktattam legalább 30 percnyi intenzív gyaloglást (többet nem is tudtam volna, az elhízás megtette a hatását, de fokozatosan növekedett a tempó, az idő, és ezzel a távolság is). És lám, hétről hétre átlagosan 0,4 kg-mal kevesebbet kezdett el mutatni a mérleg.

Ez nem sok, de egy hónap alatt valamivel több mint egy kiló volt. Én pedig azt a célt tűztem ki, hogy a következő orvosi kontrollig legalább 5 kg-ot fogyjak. Ez persze nem sikerült, de az orvos észrevette a változást, és csak simán megjegyezte: “Na látja, hogy megy ez.”

És akkor jött a covid. Annyira nem is tartottam attól, hogy a túlsúlyommal magasabb kockázati csoportban tartozok. Az első félelmem az volt, hogy ha otthon leszünk bezárva, akkor keveset fogok mozogni (hiányozni fog a munkába járás, és a mozgás a munkahelyemen, mivel technológusként sokszor járom be a gyártósorokat). A kerékpár vásárlás ötlete azonban mindent megoldott. Így amikor az első lock-down után visszamentünk dolgozni, a kollégáim nem hittek a szemüknek, ahogy pár kilóval “könnyebben” álltam előttük.

Elkezdett érdekelni a Dine4Fit alkalmazásba való jegyzetelés, különösen akkor, amikor láttam, hogy működik is. Fontos, hogy ne essünk pánikba, ha az ember egy hét alatt semennyit sem fogy le, vagy ráadásul felszedett néhány kilót, hanem folytassuk a beállításoknak megfelelően, vagy próbáljunk meg módosítani valamit a beállításokon, ha már hosszú ideje semmi nem történt a súlyunkkal.

co bych vzkázal všem, kteří začínají s aplikací Kalorické Tabulky hubnout?

Eleinte viszonylag gyors a fogyás, de ahogy a szervezet megszokja, úgy válik egyre nehezebbé. Nálam pl. 105 kg-nál megállt a mérleg és onnan már meg sem mozdult. Akkor ezen segített a bevitelem kismértékű növelése néhány napig, majd visszatértem az eredetihez, és a súlyom ismét csökkent.

2021 őszén elértem a 95 kg-os célomat, amivel a 194 cm-es magasságomhoz mérten már elégedett vagyok. Barátaim és különféle edzők tanácsára erősító edzésekkel kezdtem erősíteni az izmaim. A súlyom 2 kg-mal több lett, de egyértelmű volt, hogy vízről és glikogénről van szó, mert hiába maradtam ebben a súlyban, de a zsír egyre csökkent.

És mit tanácsolnék azoknak, akik most kezdenek fogyni a Dine4Fit alkalmazással? Talán három dolgot: Ne adják fel az első kudarcoknál, vagy amikor az első sikerek után stagnálás következik be. Fontos, hogy odafigyeljenek a szervezetükre, az igényeikre, őszintén jegyzeteljenek, és ne csaljanak (nem úgy működik, hogy amit nem jegyzek fel, attól nem fogok hízni, a Dine4Fit csak egy eszköz, amivel magunkat figyelhetjük). A második dolog az, hogy ne siessenek, szánjanak rá időt. Az ember nem hízik el egyik napról a másikra. Akkor nem is várhatja el, hogy egyik napról a másikra lefogy. A harmadik pedig az, hogy szánjanak időt és energiát az alkalmazás helyes beállítására. A weboldalon ehhez találhatnak útmutatót, mit hogyan kell beállítani. Én például az elejétől kezdve minden kiadásomat felírtam, beleértve az autóvezetést, alvást, fogmosást stb., ami nagyon megterhelő volt és senkinek sem javaslom. Csak később állítottam be az aktivitásomat állandóra, amivel azt értem el, hogy rendszeressé vált nálam a sportolás is, ami sokkal jobb a szervezetnek. Egyúttal elkezdtem előre megtervezni az étrendemet is, így most nem azt jegyzetelem le, hogy mit ettem, hanem azt, hogy mit fogok enni. Akár néhány napra előre is. Ha valami előre nem látható okból nem úgy jön össze, akkor már csak módosítok az adatokon egy kicsit. Ezzel elkerülhető az olyan kellemetlen helyzet, amikor az ember vacsora előtt rájön, hogy már csak 100 kcal-t ehet, de nyolcszor annyira éhes.

 

www.dine4fit.hu szerkesztőség

Egyéb érdekes olvasnivalók:

A Dine4Fit alkalmazás beállítása: Mi a helyzet az aktivitással?

21.2.2023 Dine4fit.hu Cikkek

Hozzászólások

A hozzászólások nem képviselik a szerkesztők vagy a blog üzemeltetőjének véleményét.

Hozzászólás írása

Kapcsolódó cikkek
MUDr. Marie Skalská: Mikortól lehet akár az életünkre is veszélyes a túlsúly? MUDr. Marie Skalská: Mikortól lehet akár az életünkre is veszélyes a túlsúly?

Azt, hogy a plusz kilók nem tesznek jót az egészségünknek, Hippokratész már 2000 évvel ezelőtt tudta, amikor megfigyelte, hogy a hirtelen halál gyakrabban fordul elő a “kövérebb” embereknél, mint a karcsúbbak esetében.

Azt, hogy saját magunk esetében mi a helyzet a testsúlyunkkal, a legegyszerűbben a testtömegindex, avagy a BMI alapján tudjuk meghatározni. Egy másik, ennél is fontosabb paraméter, ami alapján megítélhetjük a többletkilogrammok súlyosságát, az a derékbőség.

Az egész cikk 10.4.2024 0