31.7.2023 Dine4fit.hu

Věra (63 éves): Számomra kihívás volt az alkalmazást kezelni a mobilomon, de fokozatosan megbarátkoztam vele

Egy újabb érdekes történetet osztunk meg Önökkel a Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével Facebook csoportunkból.

Nagy örömmel töltött el bennünket és a jól elvégzett munka érzését kelti bennünk. És azoknak, akik csak most kezdik, reméljük, segíteni fog a kitartásban.

Sziasztok Dine4Fit-esek! Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik kitalálták ezt az alkalmazást (Dine4Fit), megvalósították, és létrehozták a Facebook csoportot. A 196. napomat “töltöm” az alkalmazással, még december végén kezdtem, hogy ne legyek “januári”, kitartottam, és szerintem nagyon megérte.

Věra (63 let): Pracovat s aplikací v mobilním telefonu byla pro mě výzva, ale postupně jsem se s ní spřátelila

Miért döntöttem a Dine4Fit használata mellett?

Mindig is karcsú voltam, sokat sportoltam, és még most is sportolok, így sosem kellett korlátoznom magam az étkezésekben, azt ettem, amit megkívántam. Ez nem azt jelenti, hogy “malac” voltam. Azt hittem, hogy az étrendem kiegyensúlyozott, de ahogy teltek az évek, már mérlegelnem kellet, hogy mit teszek a tányéromra.

  • Akkor jött a fordulópont, amikor megbetegedtem és gyógyszereket kellett szednem, amik igaz, hogy segítettek, de az egyik mellékhatásuk a súlygyarapodás volt (nálam 12 kg).

Az eredeti tervem a következő volt: Amikor vége lesz a gyógyszeres kezeléseknek, elkezdek fogyókúrázni. Ez az áhított pillanat 2022 decemberében jött el, rögtön el is kezdtem valamilyen okos segítőt keresgetni, és rátaláltam a Dine4Fit alkalmazásra.

Tekintettel az életkoromra nagy kihívás volt egy mobiltelefonos alkalmazást használni. Fokozatosan kezdtem “megbarátkozni” vele, bár meg kell jegyezni, hogy főleg eleinte nagyon mérges voltam. Napról napra és a „kattintgatási” tapasztalataimmal egyre izgatottabb voltam az alkalmazással kapcsolatban. Ami pedig az étkezést illeti: “felfedeztem Amerikát”.

Az alkalmazás használatával rájöttem, hogy mint egy „beavatatlan laikus” mekkorát tévedtem az élelmiszerek összetételét illetően az elmúlt években. Csak csodálkoztam rajta.

A Dine4Fit a már a napi rutinjaim közé tartozik, becsületesen jegyzeteltem. Ha pedig a köröcskék valamikor pirosra színeződtek, akkor sem estem pánikba. Az alkalmazás a barátom és egyben a napi segítőm lett, aminek köszönhetően 196 nap alatt sikerült 74 kg-ról 63 kg-ra lefogynom (nem számolom a napokat, de a Dine4Fit annyira “trükkös”, hogy minden adat benne van). A fogyásom egyenletes volt, ami átlagosan heti 0,5 kg-t jelent. A kitűzött célomhoz még 1 kg-t kell leadnom.

A “fogyókúrám” során sokat segített a SENCOR smart okosmérleg, amit a mobilon a Dine4Fit alkalmazással összeköthető, így csak ki kell mérni az alapanyagot, beszkennelni, vagy beírni a kódot és kiválasztani az élelmiszerek listájából. Minden fontos tápanyag-információ megjelenik, majd “csak” el kell menteni és “csodálkozni”. Egyszóval tökéletes kütyü.

Sokat segítettek a Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével csoportban olvasható kérdések és tanácsok, ahol inkább csendes, de szorgalmas és lelkes olvasó voltam.

Röviden csak annyit, mint ahogy Edit Piaf énekli a dalában: Nem bánok semmit sem. Nem sajnálom az időt, energiát vagy pénzt (pl. a mérlegre), amit a fogyni akarásom végett belefektetettem, mert a Dine4Fit alkalmazásának köszönhetően mindez sokszorosan megtérült a boldogság és elégedettség érzésével, és nem csak a súlyom csökkenése miatt, hanem azért is, hogy sikerült megbirkóznom az alkalmazás kezelésével.

Biztosan nem hagyom abba a jegyzetelést alkalmazásban, most segíteni fog megtartani az elért súlyomat, és főleg az étrendem optimális összetételében. Még egyszer nagyon szépen köszönöm a Dine4Fit-nek azt a csodálatos ötletet, a megvalósítást és folyamatos innovációját.

Věra

És mink pedig köszönjük Věra asszonynak, hogy megjeleníthettük történetét, és ezzel remélhetőleg motivációt tudunk adni mindazoknak, akik esetleg hasonló helyzetben lennének.

illusztrációs fotó: cz.depositphotos.com a Jota

www.dine4fit.hu szerkesztőség

Egyéb érdekes olvasnivalók:

Kalóriadeficit esetén nem hízunk!

31.7.2023 Dine4fit.hu Cikkek, Érdekességek, Hogyan fogyókúrázzunk egészségesen?

Hozzászólások

A hozzászólások nem képviselik a szerkesztők vagy a blog üzemeltetőjének véleményét.

Hozzászólás írása

Kapcsolódó cikkek
Táplálkozási terapeuta: Előnyös lehet-e a light termékek fogyasztása? Táplálkozási terapeuta: Előnyös lehet-e a light termékek fogyasztása?

Az úgynevezett “light” termékek az elmúlt években nagyon népszerűek voltak. Szerencsére az utóbbi időben ez már egyre csökkenő fázisban van. Az emberek tudat alatt kezdik felismerni, hogy az egészséghez és a megfelelően karbantartott alakhoz vezető utat általában máshol kell keresni…

A biztonság kedvéért nézzük meg alaposabban ezt az élelmiszercsoportot.

Az egész cikk 14.9.2023 0