13.9.2022 Dine4fit.hu

Zuzka Schreiberová: A fogyókúra nem kell, hogy csak a lemondásokról szóljon

A www.dine4fit.hu alkalmazás egy újabb felhasználójának nagyszerű átalakulását mutatjuk be.

Nagyon köszönjük Zuzana kisasszonynak az őszintén megírt történetét. Csodáljuk a hozzáállását. Ezzel sok embert inspirálhat, akiknek szükségük van rá.

Zuzka Schreiberova: Hubnutí nemusí být jen odříkání

Zuzka Schreiberová

Súly előtte: 137,4 kg

Súly most: 107 kg (In-Body szerinti norma 86,9 kg)

Ruhaméret előtte: 52/50

Ruhaméret most: 44

Olyan a munkám, ahol látszódok. Időnként hozzászólok különféle témákhoz, részt veszek a közösségi oldalakon a vitákban, és gyakran én vagyok a viták tárgya. Gyakran történt meg velem, hogy a vitapartnerek a viták helyett a túlsúlyomra fordították a figyelmüket. Az sem volt ritka, hogy nagyon csúnya jelzőkkel kellett szembenéznem. És őszintén szólva, már régóta „hazudok magamnak”, tagadva azt, hogy ez tényleg ennyire komoly lenne. Az igaz, hogy nem fértem bele sok ruhámba, mégis tudtam jól öltözni, sminkelni, és megigazítani magam, állandóan barátokkal voltam körülvéve, még a nehezebb aktivitásokkal is könnyen megbirkóztam. És elfogadtam azt a tényt, hogy ez örökre így marad.

Az étel, mint antidepresszáns

Valahol belül mindig is egy boldogtalan és magányos lény voltam. Az étel volt az egyetlen igazi öröm, az egyetlen biztonság, amelyre támaszkodni lehetett. Olyan boldogságot okozott, ami nem került sok pénzbe vagy nagy erőfeszítésbe. Az már egy másik dolog, hogy egy fél perccel azután, hogy lenyeltem az utolsó falatot, elkezdtem utálni magam, és ebben az ördögi körben forogtam állandóan. Egy másik rossz szokásom volt, hogy mindig azt hajtogattam magamnak: „Annyira sok dolgom volt ma, hogy még enni sem volt időm.” Aztán jött az este: fast-food, pizza, kínai étterem, csokik , chipsek. Tudom, hogy nem okozott gondot megenni egyszerre egy fél kilós kalácsot, vagy egy egész üveg Nutellát. És reggel nem reggelizni, és újra beleesni a “nem-volt-időm-enni” tempóba.

Zuzka Schreiberova: Hubnutí nemusí být jen odříkání

Sejtettem, hogy száz kiló felett lehetek, 117 kg körülire tippeltem magam. Ahogy az a túlsúlyos embereknél lenni szokott, évekig nem álltam a mérlegre. Ám első kételkedéseim egy nap az edzőterembe sodortak, ahol rémísztő 137,4 kg-ot láttam a mérlegen. Szörnyű sokk és horror. Egész napos depresszió, kétségbeesett telefonálások, könnyek. Éppen ez volt a kulcsfontosságú pillanat. Eldöntöttem, hogy meg tudom csinálni. Kezdtem elhinni, hogy a változás lehetséges. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, de az eredmény lehet egy új test, egy boldogabb élet, és talán még az anyaság és egészséges gyermek is. És ha egy ilyen alapvető célt tartatanak szem előtt, hogy eléggé egészségesek lesznek ahhoz, hogy teherbe tudjanak esni és gyermekük szülessen, akkor nagyon könnyen tudják majd nélkülözni azt a tortát.

Ami a legjobban segített

Itt még egy kulcsfontosságú dolgot szeretnék megemlíteni, ami nélkül nem lehetséges az átalakulás, és amiről gyakran elfeledkezünk. Nagyon fontos szempont volt, hogy már négy éve rendszeresen járok pszichoterápiára. Segít rádöbbenteni minket, hogy milyen problémákat, félelmeket “oldunk meg” az étellel, és fokozatosan megtanít önmagunkat megismerni. Feltettem magamnak egy kérdést, “mit akar valójában Zuzka, és mi teszi őt boldoggá”. Hiszem, hogy mindazok körül – akik aggódnak és nem hisznek magukban, és félelmeiket étellel próbálják elűzni – sok ember van, aki szereti őket, és segíteni szeretne rajtuk. De amikor saját magukról azt gondolják, hogy értéktelenek, gyakran észre sem veszik a támogatást és a szeretetet. Például amikor elhatároztam, hogy kezdek valamit magammal, az egyik utolsó pillanatban találkoztam egy emberrel, akinél azt éreztem, hogy személyként kezel, olyannak értékel, mint amilyen vagyok, és én ezt úgy veszem, mintha a “szerető szemeim” lennének, amelyekben azt láthatom, mi a szép és értékes bennem.

Regisztráltam a Dine4Fit-re, és elkezdtem tanulni, mit is jelent az egészségesen étkezés. Rájöttem, hogy egyszerre vagyok túlsúlyos és alultáplált is, és a testemnek a töredékét sem adtam meg annak, amire szüksége lenne. Ki kellett verni a fejemből az eddigi gondolatomat, ami így szólt: „Le akarsz fogyni, akkor ne egyél.” Viszont nekem sokat kellett ennem, gyakran, de főleg másképpen. Nálam két információ volt a döntő. A fogyás nem azt jelenti, hogy le kell mondani a szénhidrátokról. A szervezet működéséhez szükségesek, és “redukcióban” is viszonylag sokat ehetünk belőlük. A második sokk volt a szükséges fehérjemennyiség, amire az embernek szüksége van. Az elején még az alkalmazásban beállított mennyiség elfogyasztásával is gondom volt. Amikor valahol a fogyókúra közepe tájékan 1,6 g/testsúlykilogrammra emeltem a fehérje bevitelemet, és növeltem a testmozgást is, paradox módon a súlyom szó szerint elkezdett “repülni” lefelé.

Zuzka Schreiberova: Hubnutí nemusí být jen odříkání

Zuzka Schreiberová

Többször voltam In-Body mérésre is. Az edzőteremben van rá lehetőség, ahova járok. Jó volt pontos képet kapni a testem összetéléről. Például megtudtam, hogy az eredeti ijesztő súlyomból 38 kg az izomtömeg, ami tíz kilóval több a normál tartománynál, és hasonlóképpen a csonttömegem is több. (Mondtam, hogy nehéz csontozatú vagyok.) Az első és a második In-Body mérés között azt vettem észre, hogy az igaz, hogy fogytam, de az izmaimból is veszítettem, ami egyértelmű jele volt annak, hogy valamit rosszul csinálok . Ezért kicsit növeltem a bevitelen, és adtam hozzá fehérjét. Az edzőteremben egy In-Body mérés 300 koronába kerül, de az effektív fogyásnál “felbecsülhetetlen”.

Az alkalmazás rendszerre, rendszerességre tanított, és arra is, hogy “racionalizálni” tudjam az étkezési szokásaimat. Az ember hirtelen meglátja, mit képes „művelni” az édesített limonádé, az édesség, a burgonya chips, de sokszor az olyanok is, amiről azt gondolnánk, hogy teljesen semleges, vagy ráadásul még egészséges is. Én is így voltam elsősorban a sajtokkal, vajakkal, gyümölcsökkel és gyümölcslevekkel, a corn-flakes-szel, és egyéb gabonafélékel.

Kanllal a táskában

Talán az lesz a legjobb, ha leírom Önöknek a “napi rutinom”. Ébredés után azonnal elkészítek egy pohár langyos vizet citrommal vagy pezsgőtablettás vitaminnal és így letudom a napi vitamin adagomat. Szedek multivitamint, multi ásványi anyag tablettát, omega 3 halolajat, folsavat, és most reggelente a karnitin helyett a szinefrint kezdtem el szedni, ami egy keserűnarancs alapú égető. Néha iszok egy kis kávét is.

Arra is rájöttem, hogy a mozgás éhgyomorral is remekül működik. Éppen ezért, mielőtt “bekapcsolna” az agyam, felveszek egy melegítőt és elmegyek “futni”. Valójában ez inkább egy gyors séta pulzusszám tempóban, körülbelül 40 perces. Visszatérve a futásból 15 perces alaptornát végzek saját súlyommal a jógaszőnyegen: 3 x 15 félguggolás, 3 x 45 mp. plank + nyújtás, 3 x 15 bicikli, és 3 x 15 medenceemelés. Ezután lezuhanyzok, és reggelizek.

Viszonylag sokat eszek reggelire, szeretek bőségesen reggelizni. Megeszek három tojást, általában tükörtojásnak elkészítve, két-három szelet rozs- vagy teljes kiőrlésű kenyeret sajtos-túrókrémmel (ezzel helyettesítettem a vajat), és tíz deka pulyka vagy csirkesonkát, túrót vagy füstölt lazacot. Mivel van egy olyan rituálém, hogy a reggeli után kell valami édes is, általában görög joghurtot vagy skyr-t szoktam fogyasztani, akár enyhén ízesítve.

Tízóraira is joghurtot, skyr-t vagy túrót, egy kis gyümölcsöt, esetleg zabpehely – vagy hajdinakását eszek. Egy ilyen kiadós reggeli után nincs étvágyam egy extra nagy ebédhez. Így délben pl. grillezett csirkemellet eszek pékárúval és zöldséggel, párolt húst sous-vide technológiával elkészítve (jó minőségű készterméket is lehet venni, és csak a mikróban kell melegíteni), sonkát pékáruval, vagy zabkását egy túródesszerttel.

Délutáni uzsonnára is zsírszegény túrót eszek(most már magában is meg tudom enni, de régebben vaníliás vagy más ízesítésű fehérjével ettem). Esténként megpróbálok szénhidrátmentesen enni, így választok valamit a sonka, csirkemell, lazac, túró, vagy sajt közül, és hozzá valamilyen zöldséget eszek.

Zuzka Schreiberova: Hubnutí nemusí být jen odříkání

Zuzka Schreiberová a kanáljával

Az egyik leghatásosabb eszköznek tartom a kanalat, amit a táskámban hordok, ami megvéd az éhségrohamoktól, ami leggyakrabban egy gyorsétterem látogatásával vagy valami egészségtelen vásárlással végződik. Ha valahol a városban vagyok, és nincs időm ebédelni, vagy megéhezek, a kanálnak köszönhetően elég, ha pár koronáért túrót vagy skyr-t veszek megamnak. Igyekszem minél többet sétálni, és a fogyásom jól beindult, mióta célnak napi 15 000 lépést tűztem ki.

Ezen kívül heti három-négy alkalommal járok konditerembe, előtte úszni jártam. Az konditeremhez valahogy fel kellett “nőnöm”, és meg kellet szabadulnom a kezdeti félelmemtől. Ott nem harapták le a fejemet, és nagyon sokat segített, amikor az első eredményeket megláttam. Egyrészt rájöttem, hogy nagyon élvezem, másrészt megtudtam, mire vagyok képes. Nagyon boldog vagyok, hogy valahogy mindig eljutottam az konditerembe, még akkor is, amikor nem volt kedvem hozzá. 15 percnyi edzés után is már éreztem, hogy mennyire jót tesz ez nekem mentálisan. Ez az egyik legnagyobb változás, amit észrevettem magamon. A depressziót nem kell tortával kezelni, egyszerűen ki is lehet sportolni.

Azt kell mondjam, hogy a fogyókúrába a fejem után mentem bele. Az a hat hét, amiről azt mondják, hogy ennyi kell hozzá, hogy a test megszokja, nagyon gyorsan eltelt. Fokozatosan megtanultam kezelni az alkalmazást, ki vannak kapcsolva az aktivitások, és “ülő” vagy “enyhén aktív” állásba állítottam, annak ellenére, hogy úgy gondolom, hogy többet mozgok az enyhétől. És mivel játékos vagyok és egy kicsit maximalista is, örömet okoz nekem, ha minden nap végén a kalóriabevitelem és minden tápértékem rendben van (ahogy mondani szoktuk a csodálatosFogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével támogató csoportunkban”hogy minden karika zöld legyen”), elegendő a lépésszám, és a sportolás is letudva. Az első hat hétben elég szigorú voltam magammal szemben, de most már nem csinálok belőle nagy gondot, ha nem csinálok meg mindent 100%-ra. Éppen ellenkezőleg, minden szombaton egy olyan napot tartok, amikor egy kicsit többet megengedek magamnak. Ez lelkileg támogat, hogy az életem nem csak fegyelemről és lemondásról szól. Például, ha egész héten forró csokira vágyom, azt mondom magamnak, hogy majd szombaton iszok. Addigra vagy elmúlik a vágy, vagy tényleg iszok egyet. Az is sokat segít, hogy sosem voltam nagy alkoholfogyasztó. Ha valamilyen alkalom van, akkor is legfeljebb egy-két pohár fehérbort iszok.

Tudni felhasználni azt, amit szeretünk

Attól a pillanattól kezdve, hogy sikerült leadnom harminc kilót, a környezetem reakciói elkezdtek egyre érezhetőbbé válni. Hatalmas örömöt okoznak. Rendszeresen teszek fel “előtte-utána” fotókat az Instagramomra, párszor töltöttem fel képeket a támogató csoportunkba is, és az ovációk, amiket kaptam, nagyon felizgattak. A változást főleg saját magamon érzem. Magabiztosabb vagyok, jobban ki tudok állni magamért, nem félek felszólalni egy értekezleten, vagy konferencián. Nem okoz gondot valakit megszólítani, vagy kérni tőle valamit, de szintén tudok “nem”-et is mondani. Most már tudom, hogy érek valamit, és nem kell meghátrálnom csak azért, mert korábban nem hittem saját magamban.

Üzenetem talán csak egyetlen egy lenne. Ezt az utamat nem tekintem diétának, hanem egy életstílusnak, amit szeretnék fenntartani életem végéig.Ezért nem szabad lennie elviselhetetlen megszorításnak. Nem arról van itt szó, hogy már soha nem ehetek egy darab péksüteményt, vagy valami édeset és zsírosat. Nem akarok félni az édesített joghurttól vagy a skyr-tól. Olyan ételeket kell felhasználniuk, amelyeket szeretnek (nevezzenek nyugodtan a túró, sajt és sonka királynőjének), és tudniuk kell, hogy milyen mozgásformát kedvelnek (úszás, séta). Ha valaki egy évvel ezelőtt azt mondta volna nekem, hogy most harminc kilóval könnyebb leszek, és olyan büszke a testemre, mint még soha, akkor biztosan nem hittem volna neki.

Kövessék Zuzkát az Instagramján

Lépjenek be a Fogyunk és egészségesen táplálkozunk a Dine4fit segítségével csoportba.

 

A Dine4Fit.hu szerkesztősége

Egyéb érdekes olvasnivalók:

Mit szólnak a brunch-hoz?

13.9.2022 Dine4fit.hu Cikkek

Hozzászólások

A hozzászólások nem képviselik a szerkesztők vagy a blog üzemeltetőjének véleményét.

Hozzászólás írása

Kapcsolódó cikkek
Éheznünk kell, amikor fogyókúrázunk? Éheznünk kell, amikor fogyókúrázunk?

Néha azt mondják, hogy éhezés nélkül nem megy. Amikor fogyni akarunk, elkezdünk kevesebbet enni, így törvényszerű, hogy éhesnek kell lennünk. De ez tényleg így van?

És ha igen, mit lehet tenni ez ellen?

Az egész cikk 23.9.2022 0