A mai történetet a 21 éves Natália, textiltervező szakos hallgató írta Önöknek. Szeretjük az őszinteségét, és feltétlenül olvassák el a végéig.
Tanácsai nemcsak a kezdetnél segíthetnek, hanem azon az úton is, amikor már úgy gondolhatják, hogy nem minden úgy történik, ahogyan azt szeretnének.
Kellemes olvasást, és kezdjék el még ma!
Már kiskoromtól kezdve teltebb voltam, azt mondták, hogy a szülészeten én voltam a legnagyobb, és úgy néztem ki, mint a Michelin-baba. Valamikor általános iskolában pajzsmirigy-rendellenességet diagnosztizáltak nálam, ami a családunkban másnál is előfordul, ezért a túlsúlyomat is erre fogtam: nem tudok lefogyni, mert rossz a pajzsmirigyem. Nem lehet, mert kezelés alatt vagyok.
Ma már tudom, hogy ezek mind csak kifogások voltak. Az osztálytársaim viselkedései sem segítettek – az állandó sértegetések, gúnyolódások miatt csak egy félénk, nulla önbizalommal rendelkező lány lettem. Az osztálytársak tekintetében a középiskola már jobb volt. Szuper társaságunk volt. De a súlyom folyamatosan ment felfelé, amivel akkoriban különösebben nem foglalkoztam.
Minden évben kellett mennem rendszeres kivizsgálásra az endokrinológiai osztályra. Természetesen ez mérlegeléssel együtt járt. És minden évben rettegtem ettől már egy héttel előtte.
Húsz éves voltam, amikor ráálltam ott a mérlegre, és mint mindig, most is megijedtem, csak most valamivel jobban, mert a mérleg 98 kg-t mutatott! A húszas éveimben elrettentő 98 kiló voltam.
És éppen ez volt az a pont, amikor valami összetört bennem, és azt mondtam, hogy ELÉG. Rájöttem, hogy már csak egy kicsike lépés választ el attól, hogy „mázsásnak” tudjanak engem hívni. És ezt már nem akartam. Nem akartam háromjegyű számot látni a mérlegen. Azt sem akartam, hogy minden alkalommal kifulladjak, amikor a lépcsőn felmegyek a szobámba. Nem akartam többé XL-es méretű ruhákat vásárolni, és nem akartam újra átélni azt, amit régen.
- Csinos lány akartam lenni, aki rövid topot és szűk farmert is felvehet, amiben jól néz ki… Eldöntöttem, követem az álmaimat, és ennek érdekében elkezdtem tenni is valamit.
Letöltöttem a Dine4Fit alkalmazást, és becsületesen mértem ki és jegyeztem fel az összes ételt. Mint minden más esetben, itt is nehéz volt a kezdet. A legnagyobb problémám az édesség és nagy adagok voltak. Elkezdtem folyamatosan változtatni, a tejcsokit keserű csokira cseréltem, a tartárt valamivel jobb proteines típusra, csökkentettem az adagokat, és a tömegközlekedésről a “gyalogbuszra” váltottam.
Eleinte még rá kellett kényszeríteni magam az edzésre, és tíz perc után már elegem is volt belőle, de idővel minden jobban ment. A köröcskéket mindig szépen teljesítettem, élveztem a sportot és a kilók is mentek lefelé.
Minél nagyobb változást láttam magamon, annál többet kezdtem tenni érte. És be kell vallanom, hogy néha túlzásba is vittem. Az edzés megszállottja voltam, és mindenben csak a kalóriákat láttam. Ez hiba volt, és tennem kellett valamit, rendet kellett tenni a fejemben, és rá kellett jönnöm, hogy ha néha megeszek egy pizzát, akkor biztosan nem dől össze a világ, és a kemény munkám sem vész kárba. Emberek vagyunk, olyan emberek, akik hibáznak, és akiknek néha van kedve egy kis “malackodáshoz”… És ez így teljesen rendben is van. Ezért tartottam egy kis szünetet a Dine4Fit mellett, és intuitívan ettem, mert úgy éreztem, hogy ez már túl sok. Mindennek megvan a maga ideje, ez alól a fogyás sem kivétel.
Már a kezdettől fogva volt egy célom, a súlyom, amit el akartam érni. Ez 65 kiló volt, amit végül másfél év után el is értem. Most 33 kilóval vagyok kevesebb, és nagyon jól érzem magam. A megtépázott önbecsülésem legalább egy kicsit meggyógyult. A családom, akik a kezdetektől fogva támogattak, büszke rám, és ami a legfontosabb – én is büszke vagyok magamra. Azért vagyok büszke vagyok magamra, mert én vagyok az, akinek sikerült elérni céljait. Én voltam az, aki minden nap keményen küzdött és tett érte valamit.
És az én üzenetem az olvasóknak?Ne mások ösztönzésére kezdjenek fogyókúrába, hanem csak akkor kezdjék el, amikor saját maguk is úgy döntöttek, mert a végén úgy is egyedül kell végigcsinálniuk. Senki sem fog izzadni az edzőteremben Önök helyett, és senki nem fogja mérni Önök helyett az ételt, csak Önök egyedül. A fogyás hosszú távú, néha megy, néha megáll. Ne várjanak eredményt egyik napról a másikra, sajnos ez nem így működik. Vagy talán hála istennek, mert ha ilyen egyszerű lenne, akkor talán annyira örülnének neki? Én valószínűleg nem. Teljesen rendben van, ha egy kis szünetet tartanak, az is rendben van, ha néha nem olyanok azok a kis köröcskék, mint lenniük kellene, és az sem baj, ha néha csak fekszenek a kanapén és nem foglalkoznak az edzéssel. Szóval kitartás és ne adják fel, mert az eredmény miatt megéri, és meglátják, hogy a végén minden jobb lesz.
A hozzászólások nem képviselik a szerkesztők vagy a blog üzemeltetőjének véleményét.